Kilátás a Bécsi-dombról 1975-ben

Mivel itt volt (van) egy Paur Iván emlékmű, én azt mondanám, hogy majdnem onnan készült a fotó... (csak lejjebbről, az úthoz közelebb, de az irány jó...)

A Bécsi-dombbal kapcsolatos gondolataim és aggályaim: a belvárosi és Újteleki, Bécsi városrészek lakóinak ez volt a legközelebbi, leggyorsabban elérhető zöldövezet, rengeteg szabad térrel, a nagyobb gyerekek paradicsoma. Itt az egész napot el lehetett tölteni. Volt füves domb, mélyedések, szabad tér, kilátás, kiserdő, búvóhelyek, lehetett rohangálni, kiabálni, énekelni, teljes volt a szabadság. Ez érvényes volt egészen az 1970-es évek végéig. Úgy tudtuk, hogy a Bécsi-domb különleges növényzetével valamint a földben rejlő kelta és római emlékek miatt örökké ilyen marad, de sajnos nem így lett. A lassú pusztulás a legeltetés elmaradásával kezdődött Az addig szinte tökéletes fű elgyomosodott (a képen ez már látható) lassacskán bozótosodni kezdett, de még mindig jó játszóhely volt télen, nyáron. Szüleim itt töltötték a gyerekkorukat, testvéreim és én is a korombeli gyerekekkel, a fiam és kortársai is, de az unokám már nem részesülhet ebben. Ennek a tájegységnek a szépsége és előnyei örökre eltűntek. Megépült a tehermentesítő út, ami jó nagyot kikanyarít a zöldövezetből, az autóforgalom pedig elvágja a várostól. Jószerint csak a Virágvölgyi úti körforgalomnál lehet biztonságosan feljutni oda. Az elhanyagoltság miatt pár év alatt a gyomok, cserjék szederindás, áthatolhatatlan dzsungellé növekedtek, a kiserdő elhanyagolt, sőt, félig-meddig le is van zárva, de a legrosszabb, hogy a kiserdő utáni fennsík mélyedéseibe, horpadásaiba végeérhetetlenül hordják az építési törmeléket. Elhanyagoltság és szemét mindenütt, a vaddisznók idáig bejönnek, valóságos paradicsom számukra az elvadult vidék. A ritka növények eltűntek, kipusztultak. Egyszóval a régi értelemben vett Bécsi-domb nincs többé.

Tarcsai Máriához kapcsolódva írom én is, hogy az 1950-es években gyermekkorom egyik kedvenc játszóhelye volt a Bécsi domb. Hol az Amfiteátrumban, hol a "lapos pályán" fociztunk, sőt a bokrok alján ibolyát szedtünk. Télen jó szánkó- és sípálya volt ez a terület.
Az állattartáshoz annyit tennék, hogy Rózsa utca 5. szám alatti kétudvaros épületben ( volt Arany Nap Fogadó) laktunk, ahol mindenféle háziállatot (ló. tehén, tyúk, disznó, liba) tartottak, sőt az utcában több helyen is volt ló és tehén. Mindez hozzátartozott a napi életünkhöz.

Ez a ,,Mocsári'' tudtommal valami bece,vagy ragadvány-név lehetett,mert emlékeim szerint a két fiát nem így hívták!Az egyik,-azt hiszem Zsolt-központi-fűtésszerelő volt a hetvenes-nyolcvanas években,míg a másik-enyhén,vagy közepesen értelmi sérült volt,aki a birkákat legeltette a Bécsi dombon!Az öreg arról volt híres,hogy azt mondta,hogy a szakállát addig nem vágatja le,amíg az oroszok ki nem mennek az országunkból!Szegény nem érte meg,nagy szakállal halt meg!