Mozaiklap az 1930-as évek végéről

Hozzászólok
Mozaiklap az 1930-as évekből

Az 1930-as évek végén készült mozaiklapon bal oldalon felül az egykori Lövér szálló épületei láthatóak. Az idegenforgalom élénkülésével felmerült az igény arra, hogy a már meglévő Pannónia szálló mellé újabb szálláshelyeket létesítsenek, így épült meg 1934-ben a szálló első, majd 1936-ban a második épülete.(a képen mindkettő látható) A jobb oldali felső képen az 1934-ben Füredi Oszkár tervei alapján épített új épület látható a Lövér fürdőben. Bal oldalon alul a a pécsi M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karának épülete látható, melyet 1930 októberében avattak fel. A jobb oldali alsó képen a Széchenyi tér látható Széchenyi István 1897-ben felavatott szobrával, illetve a háttérben a kaszinó épületével. Halványan kivehető a szobor mögött a Schármár Károly által tervezett óra is.

Kép típusa: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1930-as évek vége
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1939
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2013. június 12.