Fagyosan süt a nap, ember sehol, a középen az ünnepekre emlékeztető szekérderéknyi fa, a szekérből az egyik hátsó kerék látszik, a fákon papírcsíkok sora az árakkal. A napsugarak háttérbe szorultak, csak a város tornyának körerkély fölötti részlete kap belőle. A túloldalon pedig a Roth cukrászda tetejéből egy darab, ahonnan hosszúra nyúlik a kémény. Felette semmi jele annak, hogy odabent még sülnének a kalácsok.
Nézzük a fákat. A lucfenyők halkan suttogják, miért vannak itt és mit remélnek. Az első, a legmagasabb, ha egyenesen, sudár derékkal várná a vevőt, Vízkeresztig őrizné tűleveleit és viselné a ráaggatott szaloncukrokat, ezüst és aranyló díszeket valamilyen nagy szalonban. Hogy Mende mit látott meg benne? A gazdagok karácsonyát? Amikor fotózott, 1928-1930-ban, a világválság szele rázta a fákat. A szegények rőzsét cipeltek az erdőből. És várták, mit hoz a Karácsony, "Mindenki karácsonyfája". Özvegy Fischer Józsefnének, a soproni Katholikus Nőszövetség elnöknőjének volt az érdeme, hogy követték az amerikai emberbarát szokást és főhelyre állították a feldíszített fát a kisvárosokban is. Díszeken kívül ajándékcsomagokkal. Az újság megírja, hogy nálunk ezeket a Munkaközvetítő elől teherautón viszik ki a Brennbergi úti barakokba, a Hangyabarakba és a Kurucdombra. A Kath. Leányotthonba (Szt. György u. 3.) várják az adományokat. (Sopronvármegye 1932. dec. 21) Mi gyerekek akkoriban azon vitatkoztunk, hogy a Jézuska, vagy az angyalok hozzák a fát, a díszeket és a levélben kért ajándékokat. Véleményem 1931-ben: "mamikám, azt értem, hogy az angyalkák be tudnak repülni az ablakon, ha be van csukva, mert lelkek, de hogyan hozzák be a játékokat, hiszen azok nem lelkek!" 1929-ben: "Hogyan jön le a Jézuska, meg az angyalok az égből? (Lerepülnek.) Hát van motorjuk? (Nem, szárnyuk van.) Akkor mami, biztos a szárnyuk alatt van egy pici motor." A kulcslyukon is belesett és ragyogó kis képpel újságolta hogy tényleg hozott már karácsonyfát a Jézuska! Anyám szerint 1930-ban: "A Jézuskának nagyon örült, de azért az egész karácsonyról még nincs tiszta fogalma, állandóan motoz a fejében a sok lehetetlenség. Nekünk meg fáj a szívünk, hogy egyik valótlanságot a másik után kell mondanunk. (Idézetek a Hárs József: Anyánk és mi. c. pályamunkából.) - Ez volt régen. És most? Egy népszerű műsorból ugyanezt hallom vissza. Sajnos azt is, amit Fischer Józsefné kért híveitől. Az adományokat, mert szükség van rájuk. Akár repülővel, akár teherautóval.
