Lackner Kristóf szobra és a buszpályaudvar

Keresés az archívumban

Lackner Kristóf szobra és a buszpályaudvar
Eredeti méret

Az 1896-ban a régi lovassági kaszárnya elbontása után megnyitott utca egykori majorságának helyszíne miatt, illetve a neves polgármester előtti tisztelgés jeléül Lackner Kristóf nevét vette fel és viseli azóta is. Az országhatár felé vezető forgalmas utca és az Ógabona tér találkozásánál álló sarokházon 1943 óta már őrizte emléktábla a város "nagy fiának" emlékét (Szakál Ernő alkotása), szobrát azonban csak születésének 400. évfordulóján, 1971-ben avatták fel az 1966-ban átadott új buszpályaudvar tőszomszédságában. A hálás utókor minden év november 19-én, Lackner Kristóf születésnapján ünnepség keretében emlékezik meg Sopron jeles polgáráról Csúcs Ferenc (1905-1999) szobrászművész alkotása előtt.

Finta Béla felvétele valószínűleg az 1980-as években mutatja a szobrot illetve a háttérben a pályaudvart, a fotó készítésének pontos idejét azonban nem ismerjük.

Lackner Kristóf emlékét egykori lakóházán is őrzi emléktábla, melyet ebben a bejegyzésünkben nézhetnek meg.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép keletkezési ideje
1980-as évek
Kapcsolódó bejegyzés
Szerző
1981
A bejegyzés létrehozása: 2020. február 23.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.