Mühl Aladár (1902-1981)

Hozzászólok
Mühl Aladár (1902-1981)

A soproni akvarell jeles egyénisége volt „két pillangót kergető" muzsikus piktor, aki úgy ismerte a hangok színeit és a színek összhangzattanát, mint rajta kívül tálán senki a gyönyörű soproni tájon.

1902. november 13-án született Sopronban. Művészetre fogékony családban nevelkedett, a nagynevű festőművész, Mende Gusztáv testvéröccse volt. 1920-ban érettségizett az evangélikus líceumban, majd tanítói oklevelet szerzett.

Ezt követően a Színház utcai iskolában tanítóskodott, s levelező úton végezte el a Zeneakadémiát, ahol Szőnyi Erzsébet tanítványa volt. Friss diplomájával a soproni zeneiskolában szolfézst és zongorát tanított.

1956-ban felesége - lányukkal, Krisztával együtt - Svédországba disszidált. Mühl nem tudott megválni szülővárosától. A magara maradt férfi 1957-ben Vincze Ilonával, a kőszegi szolfézstanárnővel kötött házasságot. (Második felesége leányából, Geiger-Mühl Évából kitűnő festőművészt nevelt. A gyermek ma már - Wiegisser Éva néven külföldön és itthon egyaránt elismert kiállító művész).

A bohém hírében álló Mühl egész életeben elkötelezett közéleti ember volt. A Kodály módszer híveként megszervezte városunkban a zenei általános iskolát, amely előbb a Deák téren, később a Halász utcában működött. Lelkesen dolgozott a Városszépítő Egyesületben is, s eközben évente megszervezte a nyári művésztelepet, Sopronba csábítva számos kiváló művészegyéniségei.

A festő Mühlnek őrök szerelme maradt Sopron. Megfordult sok helyen, többek között Olaszországban, de onnan is ezt írta haza egy levelezőlapon: .Szép, szép Velence, de a mi Ikva partunk szebb". Első kiállításával 1926-ban mutatkozott be szülővárosában. Ezt 1955-ben, 1949-ben, 1971-ben és 1976-ban újabb önálló tárlatok követték. László Gyula mondotta egyik tárlatnyitó beszédében: "A régi Sopron hangulata nagy emberi élmény volt. Nemes, és szép volt. Mühl Aladár akarva-akaratlan ezt mentette át a jövőbe. Képeit nézve szeretnénk abban a világban élni, ahol megbékélt csend van és harmónia.. Mühl Aladár szívévei és ecsetjével figyeli a kövek, házak, fák, virágok hangulatváltozásait, amint végigsimogatja őket a nap fénye, vagy az éjszaka bársonya alól kivilágító sarki lámpa aranya. - Gazdag az a város, amelynek ilyen művész fiai vannak!"

1977 ben - amikor a Lackner emlékérmet is elnyerte - Mühlnek Budapesten és Bad Wimpfenben volt gyűjteményes kiállítása. (A kitelepített német ajkú soproniak katalógusában ezt olvashatjuk: „Mühl Aladár képeinél szebb, méltóbb üzenetet az elhagyott szülőváros nem is küldhetett volna”).

A művész 1981. október 19-én hunyt el. Végrendeletében tizenhat festményét szülővárosára hagyta. A halála után egy évvel rendezett emlékkiállításon Borbély László így méltatta: „Nemcsak zenészként rendelkezett abszolút hallással: a festői dallamot is tökéletes precizitással intonálja. Ezekkel az erényekkel megáldotton válhatott Mühl Aladár Sopron és a Dunántúl meghitt hangulatának feledhetetlen festőlírikusává."

A hálás utókor - halálának huszadik évfordulóján - érdemeihez méltóan emlékezett meg róla. 2001. május 30-án, a festőművész hitvese jelenlétében, dr. Gimesi Szabolcs polgármester tartott ünnepi beszédet a Várkerület 77-ben. Ezen a napon vette fel a képgaléria - a művész emlékezetére- a „Mühl Aladár Galéria” nevet. A jövő évben ünnepli a város a művész születésének centenáriumát.

Az írás az Aranykönyv 2002. című kötetben jelent meg és a szerző jogutódjának hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2002.
Szerkesztette: Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor

:::

Születésének 100. évfordulóján, 2002-ben a Városszépítő Egyesület emléktáblát helyezett el egykori otthonának, a Bécsi út 20. számú háznak homlokzatán. A Kutas László által készített táblán a következő olvasható: "Ebben a házban élt és alkotott Sopron város szerelmese, Mühl Aladár (1902-1981), akinek a zene és a festészet jelentette az életet. Születésének századik évfordulóján, megemlékezésül: Mühl Aladár barátai és a Soproni Városszépítő Egyesület."

A művész emlékét Sopronban, az Egeredi-dombon utca is őrzi.

Kép típusa: 
Kapcsolódó bejegyzés: 
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1902
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés létrehozása: 2018. november 15.

Hozzászólások

Farkas Eszter képe

Véletlenül tévedtem rá a Műhl Aladárról írt bejegyzésre. Szeretném pontosítani az ott olvasottakat. Műhl Aladár - nekünk mindig Ali bácsi marad - valóban felvállalta a város legelső ének-zenei általános iskolai osztályában a szolfézs tanítását, de nem a Deák téren, hanem az Orsolya téri Általános iskolában, mégpedig az 1955/56-os évtől kezdődően, a mi osztályunkban, az akkor induló I. a-ban. Néhány év múlva már nem tudták beilleszteni a napi énekórákat az iskola tanrendjébe, ezért a zeneiskolába költöztünk át, egészen nyolcadikos korunkig ő tanított minket, csak továbbképzősként kerültünk más tanárokhoz. Nagyszerű pedagógus volt, festő és fotós. És nem csak zenére oktatott. Kinyitotta a szemünket. Sokat jártuk együtt a soproni erdőket. Egy másik soproni festővel, Szarka Árpáddal művészeti foglalkozásokat tartottak gyerekeknek. Rendszeresen elvittek a soproni festők tárlataira a Festőterembe. Egy másik pontosítás: Ali bácsi nem zongorát tanított, bár nagyszerűen zongorázott is, hanem csellista volt. A soproni szimfonikus zenekarban is csellózott.

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Kedves Eszter, nagyon köszönöm a kiegészítést. Sajnos a szerző már nem él, így vele nem tudjuk már megvitatni a leírtakat, de fontos, hogy leírta őket, mindenképpen érdemben tesz hozzá a Sarkady Sándor által írottakhoz.

Farkas Eszter képe

Örülök, hogy ilyen gyorsan reagált, Mónika. Megvitatni nem is lenne mit, ezek a tények. Vagyunk még jónéhányan abból az osztályból, akik Ali bácsitól tanultak szolmizálni. Én máig használom, amire tanított. Ma is énekelek, zongorázok, persze csak amatőr szinten. De a zenei anyanyelvemet neki köszönhetem. Szeretettel, Eszter