Orsolya téri részlet a Caesar-házzal

Hozzászólok
A Caesar-ház és az Orsolya tér
Emléktábla a Caesar-ház falán

A Caesar-ház történetét az 1676-os nagy tűz utántól érdemes mesélni, noha már 1420-ban kivégzés színhelye volt a korábban itt állott ház. 1676 után kapta a ház kerek erkélyét, belső tereiben pedig a stukkó díszítéseket. Így vált alkalmassá arra, hogy 1681-ben az országgyűlés ideje alatt itt ülésezhessen a főrendiház.

Az épületben született 1783-ban Kőszeghi-Mártony Károly építőmérnök, hadmérnök és feltaláló, akinek két legjelentősebb találmánya a gulyáságyú és a sűrített levegővel működő légzőkészülék. A házat 1817-ben a Mártonyi családtól vette meg Ihász Imre táblabíró, aki az 1790-as években az első magyar színtársulat számára több színdarabot is fordított.

1871-ben a város kibérelte a ház első emeletét az első soproni Felsőbb Leányiskola részére, míg annak az állandó épülete el nem készült. (a mai AMI épülete a Deák téren). Az Ihász-család számos neves személyiséget adott a közéletnek, így Ihász Rudolf soproni főjegyzőt vagy Ihász Dánielt, aki Kossuth Lajos titkára volt a száműzetésben. Caesar Gyula katonaorvos Ihász Rudolf veje volt, így lehetséges, hogy a házat a városban ma Ihász-házként is és Caesar-házként is emlegetik, sőt mintázata miatt Zöld-ház néven is ismert. (A ház a kép bal oldalán látható, háttérben a Gyóni-ház/Proszvimmer-ház és az Orsolya tér.)

A Zsabokorszky Jenő által készített képeslap érdekessége a körerkély alatt látható régi utcanévtábla: Müller Paulin utcza (a híres soproni kereskedő nevét 1887-től viselte a mai Hátsókapu utca, ahol egyébként a kereskedő háza is áll/t.) A tábla alatt falragasz látható, rajta felirat: Éljen Deák Albert! Mindezek mellett pedig egy emléktábla, melyet Bárdics József külön is megmutatunk.

A korabeli képeslaphoz kapcsolódóan ezt a bejegyzést ajánljuk figyelmükbe.

Zsabokorszky mérnök jellegzetes feliratokkal ellátott képeslapjaiból összeállított, folyamatosan bővülő sorozatunkat ide kattintva nézhetik meg.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1920-as évek vége
Kapcsolódó kiadvány: 
Forrás: 

Csatkai Endre: Sopron - Magyar Műemlékek sorozat-1956
Kelényi Ferenc: Az első soproni felsőbb leányiskola a XIX.században, Soproni Szemle, 1966/3.

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1928
Évszámos térképre
5958-1865
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A fotó készítőjének életrajza: Zsabokorszky Jenő
A bejegyzés létrehozása: 2018. november 10.