Pillanatképek az Istenszékéről

Hozzászólok
Tél az Istenszékén
Turistaház az Istenszékén
Csoportkép a turistaház előtt
Téli hangulat az Istenszékén

Egy lelkes - talán - soproni turista fotóalbumában illetve Thier László hagyatékában találtuk ezeket a felvételeket, melyek az Istenszékén készültek. Az album képei szinte bizonyosan 1935 körül készültek, a Thier-hagyaték csoportképének készítési ideje ismeretlen.

Az első felvétel érdekessége, hogy szinte folytatása a Kapcsolódó bejegyzésben - A munkás turisták - látható fotónak.

Bár a felvételekről keveset tudunk, szerettük volna közreadni őket, hátha olvasóinknak lesznek kiegészítő információik akár a helyszínre, akár a képen szereplőkre vonatkozóan.

Az Istenszékéről és a munkás turistákról a következőket olvashatjuk Hárs József tollából a Munkásmozgalmi emlékhelyek Győr-Sopron megyében c. kötetben:

"A soproni munkásmozgalom egyetlen olyan épülete, amelyet saját erőből emelt és tulajdonaként használhatott. A németül Himmelsthronnak nevezett, kristályos palából kialakult domb a soproni erdők DK-i csücskén, a bárkái gazdák szőllei között terül el, bozóttal borított gerince közvetlenül az osztrák határon.
Szép kilátása, és régészeti leletei miatt már évtizedek óta eléggé ismert, ám mégis távol minden forgalomtól. A hely kedvező volt az illegális találkozókra, a május elsejék megünneplésére, nemcsak földrajzilag, (hanem közigazgatási szempontból is: ez már a megye területe, Harka község erdeje volt, a városi rendőrség hatáskörén túl, a csendőrségén talán még innen, és ha „minden kötél szakadt”, át lehetett lépni a határt.)
Kurcz Antal, a természetbarátok turista egyesületének elnöke 1946-ban így emlékezett vissza: „Annak idején, mikor az építkezéshez a várostól anyagi támogatást kértünk, azt a feleletet kaptuk, hogy Istenszékre a város nem adhat semmiféle támogatást, mert nincs a város területén. De azt tanácsolták, hogy keressünk a városi erdőben bárhol helyet, azt ingyen kapjuk, azonkívül hozzájárulnak építési anyaggal, sőt talán még munkaerővel is. De mi kötöttük magunkat Istenszékhez és így teljesen önerőnkre lettünk utalva.”
Állítólag már 1924-ben felvetődött az építkezés gondolata. A hosszadalmas előkészítés csak 1929. február 7-én jutott el odáig, hogy a soproni járásbíróság mint telekkönyvi hatóság bekebelezhette a telekre a Magyarországi Természetbarátok Turista Egyesületének a tulajdonjogát.
1932. május 19-ig társadalmi munkában bekerítették a telket és megépítették a feljárót. A kirándulások helyett szervezett munka túrákon csak kevesen vettek rést, a gyűjtések és a központ segélye csak lassú előrehaladást tettek lehetővé. Mégis a harkai zenekar szereplésével ünnepélyesebbé tett 1932. szeptember 12-i alapkőletételtől október 21-ig lényegében felépült a ház.
Bár az építkezés, a környék rendezése, a felszerelés kiegészítése tulajdonképpen a ház létezésének utolsó pillanatáig tartott, azért már 1937. szeptember 25-én is volt mit látnia az ünneplő közönségnek. A tizenöt ággyal rendelkező épület egy földszinti és egy emeleti szobából, valamint lakható padlástérből állt.
A megnyitóról beszámoló újságcikk címe sokat elárul a polgárság véleményéből: „Néma tüntetés az Istenszékén az Isten és a haza fogalma ellen” — írja a Soproni Hírlap. Mónus Illés, a központi kiküldött ugyanis egyiket sem említette hosszú ünnepi beszédében, a házról pedig hiányzott a nemzeti lobogó. Már 1930-ban felhívták a Dunántúli Turista Egyesület figyelmét arra, hogy a Természetbarátok célja „voltaképpen a szovjeterkölcsök ápolása és terjesztése és kommunista propaganda kifejtése”. Jól sejtették: ilyesmire emlékezik vissza Zentai (Zuschlag) Vilmos szociáldemokrata vezető, később országgyűlési képviselő is.
Egyszer jobboldali főiskolások csoportja ment ki a házihoz, hogy provokálja a május elsejét ünneplő munkásokat, ám mikor meglátták az előkészített husángokat, jobbnak látták a visszavonulást.
A jobboldal szorításában arra kényszerültek, hogy 1944 elején az ágyneműt biztonságos helyre menekítsék. A német megszálláskor egyéb értékeiket a Gambrinus-vendéglőben (Kolostor u. 1.) levő egyleti helyiségükből mentették ki. Az egyesületet rövidesen feloszlatták, a menedékházat 1944. augusztus 22-én a Dunántúli Turista Egyesületnek adták át, bár a leventék is szemet vetettek rá.
A háborús események következtében az épület súlyosan megrongálódott, 1947. június 20-ig háromszázezer forintért állították helyre. Rövid üzemelés után azonban fel kellett számolni (1949. március 22-én). "

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1930-as évek
Kapcsolódó bejegyzés: 
Forrás: 

Hárs József, Dr. Faragó Sándor, Grábits Frigyes: Munkásmozgalmi emlékhelyek Győr-Sopron megyében 1986.

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1935
5274-6341
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Turista térképre kerül
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2017. október 25.

Hozzászólások

Tarcsai Mária képe

Egykori igen kedves természetjáró barátom a Soproni Postás Természetjáró Szakosztályból Hernitz Ferenc, aki korábban cserkész is volt, többször mesélt az istenszéki turistaházról: a II. világháború előtt és közvetlenül utána sok kirándulást tettek Istenszékére, ahol az ott működő vendéglőben meleg ételt is lehetett rendelni.
Leghírhedtebb ételük az úgynevezett „Fingersuppe” volt. Nevét onnan kapta, hogy a felszolgáló pincér az ujját rendszeresen belelógatta a levesbe. Az átfázott és megéhezett turisták mit sem törődve ezzel az apró negatívummal, jóízűen megették a meleg levest és az utána következő fogásokat.
Az 1980-as években a Soproni Természetjáró Szakosztály tagjaként kirándulás keretén belül megjártam az Istenszékét, később, az 1990-es években közeli kerttulajdonosként, a kerti munkában segítő barátaimmal (Németh Tiborné (Piri), Jakatits Magdolna (Cuki), Balogh Pál(Pali) ) többször is megmásztuk a hegyet. Akkor már híre-pora sem volt a vendéglőnek, még az építőanyagot is elhordták.
A kilátás onnan ma is párját ritkítóan csodálatos, talán érdemes lenne kilátó építését megfontolni, annál is inkább, mivel onnan a Károly kilátó remekül látható. Ez összhangban volna azzal az alapvető elgondolással, hogy minden soproni hegységi kilátóról legalább egy másik kilátó látható.