1911 márciusában, Töpler Kálmán polgármestersége idején Dr. Printz Ferenc, a Szépítő Egyesület elnöke beadvánnyal fordult a tanácshoz egy időjelző állomás felállításának érdekében. A házikó megépítésnek ötlete Panuska pénztárostól származott és a város polgárai egy emberként álltak a kezdeményezés mellé. A Jaluschka Lajos városi főmérnök által tervezett kis házat 1944. december 6-án bombatámadás érte, felújítását követően az időjárást előrejelző műszerek 1985-ig voltak benne.
Hozzászólások
Korán reggel keltünk és a gyülekező az időjárás jelzőnél volt. Az öregfiuk (t.i cserkészek) még korábban keltek és itt hagyták eldugva az első levelet, amiben általában az állt, hogy irány a Tacsi árok, de a következő levél a Prinz pihenőnél lesz, "figyeljétek a jelzéseket ". Ezek vagy a flaszterre krétával voltak írva , de olyan is akadt amit a fára akasztottak. Késő délután újra az időjelzőnél volt az "oszolj". Hulla fáradtak de nagyon büszkék voltunk mi a "farkaskölykök", azaz a csekész jelöltek, hogy teljesítettük a hétvégi túrát. Néhány évvel később mi keltünk korábban, de az időjárásjelző maradt fix pontként. Oh, boldog évek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerettet hely Volt randevúzni :o)), taálkozunk az idöjelzönél.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az időjárásjelző házikó korábban megszokott találkozóhelye volt a természetjáróknak, turistáknak, kirándulóknak. Innen indultak a gyalogos túrák a Soproni hegység felé. Pár méter megtétele után már javában bent jártunk az Alsólőverek romantikus kertjei és ösvényei között. Ahogy nőtt a város, a találkozó helyek egyre távolabbra tolódtak annak érdekében, hogy minél kevesebbet kelljen az aszfalton "kutyagolni". A város rohamos terjeszkedése és az utak, ösvények aszfaltozása, autóval járhatóvá tétele óta az időjárásjelző alkalmatlan lett arra, hogy a túrázók ott találkozzanak. Ma már a különféle buszvonalak közbeeső megállóinál, netán végállomásánál találkoznak a kirándulni, gyalogolni vágyók.