Petőfi Sándor szobra és Liszt Ferenc első soproni emléktáblája

Hozzászólok
A Petőfi-szobor
Liszt Ferenc emléktáblája

Petőfi Sándor 1974-ben felállított szobra, Lisztes István szobrászművész alkotása, került Finta Béla felvételének előterébe, míg a háttérben felbukkan Liszt Ferenc első soproni emléktáblája (2. kép) is. A világhírű zeneszerzőnek, Sopron díszpolgárának első alkalommal halálának 50. évfordulója alkalmából, 1936-ban állítottak emléktáblát Sopronban. (Szobra már 1893 óta állt a városban.) Szakál Ernő alkotását a Soproni Liszt Ferenc Zeneegyesület kezdeményezésére augusztus 2-án ünnepélyes keretek között leplezték le a Petőfi téri katolikus elemi iskola Liszt Ferenc utcai homlokzatán. Később még két másik követte a városban: 1975-ben a Templom utcában, majd 1988-ban a Fő téren, a Storno-ház falán. Érdekesség, hogy Petőfinek ugyancsak három tábla őrzi emlékét városunkban, II. Rákóczi Ferenc utcában, az Újhelyi-ház Petőfi téri homlokzatán illetve a Halász utcában.

Liszt és Petőfi életútja egy rövid időre keresztezték egymást Sopronban, amikor a költő városunkban katonáskodott, némi fondorlat árán eljuthatott az ünnepelt zeneszerző hangversenyére. Talán akkor is hasonlóan közel kerülhettek egymáshoz, mint egy időre emlékhelyeik a belvárosban.

Az emléktáblák mindig egy tartalmas életút mementói az utókor számára, azért hogy emlékezzenek eleikre, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak az élet valamely területén. Legtöbbször hajlamosak vagyunk elsétálni ezek mellett a táblák mellett, anélkül, hogy jelentőségükbe belegondolnánk. Megszokja őket a szemünk, hozzátartoznak egy-egy épület arculatához. Pedig sokszor amellett, hogy emlékeztetnek, komoly művészi értéket is képviselnek, nem egyszer jeles alkotóművészek műremekei. A Sopron anno-n a régi felvételek mellett megjelenő jelenkori emléktábla fotókkal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a házfalakon velünk élő történelemre. Bízunk benne, hogy ha legközelebb egy itt bemutatott tábla előtt visz el az útjuk, megállnak majd egy pillanatnyi időutazásra és képzeletben - vagy akár valóságosan is - fejet hajtanak azok előtt az egykori soproniak előtt, akik nélkül a mi mai Sopronunk nem lehetne olyan, amilyennek ismerjük.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1970-es évek
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1978
Évszámos térképre
3905-2359
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A fotó készítőjének életrajza: Finta Béla
A bejegyzés létrehozása: 2019. szeptember 29.

Hozzászólások

Kovács Péter képe

Petőfi Sándor szobra mára átkerült a színház homlokzata elé.

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Bizony, már arrafelé néz,ahol anno silbakolt.