Mühl Aladár 1902-ben született, Mühl Nándor pékmester harmadik gyermekeként. A tanítói oklevél megszerzése után már tanítás mellett végezte el a Zeneakadémiát. A Soproni Zeneiskolában szolfézst, zongorát és csellót tanított. Nevéhez fűződik a Soproni Művésztelep létrehozása. Akvarelljei önálló kiállításain Sopronban és külföldön többször szerepelnek. 1977-ben Lackner emlékéremmel jutalmazzák. A festészet és a zene mellett a fotózott és a filmezett is. 1981-ben hunyt el. /Forrás: Winkler Barnabás a HAP Galéria katalógusa 2007./
László Gyula a kiváló régész, történész és barát így emlékezik Róla: "Sokoldalú, érzékeny művészember. Az a szép benne, hogy egyénisége nem tolakszik elénk. Munkássága szinte észrevétlenül simul bele szülővárosának életébe. Tiszta szívvel szerette ezt a várost."
A dia, melyen Mühl Aladár látható munka közben, a 70-es évek elején készült az Ikva partjáról, a Festőközi híd felől.
Mühl Aladár emlékét ma Sopronban utca őrzi, illetve egykori lakóházán, a Bécsi út 20. szám alatt emléktábla őrzi (2.kép), melyen a következő felirat olvasható: "Ebben a házban élt és alkotott Sopron város szerelmese, Mühl Aladár (1902-1981), akinek a zene és a festészet jelentette az életet. Születésének századik évfordulóján, megemlékezésül: Mühl Aladár barátai és a Soproni Városszépítő Egyesület."
A művész részletes életútját honlapunkon itt olvashatják.
Mühl Aladár feleségével pedig itt olvasható egy nagyon szívmelengető beszélgetés.
Hozzászólások
Örülök, hogy Nagyapám is szerepel Sorpon anno remek honlapján!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Mühl Ali bácsit személyesen is jól ismertem. A zeneiskolában végig ő volt a szolfézstanárom, valamint csellistaként egymás mellett ültek édesapámmal a Soproni Szimfonikus Zenekarban. Valóban gyakran lehetett látni a városban vagy az erdőben, ahol elmélyülten festett. Mindig akvarellt, mást még nem láttam tőle. Nekem is van tőle egy képem, a brennbergi nyaralója ablakából látható panorámát ábrázolja, az ablak szélén pedig üvegkancsóban egy csokor baracklevelű harangvirág. Az íróasztalom felett függ, hogy mindig a látókörömben legyen.
Általános iskolás koromban az úttörőzenekar egyik csellistája voltam, amikor hangversenyeztünk, Ali bácsi mindig kisegített bennünket úgy, hogy suttyomban beült közénk zenélni :))
Szerény, csendes, de mégis közlékeny, barátságos ember volt. Ha megálltak mellette és kérdezgették, szívesen válaszolt. Néha én is kérdezgettem, hogy miért így, vagy miért úgy festette, de mindig jókedvűen és türelmesen válaszolgatott. Ali bácsi kedves és szimpatikus lénye nagyon hiányzik városunkból...