Orsolya tér 4.

Keresés az archívumban

Az egykori paplak épülete
Eredeti méret

A képen az Orsolya tér 4-es szám, a Paplak épülete látható a Fegyvertár utca irányából fotózva, háttérben a Mária-kút. A Sopront ért bombatámadások előtt az Orsolya tér 4-es szám alatti Lunkányi-házat a város legszebb barokk lakóépületeként tartották számon. A háborúban súlyosan megsérült épület helyén 1963-65-ben épült egy új épület, Erdeős László tervei alapján. A házat már akkor sokan komoly kritikával illették, többek közt azért, mert a "lábakon" álló épület monumentálisnak tűnt a mellette álló Lábasházhoz képest és így szinte "elnyomta" azt. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy ezt a megoldást a kényszer szülte, mivel az épület alsó szintjére eredetileg tervezett éttermet anyagiak és üzemeltető hiányában nem sikerült megvalósítani. Különböző javaslatok születtek a helyzet megoldására, melyek közül Sedlmayr Jánosné tervét támogatták a legtöbben. Ő a Képcsarnok Vállalattal együttműködve képzelt el kiállító-/üzlethelyiséget, valamint könyvesboltot a pillérek között, de javasolta virág- és zöldségpiac kialakítását is. Végül ezek a tervek nem valósultak meg és csak jóval később került beépítésre az addig átjáróként és "játszótérként" használt terület.

Az épületről a Kisalföld 1966-ban éles hangú kritikát közölt, a cikk egy részletét ebben a bejegyzésünkben olvashatják.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1974
Kapcsolódó kiadvány
Forrás

Szabó Leventéné: A soproni Orsolya tér és Fegyvertár utca rehabilitációja, Soproni Szemle 1980/4

Szerző
1974
4171-2330
Évszámos térképre
A bejegyzés létrehozása: 2013. március 2.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.