Leitner Jónás üzlete a Szent Mihály utcában

Hozzászólok
Leitner Jónás üzlete a Szent Mihály utcában
Leitner Jónás üzlete a Szent Mihály utcában

A Szent Mihály utcában található két Mór-házról korábban írtunk már, s ezekben az írásokban minden alkalommal megemlítettük Leitner Jónás nevét, akinek a mai szigorú műemléki szabályozást figyelembe véve nagyon bátran kialakított üzlethelyisége volt az egyik épületrészben.

A házról készült megannyi képeslapon, melyek a fotó feletti A két Mór-ház címkére kattintva érhetők el, számos arculattal szerepelt a vegyeskereskedés portálja: hol több, hol kevesebb reklámmal, változó árukínálatot bemutató kirakattal örökítették meg a fotósok az üzletet.

Leitner Jónás családjával már 1910-ben ebben az épületben élt, ahol feleségével négy gyereket neveltek, ketten közülük fiatalon elhunytak. Az üzletet egészen 1944 áprilisáig működtethették, eztán a családfőt, sorstársaihoz hasonlóan, gettóba zárták majd Auschwitzba deportálták, ahonnan sosem tért haza. Az egykor virágzó kis üzletet 1953-ban megszüntették, helyén lakást alakítottak ki.

Az első fotón, mely ismeretlen fotós ismeretlen időpontban készített munkája, még fénykorában látható a szatócsüzlet. A felvétel tulajdonosa, Hauszner Sándor fotóművész sajnos nem emlékezett rá, miként került birtokába a felvétel, ami bizonyos, hogy a fotót nem ő készítette, hiszen ő csak 1957-től örökítette meg újonnan választott hazáját, Sopront.

A második képről, a Fortepan felvételéről azonban tudjuk, hogy 1939-ben készült, s mivel a portál elrendezése meglehetősen hasonló, így feltételezhető, hogy az első felvétel készítője is ebben az évben fotózta le az épületet.

Leitner Jónás és a soproni zsidóság emlékezete Tárkányi Sándor és Dr.Tárkányi Eszter Elfeledett soproniak című hiánypótló művében él tovább. E kötet volt a Leitner-család életrajzi adatainak forrása is.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1939
Kapcsolódó kiadvány: 
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1939
4589-926
Térkép nézetbe kerül: 
Térképre kerül
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2015. augusztus 2.

Hozzászólások

Horváth Péter Pál képe

A második kép érdekessége még, a kép bal oldalán látható - Schmidt Károly hentes és mészáros boltja, mely a Szt. Mihály utcában volt, de a saroktelek miatt a Fövenyverem u. 29-be volt bejegyezve...