Csernus János küldte el honlapunknak ezt a négy felvételt, azzal a nem titkolt céllal, hogy a rajtuk szereplő katonák és katonai járművek azonosításban segítségére lehetnek olvasóink is. Amit jelenleg tudunk, feltételezünk a fotókról, azt János a következőképpen foglalta össze: "A német hadsereg (14. Páncélos illetve a 4. Hegyi hadosztály) alakulatai vonulnak át a városon a balkáni hadjárat részeként 1941 tavaszán. Bízunk benne, hogy olvasóink segítségével sikerül pontosabban is behatárolni a felvételek hadtörténeti vonatkozásait.
A fotókat várostörténeti szempontból is érdemes átböngészni. Az első képen a Lackner Kristóf utca látható, a jobb oldalon áll ma a buszpályaudvar, szemben pedig az akkori Törvényszék, ma kollégium látható.
A második, a Magyar utcát mutató fotón az üdvözlő tömeg mögött az egykori Hattyú fogadó épülete vehető ki, benne a Forster család üzletével. Érdemes még egy pillantást vetni az utcanévtáblára, melyen a Pócsi utcai homlokzaton még a Kis utca felirat szerepel, noha a közterületet 1940-től Pócsi utcaként jegyzik.
A harmadik felvételen a Kőszegi út látható, míg a negyedik képen a Kőszegi út és a Győri út kereszteződésében álló Palatinus szálló előtt veszik az irányt Győr felé a gépjárművek.
Hozzászólások
A harmadik képen a Széna tér melletti Kőszegi út kockaköves úttestje ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az "üdvözlő tömeg" néhány résztvevőjének sajátos a kéztartása, főleg a jobb kezüket tartják érdekesen.... :-) vagy :-( ?
A 3.sz fotón a közönség nagy része felfelé a levegőbe bámul. Ott vajon mi lehet?
A 4.sz fotón a gk rendszáma: Wm 325 463 ??
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedves György, a rendszám WH 325463 talán, a WH mindenképpen a német Wehrmacht-ra utalna, ezzel a rendszámmal a 94. Hegyi tüzérezred lajstormába szerepel a jármű. Az ezred pedig a 9. Hegyi hadosztály része. Itt merül fel némi probléma, mivel a Kőszegi úti képnél szereplő szintén német katonák, nem a hegyi alakulatok ruháját hordják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A 3. képen az 5.Wiking SS páncélgránátos hadosztály alakulata halad menetoszlopban meglátásom szerint. Az időpont megjelölése sem biztos, hogy megfelelő a 3. kép esetében.
A 3. képen a leghátsó gépkocsi oldalfelirat töredéke is olvasható.....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedves Ákos, köszönöm a hozzászólást, a Wiking Páncélos Hadosztályt kizárnám, egyrészt az egység nem járt a környéken csak jóval később. A képen látható katonák egyenruhája, jól tükrözi az 1941-es állapotokat, illetve a hadsereg öltözetét hordják a Waffen-SS helyett. A képen a busz szerintem egy lefoglalt civil jármű a feliratnak semmi köze az egységhez. Az összes képet egy ember feliratozta, aki elvileg a 14. Páncélos hadosztály katonája volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A 2. sz. képnél van egy kis időbeli ütközés. A képek 1941-ben készültek, viszont a háttérben az utcanévtáblán Kis utca vehető ki. Hárs József utcajegyzékében 1940-től Pócsi utca ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ld. szöveg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ok. nem figyeltem ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ráadásul az 1943-as telefonkönyvben is a Kis utca 2 sz. alatt található Forster Gusztáv nagykereskedő, míg a 1941-es SOPRONI VEZETŐ (Seidl J.F. szerkesztésében) Pócsi (Kis) utcaként nevezi a közterületet ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A 4 kép nem egy időben készült, az első két képen átvonulás látható a menetoszlopban haladó gépkocsiból fotózva. A 3. képen a Széna téren egy trupp 3-as sorban parkoló járművei látszanak, ilyen beálláshoz meg kellett fordulniuk, vagy más irányból érkeztek. a 4. képen a Dzéna térről való elvonulás látható, mert a Palatinus előtt forduló tehergépkocsit nagy tömeg üdvözli, ők az előző képen nem láthatók ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én tartom magam ahhoz, hogy egy időben készültek, kizártnak tartom, hogy egy útvonalat használtak és "libasorban" haladtak át a városon. Itt van pl ez a bejegyzés:
https://sopronanno.hu/bejegyzes/katonak-sopronban-1941-ben
Ehhez tartozik még egy kép, azon tisztán látszik, hogy Harka felől lépték át a határt.
Illetve szintén egy kép ahol a Pozsonyi út felöl közelítik a várost, elvileg ugyanaz az egység, aminek a képeit próbáljuk megfejteni.
https://www.pixpast.com/stock-photo/14th-panzer-divison-ent…
Persze bármi elképzelhető.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én tartom magam ahhoz, hogy egy időben készültek, kizártnak tartom, hogy egy útvonalat használtak és "libasorban" haladtak át a városon. Itt van pl ez a bejegyzés:
https://sopronanno.hu/bejegyzes/katonak-sopronban-1941-ben
Ehhez tartozik még egy kép, azon tisztán látszik, hogy Harka felől lépték át a határt.
Illetve szintén egy kép ahol a Pozsonyi út felöl közelítik a várost, elvileg ugyanaz az egység, aminek a képeit próbáljuk megfejteni.
https://www.pixpast.com/stock-photo/14th-panzer-divison-ent…
Persze bármi elképzelhető.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fodor László gondolatai az első kép kapcsán, honlapunk Facebookos oldaláról: "Nekem ez a kép nagyon fontos. Én itt a volt foghàzba laktam (háttérben, apám, fogházigazgató volt). Ezen uton, pont akkor mentem az ovodába a „szürke növérekhez „ amikor a németek bevonultak. Velem szembe jött egy tisz akinek a többi katona tisztelgett-heil Hitler amit én is utánoztam. Az eredménye egy jó nagy pofon lett amit még máig nem tudom miért. Vagy azért egy pofon ,hogy kicsùfolom öket, vagy azért mert „bolond gyerek“ örülj hogy otthon lehetsz . Nekem ez felejthetettlen maradt.
Ha valakit még több történet ebböl az idöböl Sopronban érdekel: Làszló Fodor Wellenreiter. Ein ungarischer Europäer.
BoD Verlag ISBN.978 3 7504 4331 0 Minden könyvesboltban metalálható, sajnos német nyelven."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az első kép baloldalán, a Patak utca sarkán áll (itt még) Sopron első lovassági lovardája a Rajcsúr (Reitschule) ...