Iparkiállítás az Erzsébet-kertben 1904-ben

Keresés az archívumban

Képeslap az Iparkiállításról
1
Eredeti méret
A kiállítás központi csarnoka
2
Eredeti méret

"A XIX. század vége felé főleg a fekete-fehér, majd a színes kőnyomással (litográf eljárással) készült képek váltak népszerűvé. A Postaügyi Világunió (UPU) 1878-as kongresszusán szabványosította a levelező- és a képes levelezőlapok méretét is, így a lapok méretét 140x90mm-ben határozták meg a régi 122x85mm helyett. Továbbá a díjszabást is egységesítették, amit a levéltarifa felében határoztak meg. Ebben az időkben jelentek meg a „Gruss aus….” (Üdvözlet….-ből) lapok is, melyek általában litográf eljárással készült lapok voltak, ahol a különböző díszítőelemekkel együtt az adott település nevezetességei (általában mozaikos elrendezésben) láthatóak. A század vége felé jelentek meg először a fényképek alapján készített tájképes lapok, valamint a művészi képeslapok is. Hazánkat 1896-ig külföldi, főleg német és osztrák kiadók látták el képes levelezőlappal." (Forrás)

Az Erzsébet-kertben 1904. augusztus 20. és szeptember 25. között rendezték meg a kert addigi legjelentősebb eseményét, az Iparkiállítást. Sopronban már egyszer tartottak egy Iparkiállítást, 1847-ben, az azonban sokkal kisebb jelentőséggel bírt, mint az 1904-es rendezvény, melyre hatalmas csarnokot építettek a kert végében. Az esemény alkalmából számos más létesítményt is emeltek, de több kiállítónak is saját csarnoka volt. A kiállítás bejáratánál díszes kaput is emeltek.

A korabeli képeslapon a Kertvendéglő és a már korábban elkészült zenepavilon láthatóak, míg a fotó a kiállítás központi csarnokát ábrázolja. A fotó a Vasárnapi Újság 1904. augusztus 28-i számában jelent meg.

A kiállítás főpavilonjáról ezt a fotót is figyelmükbe ajánljuk.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1904
Kapcsolódó bejegyzés
Szerző
1904
542-1778
Évszámos térképre

Hozzászólások

Németh György | 2017. szeptember 5. 08:19

Apropo zenepavilon: tudja valaki, hogy mikor adták elő éjszakai hangverseny keretében a "Rezervista álmá"-t, amiben az ágyulövés hangját valódi ágyú szolgáltatta ? Annak idején zsufolásig megtelt az Erzsébet kert. (1937 vagy 39)

A bejegyzés létrehozása: 2013. július 10.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.