Szakál Ernő (1913-2002)
Mostanában több írás jelent meg róla halála 20. évfordulója kapcsán, és illőnek tartjuk, hogy a helytörténész köri tevékenységéről is szót ejtsünk. A róla szóló tanulmányok száma azonban olyan tetemes, hogy ez szinte megbénítja az írni akaró tollát. Jómagam csak néhány nagyszerű előadásának a tanúja lehettem a címben megjelölt baráti társaságban, de sokat tanultam tőle személyes beszélgetéseink során. Ez utóbbit talán annak is köszönhettem, hogy magát a Széchenyi Reálgimnáziumhoz tartozónak vallotta. Így én benne egy türelmes professzort ismerhettem meg. Rengeteg dolgot tudtam meg tőle a kőfaragó mesterségről, amelyről idős korában könyvet is [írt]. Ezeket a tanításban is hasznosítani tudtam. (Amikor pl. kiránduláson a lébényi templomot tekintettük meg, tanítványaim versengve keresték a fertőrákosi kőfejtőből származó nagy kőtömbökön a mesterjeleket, amelyet már a segédek is [használhattak]. („Itt egy fordított M, ott egy fekvő T- kiáltották! És mit jelenthet a dőlt kancsóforma?-kérdezték.) Érdeklődést keltett az az ismeret is, hogy a kőfaragókat a derekukra szíjazott egylábú szék segítette a földön és az állványon való munkában. Eközben átéltük, mekkora emberi erőfeszítés, és munka nyomán születtek ezek a nagy alkotások. Megcsodáltuk még a templom nyugati és déli kapujának a rekonstrukcióját, amely a szembe miséző oltárral együtt Szakál Ernő nyomát őrzi. Ha ehhez hozzátesszük, hogy még hat soproni, és huszonnégy, az ország különböző helyein levő templom műemléki munkáiban vett részt, akkor az ember úgy érzi magát, mint a szemlélő, aki felnéz egy föléje magasodó [toronyra].
Amikor 1981-82-ben a Soproni Széchenyi Szabadkőműves Páholy múltját kutattam, ismét sok segítséget kaptam tőle a gótikus katedrálisok építőinek életéről, munkájáról, amelyeknek több eleme átkerült a szabadkőműves jelképek közé. (pl. a körző, és az élére állított derékszögű vonalzó.) A több évig tartó nagy építkezéseknél a helybeli céhek tagjai mellett szükség volt a más országból jött kőfaragók szakértelmére, munkájára is. Az ő lakó- barakkjaikat nevezték építőpáholyoknak. A segédeknek és legényeknek nemcsak külön építőjele, de egy titkos kézjele is volt. Ezt a bérfizetési asztalnál használták, így jelezték a különböző nyelvet beszélő munkások, hogy a mesterség melyik fokával rendelkeznek. Ahogy az azonos szakmájú mestereket tömörítő céheket a cégéreken és pecsétjükön levő jelek azonosították, úgy vált a nemzetközi építő páholyok jelképévé az egylábú szék (Hüttenstuhl.) Ugyancsak az építőktől vették át a geometriai szemlélet egyetemes mivoltát. A forma, amit látunk, és a megszerkeszthetősége, ad egy titokzatos kettősséget a dolgoknak.
Visszatérve Szakál Ernő helytörténész köri tevékenységhez, egyik előadása a Scarbantia fórumáról előkerült három istenszoborról szólt.
Ennek kapcsán az első meghökkentő felfedezésem az ő tudósi, művészi múltjából az a bátorság volt, amellyel hozzányúlt a bécsi Praschniker Camillo prof. Scarbantia capitoliumi triászáról szóló kutatásához, és a Baumann Béla által összeállított szobor együtteshez. Feltételezte, hogy a szobrok nem itáliai műhelyben készültek, és nem Marburg vidéki márványból valók, hanem görög műhelyben faragták őket és görög márványból készültek. Feltevését három különböző helyen végzett anyagvizsgálat eredményei igazolták. Valószínű, Itáliából kerülhettek a városi rangot elnyert [Scarbantiába]. Érdekes előadást tartott a Sopronban feltárt középkori kőfaragásokról is 1979-ben.
A másik, amit megcsodáltam Szakál Ernőben, anyagismerete, és analizáló képessége volt. Ennek a budavári szobortöredékek feltárásakor vették hasznát a kutatók, amikor ő a romhalmazból jó érzékkel emelte ki az azonos anyagból azonos módon készült, vélhetően összetartozó darabokat.
Gondolkodásának szintetizáló képessége is megmutatkozott, többek között a szombathelyi, tatai, pécsi, és az egri kőtárak rendezésében. Fontos szerepe volt a budavári szobortemetőből 1974-ben előkerült közel 100 szobortöredék eredetének, korának a tisztázásában, amelyen szakemberek sora dolgozott. Ezen túlmenően Szakál Ernőnek a leletek helyreállításában is oroszlánrésze volt. Erről a helytörténész körben két előadást is tartott.
A szenzációs lelet-együttes kérdések sokaságát vetette fel: kiket ábrázolnak a szobrok, mikor, hol készültek, mikor, miért kerültek a földbe? A keletkezés idejéről az a megállapodás született, hogy a szobrok nem az Anjou–kor derekán, hanem később, 1370-1420 között készültek. A földbe kerülés körülményeiről eltérő vélekedések születtek. Ezek között Marosi Ernő szerint Szakál Ernő ment a legmesszebbre. Ám a jeles kőrestaurátor egyedül maradt a feltételezésével, hogy az eltemetett szobrokon kőfaragó eszközök által szándékosan okozott sérülések találhatók, mint pl. az orr nélküli kendős lánykán, és a vésővel megsebzett arcú frígiai sapkás lovagon. ( E két fejről másolatot is készített, amely megtalálható a Peresztegen őrzött múzeumában.) Ebből arra következtetett, hogy a sérülések oka egyféle megbecstelenítés volt. Marosi írja, hogy a feltételezést ő is csak 1956 hősei, Nagy Imre és társai 1989-es újratemetésekor értette meg, a gödörbe arccal lefelé dobált testek kihantolásának [ismeretében].
Cikkem megírásához igyekeztem elmélyülni nemcsak a művészettörténeti szakirodalomban, hanem a Peresztegen őrzött gyűjtemény irataiban is.(Ez úton is köszönöm a Soproni Egyetem könyvtárosainak, és Faragó Zsoltnak, a peresztegi múzeum gazdájának a segítségét.) Ezek alapján Szakál Ernő személyéről és családjáról is árnyaltabb képet alkothattam, amelyet a következő írásomban szeretnék megosztani Sopron nagy szülöttének tisztelőivel.
2022-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját a Soproni Helytörténészek Baráti Köre. A jeles alkalomból polgármesteri elismerő oklevélben részesített szervezet történetét honlapunkon folyatásokban közöljük. A szerző, dr. Baranyai Lenke, maga is a Kör tagja, írásaiban igyekszik egyrészt hitelesen bemutatni a társaság fél évszázados történetét, másrészt emléket állítani mindazoknak, akik egykor a baráti kör aktív tagjai voltak. Az egyes részeket a Helytörténészek Baráti Köre címkére kattintva érhetik el. A sorozat folyamatosan bővül!
Honlapunk Művészet menüpontjában egy Szakál Ernő műveiből készített válogatást is megtekinthetnek. Az összeállítást Dávid Ferenc (1940-2019) Pro Urbe Sopron díjas művészettörténész készítette.
A bemutatott felvétel a Soproni Múzeum tulajdona.
Kőfaragók műhelytitkai Magyar Kőszövetség 2007.
A kőfaragó jelek részben a végzett munka minőségének ellenőrzése, részben elszámolás céljából kerültek a kőtömbökre.
Az adat a 2. sz. lábjegyzetben id. mű 2. függelékéből való.
1976-ban és 1982-ben tartott erről előadást a körben a jkv-ek tanúsága szerint.
Marosi Ernő: Az 1974-es szoborlelet Beszélő 5. szám,3. Évf.1974.