Kónya Lajos (1914-1972)

Hozzászólok
Kónya Lajos (1914-1972)

Kossuth-díjas költő, „Sopron egyik leghűségesebb barátja." Költői útján elindító atyai jó barátja, Becht Rezső írta róla: „Ő is azoknak a soproniaknak egyike volt, akik ugyan nem Sopronban születtek, mégis ezt a várost érezték szellemi szülőjüknek, nevelőjüknek, ültetőjüknek, képességeik kibontójának. Ide kapcsolódott minden idegszálával, idevágyott hűséges természete minden melegével.
Ide tért vissza küzdelmes élete folyamán meg-megpihenni, friss alkotó erőt és vigaszt meríteni Sopron nekem a Pihenőkereszt - vallja egyik versében”.

Kónya Lajos 1914. november 2-ám született Felsőgallán, és 1972. július 13-án hunyt el Budapesten. Apja szabósegéd volt, aki a világválság idején családjával kivándorolt Franciaországba. A visszatelepedés után a fiatal Kónya Sárváron végezte el a polgárit és Sopronban az Evangélikus Tanítóképzőt. A soproni négy esztendő Kónya életének első nagy fordulópontja volt: itt, a város sok évszázados kultúrájában találta meg azt a táptalajt, amely tehetségét szárba szökkentette, s itt találkozott azzal a puritán protestáns erkölccsel, amely a kétes siker éveiben sem hagyta megszédülni, s a mellőzés éveiben sem engedte összeroppanni.

Első verseskönyve, az Úti sóhaj, Sopronban jelent meg 1936-ban. A verseket a költő maga illusztrálta linómetszetekkel. Elsőként Erdélyi Tibor, a költő főhadnagy írt a kötetről a Soproni Hírlapban. A Soproni Szemlében pedig maga Becht Rezső ünnepelte a „gordonkahangú" fiatal költőt. S végül - mindennek koronájaképp - Csaba József adja Kónya kezébe a Választ, benne Forgács András elismerő kritikájával.

Kónya 1937-ben képesítőzött. Egy év katonáskodás következett, majd tanítóskodás egy bányász falucskában. De már készülődött a világháború forgószele... „Édes Erdély itt vagyunk" - énekelte Kónya 1940 őszén a kolozsvári bevonulókkal, de 1942-43 telén Voronyezsnél, a Don kanyar poklában élte meg a II. Magyar Hadsereg pusztulását.

A világégés után újjászületést remélt. Elérkezett élete második fordulópontja. A tiszta hitű költő számára az új éra nem a hazárd vállalkozást, hanem a feladatvállalás lehetőségét jelentette. Egymás után láttak napvilágot kötetei, a Hazug éjszaka, a Szegény emberek, a Honfoglalók. Siker és elismerés kísérte pályáját 1950-ben a Fények a Dunán, 1953-ban a Bányászlámpák c. verseskönyvéért kapott Kossuth-díjat. Közéleti karrierje is magasra ívelt: oktatásügyi miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, majd az Írószövetség főtitkára lett.

Álmaiban keservesen csalódott. Nem 1956 októbere ébresztette föl; már korábban meghasonlott azzal a hazug világgal, ahol a tiszta eszmék és a vérmocskos gyakorlat ellentmondásai közt őrlődött a lelke. A forradalom bukása után elérkezett pályája harmadik és egyben utolsó szakasza: a félreállítás és a mellőzés időszaka. A miniszterhelyettesből középiskolai tanár lesz, a főtitkárból segédkőnyvtáros. Az életmű azonban mindennek nem látta kárát. A megszenvedett katarzis, a megtisztulás évei következtek. A „hűséges szegénység ” szava szólalt meg megújult erővel Kónya műveiben. Hej hóra termett idő! c. háborús naplójában izzó drámaisággal eleveníti meg a háborúba hajszolt kisemberek tragédiáját. Az ő könyve emelt szót először 1956-ban - már jóval Nemeskürthy előtt - az „eladott hadsereg" becsületéért Az utolsó korszakhoz tartoznak legérettebb verseskőnyvei is, mint a jelképes című Aszú, az Emlék és intelem vagy a Hazai táj. Ez utóbbiban külön ciklust, huszonöt verset szentelt Soproni harangok címen a felnevelő városnak. - Halála után egy évvel, 1973-ban jelent meg életrajzi regénye, a Soproni évek, amelyben felidézi ifjúságát, az útnak indító várost, amely számára holtáig az "álmok és emlékek tündöklő szelencéje" maradt. Egykori tanítóképzős társai márvány táblát állították a hajdani diáktanyája helyén épült ház falára, hirdetve azt az időtlen üzenetet amit Kónya Sopron falai között tanult meg:" .. e rettentő egű tájon semmi sem tart meg, csak a mű."

Az írás az Aranykönyv 2000. című kötetben jelent meg és a szerző jogutódának hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2000.
Írta és összeállította Sarkady Sándor és ifj. Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor

:::
Kónya Lajos emléktáblája a Győri út - Semmelweis utca sarkán álló ház falán, a Semmelweis utcai homlokzatán állít emléket a költőnek.

Kép típusa: 
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1914
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés létrehozása: 2018. szeptember 27.

Hozzászólások

Horváth Péter Pál képe

A költő - szegény családból származván - soproni éveiben a nyomdáknak linometszeteket készített (reklámok, képeslapok) Koncser Lajos néven. Érdekesek a naplói is, a soproni évekhez köthető a következő:
Az 1930-as évek magyarországi kulturális életének kiemelkedő eseménye volt az 1933-as gödöllői világ-jamboree, melyet Teleki Pál szervezett. Kónya Lajos, aki ekkor tizenkilencedik évében volt és a soproni tanítóképzőt végezte, hosszú idő óta aktív soproni cserkészként részt vehetett a jamboreen. Nyári cserkésztúráiról mindig is (rajzos-kézírásos) naplót vezetett, ezek többsége fennmaradt. Első történelmi eseményeket megörökítő naplójegyzetei, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot, Gödöllőn születtek. Részint ezért, részint értékes rajzai miatt tartottuk érdemesnek, hogy a publikált naplófeljegyzések közt ezek is helyet kapjanak. Az 1933-as Kónya Lajosnak (akkor még eredeti Koncser Lajos nevén) a gondolkodása természetesen még nem volt olyan önmagában jelentős, autonóm és művészi szemléletű, mint felnőtt korában, már akár a világháború előtti, felvidéki-erdélyi jegyzeteiben. Ekkor még bizonyára nem volt erősen kritikai szemléletű a világ és Magyarország eseményeivel szemben, mint később, és természetesen az alkalom sem volt erre igazán megfelelő. Ezért a naplónak a fő értéke a dokumentum-jellege, a jamboree eseményeinek és hangulatának kétségtelenül eleven, éles szemű megfigyelése, amit rajzaival is kiemelt. Persze rajzai sem az érett alkotóművészt mutatják, aki a Don-kanyart művészi tollrajzaival örökítette meg, de a rajzművésznek készülő diák "iskolás" rajzai is szépek a maguk módján és kétségtelenül dokumentáris hűségűek. Külön ajánlom mindenkinek a napló tanulmányozását azért, mert sajnos a nagy Jamboreeról ma kortárs beszámoló szinte alig érhető el. Kónya Lajos: 1933. Naplóm: a gödöllői jamboree VII. 31-VIII. 17