19. század Sopronára inkább illett a 20. században használt jelző: iskolaváros. Az evangélikus líceum és bencések gimnáziuma mellett lassan megszervezték a reáliskolát, a különböző tanítóképzőket, a zeneiskolát, megalapították az állami kereskedelmi akadémiát, a katonatiszti leánynevelő intézetet, az árvaházat és természetesen léteztek a mindezek alapjául szolgáló elemi iskolák. A hírek több magánintézetről is szólnak, ezek közül csak kettő gyökeresedett meg: az egyik Csöndes Ferencé, a másik pedig a Laehne-féle nevelőintézet és gimnázium. Ez utóbbi volt a legjelentősebb magánkezdeményezés a város tanügyében. Az 1853-ban még csak jelentéktelen szerveződés 1876-ra nyilvánossági joggal bíró, elemi, gimnáziumi és reál-osztályokkal rendelkező, 72 növendéket és 19 fős tantestületet számláló iskolává fejlődött. A hatosztályos gimnázium pedig a század végére nyolcosztályossá alakult át.
Alapítója, Laehne Frigyes, 1822. március 18-án született Poroszországban. 1838-tól 1842-ig a Weissenfelsi szeminárium növendéke volt, majd a berlini egyetemen filozófiát és természettudományokat tanult. Közben egy gimnáziumban tanított, és tornázni, vívni járt. 1845 nyarán meghívták Felsőlövőre tanárnak. Lelkiismeretes ember lévén, nem akart Magyarországon a magyar nyelv tudása nélkül tanítani, ezért jó érzékkel Debrecenbe ment, hogy pótolja ezt a hiányosságát. Két évig jobb családoknál házitanító volt, közben a híres-neves Kollégiumba is el-ellátogatott. Büszkén említi életrajzában, hogy Petőfi többször is meglátogatta a cívisvárosban. Részt vett mint tüzér a szabadságharcban, de Komáromnál tífuszba esett. Győrben lábadozott, majd a fegyverletétel után kibujdosott az országból. Eleinte Velencében, majd Svájcban nevelősködött, közben megtanult franciául és olaszul is. Hat év alatt három élő nyelvet annyira elsajátított, hogy oktató nyelvként is használhatta azokat. 1852-ben ismét meghívták Felsólövőre, de csak másfél évig tartott ki, mert elfogadta a soproni evangélikus reáliskola ajánlatát. Vége szakadt a vándoréveknek, most már haláláig városunkban élt. A kétosztályos reáliskolát négyosztályossá fejlesztette, s melléje internátust alapított. Ez volt a csírája a későbbi saját szervezetnek. 1856-ban költöztek a Bécsi utcába, abba az épületbe, amely magjává lett a később kibővített intézetnek. Miután a kormány megadta az önállóságot, Laehne megvált a reáliskolától, s attól kezdve csak saját alapítású létesítményének áldozta erejét.
Mi volt ennek a bentlakásos iskolának a célja? Lényegét tekintve olyan környezet biztosítása, amelyben a tanulók nemcsak tudásban gyarapodhatnak, nemcsak szellemi képességeik és jellemük alakul kedvező irányban, hanem testileg is egészséges, erős és ügyes ifjakká lesznek. „Váljon az ifjú állampolgárrá éspedig egy elsőjogú nép mellett különböző más néprészeket is magábafoglaló állam polgárává" - írja az alapító 1874-ben.
A céloknak megfelelően a tanulókon kívül a tanárok egy része is az iskolában lakott, hogy teljes erejét és mennél több idejét szentelhesse a nevelésnek. Az elméleti tantárgyakon kívül igen fontos szerep jutott a gyakorlatnak. Még lovaglóiskolájuk is volt, amely télen korcsolyapályául szolgált. Nem csoda, hogy a felügyelettel megbízott líceumi igazgató csak elismeréssel ír róluk jelentésében. Most már érthető, miért küldik a jobb módú szülök messzi vidékekről, sőt Bécsből is ide gyermekeiket - állapítja meg.
Laehne Frigyes 1881. december 9-én halt meg, ám alapítása az ő elmúlásával nem vált semmivé. Fiai, illetve egyik tanára vették át a stafétabotot, s folytatták a munkát még hosszú évekig.
Az írás az Aranykönyv 2002. című kötetben jelent meg és a szerző jogutódjának hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2002.
Szerkesztette: Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor