Peéry (Limbacher) Rezső író, kritikus és műfordító Pozsonyból került Sopronba. (Anyai nagyapját hívták Peérynek.) 1945-ben vették föl a kitelepítendők listájára, de csak 1950-ben találta meg helyét városunkban, mindössze néhány évre. Előbb a József Attila gimnázium (volt leánygimnázium) élén állt, majd a Berzsenyi Dániel Gimnázium - vagyis a líceum - igazgatója lett. Fázósan húzódott be szobájába, átengedve a terhesnek tartott adminisztrációt helyettesének, Augusztinovicz Elemérnek.
1910. március 27-én született a hajdani koronázóváros egyik frissen feljutott polgári családjába. Apja kovácsinasból küzdötte fel magát elismert, jómódú főorvossá, aki nemcsak anyagilag tette lehetővé fiának a felsőfokú tanulmányokat, hanem szellemileg is befolyásolta a liberális demokrata irányba. Ez az indíttatás vezette el a Sarló-mozgalomba s a Szociáldemokrata pártba, s részben zsidó származású felesége révén is angolbarátsághoz és Hitler mozgalmának gyűlöletéhez.
Pozsonyban annyira ismert és népszerű, hogy - egyik méltatója szerint - bár letartóztatták a fasiszta Szlovákia hatóságai, nem hurcolták koncentrációs táborba.
Sopronban hazatalált, hiszen a múltját sugárzó város a régi Pozsonnyal szellemi rokonságban élte életet még a Rákosi-korszak elnyomorító politikája ellenére is. Nemcsak reménykedett abban, hogy a diktátort előbb-utóbb eltávolítják az ország éléről, hanem bátran szembe is szállt az intézkedéseivel, amikor a Csillag című folyóiratban Sopron sebei címmel 1955-ben összefoglalta a város polgári értékei, sőt létezése ellen indított támadásokat.
Természetes, hogy az egyre forradalmibb hangulatban fontos szerep jutott ennek a művelt politikus-irodalmárnak. Magas alakjai mindenütt látni lehetett, ahol a formálódó ellenállásról esett szó. Az 56-os események során megválasztották a forradalmi bizottság elnökének, s a - sajnos csak igen rövid életű - önálló soproni lap szerkesztőjének.
A megtorlás elől előbb Ausztriába "disszidált”, ahol azonban menekült társainak torzsalkodásai miatt nem érezte jól magát majd az akkori NSZK nagyvárosában, Stuttgartban telepedett le. Választásában nyilván közrejátszott az, hogy szeretett második felesége német földről származott. Végső soron jó foglalkozást talált magának (németül és franciául is tudott); tanítóképző intézeti könyvtáros lett. Ennek ellenére haláláig megmaradt magyarnak és honvágy gyötörte. Sopron után vágyódott. Egyik utolsó lapján kérdezi volt helyettesétől, hogy vajon virágzik-e már a vadgesztenyefa az iskola udvarán...
Korai könyve a Peremmagyarok az idő sodrában (Pozsony, 1940). Esszéje az 1956-os Sopronról a Tanulmányok a magyar forradalomról c. kötetben jelent meg (szerkesztette Borbándy Gyula és Molnár József 1966-ban, Münchenben). Ugyancsak külföldi kiadás (többek között): Gondolatok a tehervagonban avagy védőbeszéd a szlovákiai magyarok perében. Pozsony, 1993- Hogy csak néhány munkáját említsük meg.
Bohém emberként ismerték, akinek sohasem volt pénze. Nem ivott, nem kártyázott, nem dohányzott, nem is utazott, viszont rengeteg könyvet vásárolt, s amikor csak lehetett, olvasta, falta hatalmas könyvtára darabjait. Igazgatói szobájában, vagy a közeli cukrászdák egyikében. Nagy stílusművész volt, de igen nehezen írt. Ez a megállapítás még az iskolai hirdetmények megszövegezésére is érvényes. Magyartanítása inkább egyetemi tanári előadássorozathoz hasonlított. Különösen verselemzései voltak emlékezetesek, de az előírt tananyagnak sohasem jutott a végére - emlékezik vissza egyik tanítványa.
Élete végén felhagyott baloldali eszméivel. Csalódottan halt meg 1977. november 11-én.
Az írás az Aranykönyv 2002. című kötetben jelent meg és a szerző jogutódjának hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2002.
Szerkesztette: Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor
:::
Peéry Rezső emlékét egykori lakóházán, a Deák tér 30. szám alatt emléktábla őrzi.