Sikátor a Tűztorony mellett

Keresés az archívumban

Sikátor a Tűztorony mellett
Eredeti méret

Az 1880-as években már meglehetősen rossz állapotban volt a régi városháza, ám a város vezetése ahelyett, hogy az épület renoválását szorgalmazta volna, inkább egy új, tekintélyesebb méretekkel rendelkező városháza építése mellett tette le a voksát. Ahhoz azonban, hogy a jóval nagyobb épület megépülhessen, komoly bontási munkálatokra volt szükség, mind a Fő tér, mind az Előkapu területén. (utóbbi helyen a teljes páros oldal elbontásra került, csak a Szent János - kápolna épületét mentették meg.) Az épületek mellett bontani kellett a városfal egyes darabjait is, a munkálatok során alkalmazott robbantások azonban komolyan veszélyeztették a Tűztornyot is. A bontási munkálatok ellen 1890. január 29-én kelt levelében Storno Ferenc is felemelte a szavát: " ... az új városház hozzáépítése által a torony ugyan a keleti oldalán támaszt nyert, de a nyugati oldalán még régi falak és sáncok maradékai vannak, melyek a szép torony jelentékeny, sőt legbiztosabb támaszát képezik. Most pedig ezen falmaradványokat eltávolítandónak és a tornyot köröskörül szabaddá teendőnek vélik, de ha ez megtörténik, úgy a torony összedőlésétől kell tartani. Véleményem az, hogy a torony biztos támaszát képző falak fentartandók és maga a torony szakemberek által renováltassék. Mert ha a torony mellett lévő bástyák lebontatnak, akkor szerencsétlenség nincs kizárva."
Végül, miután a toronyőr épületet is elbontották, a torony nyugati oldalán egy sikátor maradt, melyen keresztül a gyalogosforgalom bonyolódott le, így a torony alatt nem volt jelentős a közlekedés. Az átjáró helyére a Tűztorony felújítása után 1970-ben épült meg a fogadóépület, mellyel a torony a nyugati oldalról is kellő támasztást kapott.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1960-as évek vége
Forrás

Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 - Kissné Nagypál Judit: Sopron városfalairól

Szerző
1967
Évszámos térképre

Hozzászólások

Kovács Péter | 2013. június 17. 22:25

A tornyot valóban meg kellett támasztani a sikátor helyén, de a beton építmény nem
szerencsés, mondhatnám, csúnya.
Nagypál Judit sokat tett a soproni műemlék épületek helyreállításáért. A Rejpál ház, a Cézár
ház, és a bánfalvi barokk lépcső restaurálási terveit Ő készítette el.

Németh Szabó László | 2013. augusztus 15. 11:15

A vicces, hogy a mostani Tuztorony felújításkor, a mindent eredeti állapotában újítsunk fel elvnek megfelelően a beton épületet csupán szürke festékkel festettek le, hogy továbbra is jól látszódjon az igénytelen deszkazsalus beton falszerkezet. :-))

Tarcsai Mária | 2013. augusztus 15. 22:14

Valóban nem szerencsés látvány a Tűztorony támasztéka, de talán úgy is kell hozzáállni, hogy az csupán egy támaszték.....nem hiszem, hogy egy korabeli "utánzat" hitelesebb lenne...mit javasolnátok helyette....?

Tarcsai Mária | 2013. augusztus 15. 22:18

Erre az átjáróra nagyon jól emlékszem, fiatal koromban sokszor átmentem ott, de sosem gondoltam, hogy rám omolhat a torony....más kérdés, hogy a régi városházát rettentően sajnálom, hisz az anyai nagymamám szülőháza és otthona volt üknagyapám haláláig, aki Sopron első rendőre volt....

Horváth Péter Pál | 2014. augusztus 12. 20:37

A soproni múzeum az 1973. esztendőre tervezett feladata.. ...a várostorony és a mellette lévő védőépületben lévő római városkapu romjainak helyreállítása, bemutatása... A megnyitásra július 1-én került sor ezres tömeg részvételével. Ssz.

Harkai László | 2016. február 14. 15:33

A képen látható padhoz kapcsolódik egy nem túl kellemes emlék!Gyermekkorunkban fogócskázás közben arról ,,lezúgva'' sikerült-nem először,és nem is utoljára-betörnöm a fejemet!

A bejegyzés létrehozása: 2013. június 17.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.