Kövesi Antal (1876-1961)

Hozzászólok
Kövesi Antal (1876-1961)

Kisbirtokos és bérlő családjába született Tápióságon (Pest megye), ötödik (legfiatalabb) gyermekként, 1876. augusztus 31-én. Apja tönkrement, s Budapesten vállalt állást. Antal a Markó utcai főreál tanulójaként 1894-ben jelesen érettségizett. Hasonlóan kiváló eredménnyel végezte el a műegyetem gépészmérnöki szakát, ahol nagyszerű tanárai voltak. Oklevelét 1898-ban kapta kézhez. Utászoknál töltötte le önkéntesi évét.

A Magyar-Belga Fémárugyár helyettes üzemfőnöke, amikor Hermann Emil, a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia híres tanára, maga mellé hívta a gépészeti tanszékre. Nem csalódott benne. Kövesi 1906-ban már rendkívüli tanára a főiskolává fejlesztett intézménynek, ahol a mechanikai tanszék vezetésével bízták meg. 1907. május 1-jétől rendes tanár, pedig alig múlt harminc éves. 1904-ben fiatal tanártársaival egyetemben azon van, hogy a halódó bányászatával már nem vonzó Selmecet elhagyja a Főiskola. Mint rektor több ízben szorgalmazta a költözést, amit végül a vesztes háborút követő zavaros helyzet (még a Trianoni béke előtt) oldott meg.

A tanszék élén maradt akkor is, amikor a főiskola a csehek elől Sopronba menekült, majd akkor is, amikor 1934-ben az intézmény egyetemi rangot kapott. A város törvényhatóságába választották, ahol több bizottságban is fejtett ki tevékenységet. Számos egyesület tagjai vagy vezetői között olvasható a neve. Mindez hiába. Tudományának neves professzora, de mivel a zsidótörvények hatálya alá esett, az ún. zsidókeresztény gettóba zárták. Pedig Halász H. Imre 1930-ban kiadott könyvében még ez áll: „A keresztény társadalmi élet minden megnyilvánulásában részt vesz Kövesi Antal, akit a Keresztény Nemzeti Liga is választmányi tagjai közé számít.” Az egyetem részéről a megmentése érdekében folytatott próbálkozások „csak” annyi eredménnyel jártak, hogy nem hurcolták el Auschwitzba, s a háború alakulása következtében a további zaklatásoktól megmenekült.

Mihelyt megindulhatott az egyetemi tanítás, visszakerült volt tanszékére. 1947-ben ugyan nyugdíjazták, de tovább taníthatott még hetvenötödik életévének betöltéséig. Ízig-vérig tanár volt, aki ennek a hivatásának rendelte alá egész életét. Ötezernél több növendéket tanított a mechanikára, a műszaki alaptantárgyak legfontosabbikára. Közben mindig a gyakorlat szempontjait figyelte.

Az idők folyamán négy tankönyvet írt, amelyekből nemzedékek szerezték a tudást. Az Erdészeti géptan 1907-ben, a Grafosztatika és vasszerkezetek 1910-ben, a Szilárdságtan 1927-ben jelent meg (ez utóbbi második kiadása 1951-ben) és a legújabb, a Hidraulika, amely 1946-ban készült el. Ez a négy tárgykör volt tanári működésének témája. Világosan, tisztán fogalmazott, írásban és élőszóval egyaránt. Hallgatói szerették, még akkor is, ha szigorú volt velük szemben. Szigorú, de mindig igazságos.

Hobbijáról nem szólnak a visszaemlékezők. Fiatal korában több tanulmányutat tett. Számos szakdolgozat szerzője volt. 25 tanulmányában fogalmazta meg felfedezéseit. Ezeket a tudományos világ elismeréssel nyugtázta. Kitüntetésre azonban nem pályázott. Rektorként 1917-ben a mérnökezredesi címet és jelleget érdemelte meg azért, mert sokat tett a hadbavonult diákok tanulmányainak pótlásáért és ballisztikai kérdések megoldásáért. Később is kapott még kitüntetést, majd arany diplomát.

Családja szétszóródott. Sok barátját akkor veszítette el, amikor a kohó- és bányamérnöki karokat Miskolcra helyezték. Egyedül maradt. Szembaja miatt sokat szenvedett. Élete végén már alig látott. 85 éves korában, 1961. november 1-én Sopronban érte a halál.

Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt. Honlapunk "Neves soproniak" menüpontjában folyamatosan tesszük közzé a Hárs József Pro Urbe díjas helytörténész által írt életrajzokat.

A portrét innen kölcsönöztük.

:::
Kövesi Antal végső nyughelye része a Nemzeti Sírkert programnak. A programban szereplő, egykor köztünk élt neves soproni polgárok életútját egy 2017-ben Nemzeti Sírkert - Sopron címmel megjelent kötet dolgozta fel, ebből idézünk:

A Nemzeti Sírkert fogalma
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság jogosult dönteni temető, hősi temető, hősi temetési hely, temetkezési emlékhely és temetési hely Nemzeti Sírkert részeként történő nyilvántartásba vételéről, illetve a Nemzeti Sírkertbe tartozó temetők, temetési helyek meghatározásáról.
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság értelmezése szerint a Nemzeti Sírkert olyan virtuális, vagyis nem egy konkrét temetőhöz vagy parcellához köthető, hanem Magyarországot lefedő sírkert, amelybe a nemzet jeles halottainak temetési helyei tartoznak. A Nemzeti Sírkert részévé minősítés minden esetben az elhunyt életművének megítélése alapján történik. A minősítésnél döntő szempontnak az számít, hogy a szóban forgó személy jelleme, cselekedetei, műveltsége és tehetsége révén a közélet, a politika, a tudomány, a kultúra, a vallás, a gazdaság vagy a sport területén maradandót alkotott, illetve a hazát önfeláldozóan szolgálta, s így elvitathatatlan és a közösség által elismert érdemekkel bír. Mindezek alapján pedig, minthogy tevékenységével a nemzet érdekeit szolgálta, az ország fejlődését előmozdította, valamint hír nevét öregbítette, az utókor megkülönböztetett kegyeletére számot tarthat.
(Részlet Vörös Ákosnak a Nemzeti Sírkert - Sopron című kötethez írt bevezetőjéből.)

Kövesdi Antalról a kötetben részletesebben is olvashatnak.

Kép típusa: 
Forrás: 

Halász H. Imre: Sopron és Sopron megyei fejek. Sopron, 1930;
Gyulai Zoltán: Kövesi Antal (1876—1961). Soproni Szemle XVI. évf. (1962), 172—174. o.;
Hiller István-Németh Alajos: A háború és a felszabadulás krónikája (Sopron, 1944—1945) II. rész. Soproni Szemle XXXII. évf. (1978), A 204. o. lábjegyzete.

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1876
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Hárs József
A bejegyzés létrehozása: 2019. június 6.