Kőszegen született 1825. május 16-án. Előbb tanuló Reihard helybeli nyomdájában, majd segéd ugyanott. Vándorbotot fog, és Bécsben. illetve Pozsonyban képezi magát tovább. 1846-ban már Sopron kapuján kopogtat. Hamarosan a Kulcsár-féle nyomda művezetője. Nem sokkal később a dúsgazdag kereskedő, Lenck Sámuel megveszi a nyomdát, és a tehetséges fiatalembert teszi meg üzletvezetőjévé. Pályája tovább ível felfelé, már 1850-ben ő a nyomda vevője. Önálló, de milyen elavult felszereléssel! Négy rozzant vassajtóhoz kezdetleges felszerelés járul. Nekilát a fejlesztésnek, a modernizálásnak, amelynek hamarosan meg is lesz az eredménye. Csak minőségi munka kerül ki a keze alól s egyre nagyobb körben válik ismertté a neve. Könyveken, térképeken, illusztrációkon olvasható szignója. Az idők folyamán még bécsi fotós szaklap nyomdai munkáit is elvállalja - sikerrel. Közben megnősül. Elveszi a tekintélyes Zechmeister család Mária nevű leányát. Ezáltal most már nemcsak érzéseiben, de valóságosan is sopronivá lesz.
A kor szokása szerint - fel lehet fogni sajátos propagandának is - újságot ad ki. 1861 ben alapítja meg a Harmónia c. hetilapot, amely három év múlva már Oedenburger Localblatt néven kerül olvasói elé. 1867-ben Oedenburger Bote áll a feketén. 1882-ben pedig napilappá lesz, most már végig Oedenburger Zeitung címmel (1944-ben szűnik meg). Kiad egy magyar nyelvű lapot is, neve: Soproni Újság. Fia, Alfréd, szerkeszti a város másik magyar újságját, a Sopront Szerkesztőség és kiadóhivatal a családi nyomdában, Várkerület 121. sz. alatt hátul az udvarban. Ma 104. a száma a háznak.
Tekintélyes polgár, tagja a köztörvényhatósági bizottságnak, mint Braun Nándor, vagy Flandorffer Ignác. Érdeklődik a város szépítése iránt s tesz is ezért egy és mást. Mint természetkedvelő ember 1877-ben beadvánnyal fordul a városhoz, hogy fakilátót építtethessen. Látja, hogy az emberek szeretnek kirándulni, s hogy újabb felfedezésre érdemes célt tűzzön ki eléjük, a népszerű erdőgondnokkal, Muck Andrással egyetértve ezt az építményt a Várisra tervezi. A könnyebb megközelíthetőség kedvéért az oda vezető utat is megépítené, és jelzőtáblákkal látná el. Először Karlsruhenak keresztelné el, de - nyilván a német városnévre gondolván - áthúzza a szót, s főlébe úja: Karlshöhe. Ez a mai Károly-magaslat nevének hiteles eredete.
Turistáink mozgolódnak: ismertetni kellene a várost más vidékeken, hogy induljon meg az idegenforgalom. Ezt egyesület alapításával is el lehetne érni, de egy nyomdásznak először nem ez, hanem útikalauz megíratása és kiadása jut az eszébe. Két - tartalmában és külalakjában is elsőrangú - kötetet jelentet meg; 1886-ban az elsőt, 1891-ben pedig ennek bővített változatát. Általános vélekedés szerint ezeket a fiatal levéltáros, Diem Gusztáv írta Romwalter megbízásából. A valóságban egy Alexander Heksch nevű bécsi útikönyv-író kötött szerződést a várossal illetve a nyomdával. Diem először csak adatszolgáltatásra volt kötelezve. Heksch azonban hirtelen meghalt, még mielőtt elkészült volna az egész kézirattal. Föltehető, hogy Romwalter szerkesztője, a jótollú Ernst Marbach kapcsolódott be a munkába, mindössze másolásra kárhoztatva a pénzzavarban lévő Diemet. A második kiadásról már le is hagyták a nevét Nem is tehettek mást, hiszen annak összeállításakor Diem már rég nem volt az élők sorában.
Romwalter Károly 1895-ben vonul vissza a nyomda éléről „lőverébe", hogy - az újság szavai szerint „az ő kedves rózsáival és fáival zavartalanul foglalkozhassék". Csak néhány év pihenés jutott neki osztályrészül. 1902 márciusában újságjai nekrológban adták hírül, hogy befejezte életét.
Az írás az Aranykönyv 2002. című kötetben jelent meg és a szerző jogutódjának hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2002.
Szerkesztette: Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor
:::
Romwalter Károly emlékét a Károly-kilátó mellett a Károlymagaslati út is őrzi Sopronban.
