Látkép motorvonattal

Keresés az archívumban

Látkép
Eredeti méret

A különös címet a fotó készítője, Horányi Jenő adta a felvételnek, melyet 1962-ben készített. A kép előterében látható a cím apropójául is szolgáló vonat, a háttérben pedig az egykori malom, majd kaszárnya, tetején a vörös csillaggal. Facebookos oldalunk a hozzászólók segítségével sikerült megfejteni, hogy vajon hol állt a fotós a kép készültekor.
" Szerintem a kép a mai Répcefői sor - Fürj utca környékén készülhetett (balra alul a régi tűgyár kéménye látszik), tehát a szombathelyi vonalat mutatja. Édesanyám úgy emlékszik, ez egy osztrák szerelvény, ami felhúzott ablakokkal, lépcsőin katonákkal haladt a magyar szakaszon." (Bognár László)
" Igaza van Bognár Lászlónak. A kép a mai Répcefői soron készült. A kép jobb oldalán a bokrok felett a Tűgyár portájának a tetőzetét, bal oldalán a Selyemgyár épületeit és kéményét láthatjuk. A vonat ÖBB. Osztrák személyvonat, amely WienerNeustadt és Oberpullendorf között közlekedett. A vonatokat az alsó lépcsőn tartózkodó katonák kísérték. A képen /ha 1962.-ben készült/ akkor a vonat az ÖBB.vonalán - sínpárán- közlekedett. Akkor még külön voltak a Harka-Sopron Gysev és Harka-Sopron Déli állomások között az ÖBB. és a MÁV. szombathelyi vonalak. Két sínpár volt Harka állomásról Sopron irányába. A jelenlegi vonal az ÖBB.vonal és most ezen közlekednek a szombathelyi vonatok is. A szombathelyi vonal Harka és Sopron Déli állomások között megszüntetésre került." (Szőke Ottó)
* a kép készítésének időpontjában Harkát Magyarfalvának hívták.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1962
Szerző
1962
Évszámos térképre

Hozzászólások

Kovács Péter | 2013. július 23. 17:38

Minden igaz, csak Szőke Ottó ott téved, idézem: "A kép jobb oldalán a bokrok felett a Tűgyár portájának a tetőzetét,bal oldalán a Selyemgyár épületeit és kéményét láthatjuk." A baloldali kémény a Tűgyár kéménye, a Selyemgyár nem látszik a képen.Akkor a malomnak is látszódnia kellene. A jobb oldalon lévő kémény talán a kórház területén lehet. Esetleg, ha a Vágóhídnak volt kéménye, de arra nem emlékszem.

Friedrich Rezső | 2013. július 23. 20:47

Egy észrevételem lenne: a kettős sínpár, tudtommal a háború végéig létezett, tehát a vörös csillagos időben már biztosan a mai nyomvonal volt a Harka-Sopron-Déli pu. vonalon. /1 sinpár/
A látkép egyértelműen az, amit Kovács Péter írt: balról-jobbra a Tűgyár és a kórházi pavilonok épületei, kisebb liftházakkal a tetőkön...

Kovács Péter | 2013. július 24. 15:38

Egyre inkább úgy látszik, hogy Szőke Ottónak van igaza, mi tévedtünk!

Friedrich Rezső | 2013. július 24. 19:58

Mely pontokban tévedtünk??? Egyedül a Tűgyár kémény nem az, hanem a Selyemé...de a vasúti vágányok esetében mi voltunk a pontosabbak.../1 sinpár Győrbe (nem látszik innen), a látható, pedig, a közös MÁV-ÖBB vonal.../szakasz/...legalábbis a térképem szerint.

Friedrich Rezső | 2013. július 24. 21:30

Én is Ottó véleményét osztottam, csak a hozzászólásodban az idézetet /Ottóét/ értelmeztem... (Neked tulajdonítva)... így már értem, hogy miért tévedtünk mindketten. Jobban kell figyelnem...

Kovács Péter | 2013. július 24. 13:05

Akkor tisztázzuk! Tehát a baloldali kémény a Selyem gyár hátsó frontján áll. A jobboldali nagy kémény a kórház kéménye. A jobboldalon alul a Tűgyár portájának tetőzete látszik./?/ Viszont akkor hol van a Sopron- Győr vasútvonal? Már a Kőszegi út előtt elvált a két sínpár. Nincs rajt a képen, vagy nem látszik a fotón. A Tűgyárnak ebben az időben vasúti megállója is volt, Sopron-Gyártelep néven. Ez nyilván nincs a képen, mert az már túlságosan jobbra esik. 1968-ban szűnt meg a Déli vasút koncessziója, de a síneket már korábban felszedték, az 1958-as térképen a Gysev pu-ra megy be a szombathelyi vonat, és onnan megy fel a Déli pu.-ra. 1962-ben már nem volt kettős sínpár Magyarfalva (Harka) felé. Kedves Ottó köszönöm a meghívást, de Budapestről egyeztetni kissé nehéz lenne, talán egyszer összejön!

Kovács Péter | 2013. július 24. 15:33

Van egy sötétebb sáv a képen.A tisztán látható sínektől kicsit távolodik. Mellette vannak távíró oszlopok. Akkor ez lenne a Sopron-Győri vonal töltése. A fényképezőgép lencséje egymás mellé tette az egymástól távolodó síneket. Gondolom, így már meg tudunk egyezni! :)

Kovács Péter | 2013. július 25. 00:13

A térkép bebizonyította, hogy a fotó a Répcefői sorról készült. A kémények a Selyemgyár és a Kórház kéménye. A vasútvonalakat is megtaláltuk. Amikor a kép készült, Magyarfalva (Harka) irányába már csak egy vasútvonal volt. Látszik a Kórház, a Győri út. A Kuruc-dombon a Mikes Kelemen utca, a Rozália út a Szélmalommal, és a Kuruc körút egy kis része is. A kép baloldalán a dombon a Szent Mihály templom szentélye látható.

Horváth Péter Pál | 2016. október 13. 10:46

Valamint a Selyemgyár mögött, a Rák patak partján álldogáló - 12 db jegenyenyárfa ...

Kebelei György | 2013. július 25. 06:58

Kis kiegészítés!Egy idézet Kubinszky Mihály,Nagy Tamás,Turóczy László:Ez a vonat elment c. könyvéből:"1953-ban Bebrits Lajos miniszter helyszíni szemlét követő rendelkezése értelmében a Sopron és Harka(akkor Magyarfalva)állomások között a párhuzamosan vezetett két vágányt egyesítették,amiért Ausztria akkor a trianoni békeszerződés megszegése miatt diplomáciai jegyzékben tiltakozott,de ennek foganatja nem lett."
Sopron gyártelep megállóhely pedig nem Sopron-Harka(akkor Magyarfalva)állomások között volt a tűgyárnál,hanem Sopron-Déli és Ágfalva között a vasöntödénél! http://www.vasutallomasok.hu/allomas.php?az=spgy

Friedrich Rezső | 2013. július 25. 14:45

Kösz, én is így emlékeztem... (az Ágfalvi vonal témában)

| 2015. február 2. 15:46

Két vonal vezetett Sopron város felől Harka-Kópháza avagy Magyarfalva állomásra: a Déli Vasúté (Bécsújhely–Nagykanizsa) Sopron-Déliből, és a Sopron–Kőszegi HÉV-é Sopron-Győriből. Ezek a Déli Vasút állomásán egyesültek, majd fordítva a túlvégén elváltak. Később a DV jogutódja a DSA, majd a MÁV, mára a GYSEV; a hév jogutódja pedig a ÖStB, BBÖ, DR majd ÖBB lett.

1953-ban a hév vágányát szedték föl, helye máig megvan; cserébe a nyíltvonal – a MÁV kezelésű DSA helyett – az ÖBB-é lett. Az állomások a mieink.

A DV vonalán volt Sopron-Marhapu. is, de ez a nyomvonal a II. vh. óta nincs, helyette a Déli–GYSEV összekötő vágányon járnak; és Nagykanizsa felől is bekötötték a vonalat a GYSEV pu.-ba. A vasutallomasok.hu-n érdemes körülnézni.

A bejegyzés létrehozása: 2013. július 23.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.