Dr. Bujdosó Alpár, a soproni MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége) elnöke az Emlékpontok weboldalán közzétett visszaemlékezésében idézte fel a Sopronban 1956. október 22. és november 4. között történt eseményeket. Ezen írás az interjúban elmondottakon alapul, kiegészítve dr. Bujdosó Alpár 2006. október 24-én az egykori SOTEX Kultúrházban - ma Gyermek - és Ifjúsági Központ - az 1956-os díszünnepségen megtartott ünnepi beszédének részleteivel.
A soproni egyetemisták 1956. október 22-én nagygyűlést tartottak az akkori SOTEX kultúrházban, ahol számos pontban követeléseket fogalmaztak meg. Október 23-án békés demonstrációt tartva a Várkerületen vonultak fel, egészen a Petőfi téren álló Petőfi szoborig, ahol elszavalták a Nemzeti dalt, majd a megmozdulás rendben véget ért. Az egyetemisták eztán aktív szerepelt vállaltak a forradalmi eseményekben, az egyetem előadójába gyűjtötték a ÁVÓ-sokat, az orosz nyelvet illetve marxizmust tanító tanárokat, és a pártbizottság tagjait. Mindemellett minden erejükkel igyekeztek fenntartani a rendet, s bár később fegyvereket is kaptak, ezeket nem használták.Az egyetemisták szerepet vállaltak a határ őrzésében is, a határőrséggel együtt fogadták a nyugatról érkező segélyszállítmányokat, melyeknek további elosztását az egyetem tornatermében végezték. Ugyancsak aktív szerepet vállaltak a Várkerületen egykor állt szovjet emlékmű ledöntésében. Érdekesség, hogy miután az emlékművet emberi erővel nem tudták elbontani, Katona Sándor rendőrparancsnok autójával segített nekik, hogy a helyes irányba döntsék le az oszlopot.
Miután a városban is sztrájk volt, az egyetemisták olyan munkákban is kivették a részüket, mint a kenyérsütés. Erre 2006-os beszédében így emlékezett dr. Bujdosó Alpár:
"Már az első napokban megalakult az Ideiglenes Nemzeti Tanács, melynek feladata a városi közigazgatás irányítása lett volna. Igen ám, de a városházán, a városi tanácsban ülő hivatalnokok nem tűntek igazán bizalomgerjesztőnek. Új, akivel ki lehetett volna cserélni, pedig nem volt. Jószívvel emlékszem Takács Endrére és Peéry Rezsőre, akik e testület vezetőiként úgy láboltak ki a tanácstalanságból, hogy megkeresték a MEFESZ-Bizottságot, mennyiben tudna a Tanács segítségére lenni. A MEFESZ együttműködést ajánlott, hiszen akkor már a hallgatók jónéhány ún. osztályon a vegyvédelem kék overálljában, nemzetiszínű karszalaggal, benne a reményeinket felajzó V betűvel, teljesítettek szolgálatot a város - és a megye - minden részében, ahol szükség volt rájuk.
Az egyetemek MEFESZ-Bizottságai, az időközben megalakult Munkástanácsok és a Nemzeti Tanácsok általános sztrájkot hirdettek mindaddig, amíg a szovjet csapatok ki nem vonulnak Magyarország területéről. Így mi is Sopronban.
Már aznap este megjelentek a soproni sütőipar képviselői azzal a kérdéssel, hogy a sztrájk vajon rájuk is vonatkozik-e? Mert akkor nem tudnak, nem fognak kenyeret sütni. A Nemzeti Tanács viszolygott attól, hogy a város gyerekeinek, a lakosságnak nem lesz kenyere. A MEFESZ meg attól, hogy lassanként letöredezik a sztrájk éle, és nem lesz többé fegyver a forradalom kezében. Hosszú volt a tanácskozás. Végülis az a döntés született, hogy a kékoverállosok fognak kenyeret sütni - a pékmesterek irányítása alatt. Ők nem dolgoznak, mégis lesz kenyér. Így is lett. Mindenki jól járt, csak a hallgatók nem aludtak az éjszaka. Másnap délelőtt újra jelentkeztek szolgálatra."
Mindeközben az egyetem falai között is kemény munka folyt, melyben aktívan szerepet vállaltak az intézmény oktatói is.: "De hadd zengjem ehelyt a Főiskola - vagy ma már egyetem - professzorainak dicséretét! A MEFESZ ún. Elvi Bizottsága, az a bizonyos csúcs, megszállta az igazgató - akkor így hívták a rektort - irodáját. Itt ülésezett permanensen, éjjel és nappal. Jómagam az igazgató úr karosszékében aludtam. Elképzelhető, milyen disznóólat és szemetet hagytunk magunk után. Amiért most, itt, utólag elnézést kérek.Mindennek ellenére Roller Kálmán, az igazgató és Tuskó Ferenc igazgatóhelyettes egész nap jelen voltak, hogy a MEFESZnek jótanáccsal, tapasztalattal segítségére lehessenek. Staszney Albert, az ábrázoló geometria professzora, akitől diákparlament céljaira elrekviráltuk előadótermét, minden nap reggel 8-kor megjelent az egyetem előtt, és ott mindenkinek, aki egy pillanatra megállt, kiselőadást tartott az angolszász demokráciáról. Egyszer én is odahallgattam:
- Tisztelt uraim, Angliában, Amerikában mindenki mister. Franciaországban monsieur. Németországban Herr. Miért nálunk elvtárs? Hátha nem is az? Miért ne lehetne mindenki úr?
Perlaki Ferenc adjunktus és Vancsura Rudolf tanársegéd pedig egyenesen a MEFESZ Bizottság egyes osztályain dolgoztak s ha nem tévedek, éppen a katonai csoport megalakításában, az egyetemisták felfegyverzésében vettek részt. "
November 3-án aztán Nagycenknél a szovjet hadsereg tankjai elzárták a Sopronba vezető utat. A MEFESZ küldöttséget küldött hozzájuk, ahol a szovjetek azt az információt adták az egyetemistáknak, hogy másnap elindulnak Záhony felé, ahol el fogják hagyni Magyarországot. Másnap, november 4-én ugyanezek a tankok elindultak Sopron felé.
"Nagy Imre miniszterelnök a november 4-i szovjet bevonulás hírére megbízta Kéthly Anna államminisztert, hogy induljon delegációval New Yorkba, az ENSZ-hez, segítségért, ha lehet kéksisakos UNO-csapatokért. Bécsből jövet Sopronban arra kérte a MEFESZ-t, hogy adjon fegyveres kísérő őrséget Budapestig. Ez akkor már lehetetlen volt. Sopronban kellett összeállítani a küldöttséget. Mivel kíséretében csak szociáldemokrata újságírók voltak, a Nemzeti Tanács és a MEFESZ kívánságára a miniszter asszony delegációjába vette a MEFESZ, és így a magyar egyetemisták képviselőjét, engem. Azt hittük, hogy a megbízás napok alatt megoldható, lebonyolítható. Az én teljesen elrugaszkodott elképzelésem szerint az UNO intervenciós csapattestei valahol készenlétben állomásoznak, csak a parancsra várnak, és máris indulhatnak. Ez volt az a tévedés, mely abból származott, hogy nem tudtuk megtanulni, nem engedték megtanulni, hogyan működik a világ. Hogy van Biztonsági Tanács, benne vétójog, melyből 1 a Szovjetunióé, és csupán, ha ez a testület egyhangúan dönt, akkor lehet megszervezni azt a bizonyos bevetendő katonai egységet. A tévedés következményeit már a történelemből tudjuk. "
|1|
A szobában csend volt, de nem az a megnyugtató szelíd fajta, hanem feszült, ideges, drámai csend. Két srác pakolt szótlan kapkodással egy hátizsákba, szinte gondolkodás nélküli esztelenséggel dobáltak be pulóvert, bakancsot, meleg zoknit. Egyikük fölvett egy keskeny keretes képet, kicsit nézte, azután lefelé fordítva betette a fiókba. Nem néztek egymásra. Nem mertek. Féltek, hogy egyikük visszadől a sezlonra és lerúgja sáros cipőjét. De nem maradhatnak. Nem. Itthon a halál lesi minden léptüket.
Pedig milyen szép volt, milyen igaz, bátor és biztató az a pár nap. A szabadság lehetősége, egy értelmes élet ígérete. A lengyelországi és budapesti lelkesítő hírek összerántották az ifjúságot. Érezték, tenniük kell valamit.
|2|
Október 22-én a [SOTEX] kultúrházban összeült az első diákparlament. Szinte mindenki ott volt, forrt a levegő. Sorra következtek a bátor, nyílt, okos felszólalások. Egymás szavába vágva sorolták a kommunista diktatúra elmúlt tíz esztendejének minden bűnét, aljasságát; az elsorvasztott évszázados diákhagyományokat, a kirekesztést és megbélyegzést, cenzúrát, a kommunista félórákat, a vonalas oktatók futtatását.
Kimondták; kilépnek a [DISZ]-ből, megalakítják saját, független diákszervezetüket, a [MEFESZ]-t.
Pontokba foglalták a nemzet, az egyetemisták és kifejezetten a soproni diákok követeléseit: többpártrendszerű demokráciát, szabad választásokat, gyülekezési és sajtószabadságot, Nagy Imre vezette új kormányt és nem utolsó sorban a szovjet csapatok kivonulását.
Másnap, 23-án néma felvonulást rendeztek a Várkerületen. Méltóság, erő és elszánt akarat sugárzott a nyolcas sorokban kart karba öltve menetelő fiatalokból. Megkoszorúzták az akkor a Tűztorony tövében álló ’48-as emlékművet (ma a Fegyvertár utca egyik beszögelésében árválkodik), majd a Petőfi szobornál elszavalták a Nemzeti dalt.
Október 24-én még tanítás volt, de figyelni már senki nem tudott, izgatott kíváncsisággal tapadtak a rádiókészülékekre és újukra égett cigarettáikat szíva vitatták a történteket.
Szó sem lehetett már az élet megszokott rendjéről, megindult az események sodró, lélekemelő, felszabadító, megállíthatatlan folyamata.
|3|
|4|
A közintézmények, üzemek, gyárak és iskolák homlokzatáról leverték a rossz emlékű, keserű jelképet, a vörös csillagot.
26-án, hivatalnokok, munkások, tanárok és diákok együttes erővel, sőt rendőri segédlettel döntötték le a szovjet megszállás gyűlölt szimbólumát, a Kisvárkerületen álló szovjet emlékművet, (a mai Hűségkút helyén állt).
|5|
|6|
|7|
Dicsőséggel és büszkén mondhatjuk el, hogy városunkban vér és erőszak nélküli tiszta forradalom zajlott. A soproniak, a rendőrség és határőrség, az egyetem professzorai és oktatói szíve mind együtt dobbant az ifjúsággal, hittek, bíztak bennük és segítették harcukat és hétköznapi munkájukat.
A helyzet egyre komolyabbá vált. A városi tanácsban ülő „régi gárda” képtelen volt ellátni az új feladatokat, így az egyetemistáktól kért és kapott segítséget. A soproni MEFESZ a közigazgatás biztosítására és a naponta felmerülő problémák megoldására bizottságokat szervezett.
Később a sztrájkba lépő munkástanácsok feladatait is átvették, őröltek lisztet, sütöttek kenyeret, biztosították a város élelmiszer ellátását.
Őrségben álltak, nemzeti színű karszalaggal, fegyverrel a kézben a város középületei és üzemei előtt, védve a nép vagyonát.
Járőrosztagokat szerveztek, egy rendőr egy határőr és egy hallgató pásztázta az utcákat, biztosítva a város nyugalmát.
Röpcédulákon és hangszórókon tudósították a lakosságot a soproni és országos történésekről.
Teherautókkal járták a környéket és gyűjtötték a falvak élelmiszer adományait a városnak, a forradalomnak.
A főiskola tornaterme volt a raktár és elosztóhely, ahol a hallgatók osztályozták a segélyeket és élelmiszert, majd teherautókon hordták ki a rászorulóknak.
A MEFESZ bizottsága az egyetem igazgatója Roller Kálmán szobájában ülésezett éjjel-nappal , sokszor a szőnyegen, vagy a fotelban aludtak. Az egyetem professzorai készségesen segítették tanácsaikkal és gyakran cigarettával, szendvicsekkel a hallgató-parancsnokot, a 21 éves [Bujdosó Alpárt] és harcos társait.
Lefegyverezték és az egyetem egy előadójában fogva tartották a városi pártbizottság tagjait, és az [ávosokat].
Őrizték őket, de nem engedtek a tömeg lincshangulatának.
Szolgáltak a határon is, fogadták a nemzetközi segélyszállítmányokat, elosztották és rendszerezték azokat, majd a felesleget Budapestre kísérték.
Futárszolgálatot szervezve kapcsolatot tartottak a fővárossal és a vidéki egyetemekkel.
Több nyugati újságíró, rádió és TV-stáb megfordult Sopronban, őket okosan, bölcsen, érett harcosként fogadták és kalauzolták a hallgatók. Jó hírét keltve a magyar forradalom és szabadságharcnak.
|8|
|9|
November 4-én minden álom szertefoszlott, megindult a szovjet támadás Budapest és a vidéki nagyvárosok ellen.
A hallgatók kezdetleges fegyvereikkel Nagycenknél várták a szovjet harckocsikat. Tudták, hogy minden elveszett, tudták, hogy vége, de nem akarták megadni magukat harc nélkül. Szerencsére összetűzésre nem került sor.
És most itt ez a szoba, a csend a búcsúzás. Menni kell. Szótlanul léptek ki a kapun. A nyirkos hideg, nyálkás hüllőként siklott a bőrük alá. Szülővárosuk utolsó csókja.
A teherautó pontosan érkezett. Két erős kar fölrántotta őket a platóra.
És a kocsit lassan elnyelte a novemberi köd.
1956 novemberében a soproni egyetemi hallgatók közül mintegy 550 fő és 50 tanár az emigrációt választotta. Sokan közülük Kanadában fejezték be az egyetemet, találtak új otthont és egzisztenciát. De ez már egy másik történet.
***
Ifj. Sarkady Sándor: A soproni MEFESZ az 1956-os forradalomban. NYME, 2006
Bujdosó Alpár: Emlékpontok weboldal http://www.emlekpontok.hu/hu/vetito/sopron-1956
Magda visszaemlékezései
Ma a GYIK, Gyermek és Ifjúsági Központ
Dolgozó Ifjúság Szövetsége, magyar ifjúsági tömegszervezet volt az 1950-es években. A szovjet mintára épült, központi irányítás alatt álló, 14-26 éves fiatalokat tömörítő szervezet célja az ifjúság egységesítése volt.
Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége
Bujdosó Alpár, 1954-1956 között a soproni Erdőmérnöki Főiskola hallgatója. 1956-ban a MEFESZ Intézőbizottság elnöke. 1956 novemberében a Kéthly Anna vezette magyar küldöttség egyetemi képviselője New Yorkban.
ávósok-ÁVH-Magyar Államvédelmi Hatóság, 1948-1956 között, feladata az akkori rendszer ellenségeinek üldözése, a rendszer védelme volt.
Comments
Szilvási Lajos: Bujkál a hold
"1956 novemberében a soproni erdőmérnöki akadémia hallgatóinak zöme elhagyta az országot. A fiúk közül jó néhányan - miután egy ideig Európában hányódtak - átmentek Kanadába. Azt remélték, hogy ott jó körülmények között folytathatják félbeszakadt tanulmányaikat. Nem így történt. Egy hányadukat valóban felvették a kanadai erdőmérnöki főiskolára, az egykori soproni akadémisták jó részének azonban nem volt ilyen szerencséje. Az időben, amikor a soproni fiúk megérkeztek Kanadába, az egyik ottani fakitermelő társaság éppen arra készült, hogy új nemesfa-kitermelő telepet létesítsen a Winnipeg-tótól keletre, a Severn folyó partján, több mint száz mérföldre a legközelebbi civilizált helytől..."
Szilvási Lajos: Egyszer volt szerelem
"Főszereplőnk Holló. A fiatal fiú éppen hazatér Kanadából, ahova az 56-os káosz elől menekülve disszidált, mindent és mindenkit hátrahagyva a barátaival. Öten indultak, de csak ő tér vissza egyedül. Kanadában csapdába esnek, kényszermunkára fogják őket, de sikerül megszökniük... az igazi megpróbáltatások viszont csak ekkor kezdődnek. Egyikük megbetegszik, és hiába lelnek menedéket végül egy családnál, nem tudnak már rajta segíteni... közben van akit elfognak, és hogy a többieket mentse feladja magát, van aki hátat fordít a barátainak és a tőlük ellopott pénzzel csendben távozik, és Holló legjobb barátja sem tér már vissza Magyarországra, eljegyzi a segítségükre siető család lányát, letelepszik. Így, teljesen egyedül indul hát vissza Holló a szüleihez, majd vissza az egyetemre, Sopronba, ahol egy félbeszakadt szerelem is várja talán. Az egyetemen azonban képtelen beilleszkedni. "
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Nagyon köszönöm az idézeteket! A Bujkál a holdat nem olvastam, de az Egyszervolt szerelem kamaszkorom meghatározó olvasmánya, nagyon szerepe volt abban, hogy ennyire szeressem a városomat. Az elején a Belváros leírása egyszerűen csodás!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A Mező u. 27. második emeletéről ráláttunk a Bécsi útra és - bár este volt - láttuk, hogy a szovjet tankok a Bécsi úton, majd a Ferenczy János utcában vonulnak be a városba. Édesanyám elhúzott az ablakból, mert félt, hogy meglátnak és lőni fognak.
A Szilvási regényeket én is olvastam, mindkét kötet ma is megvan a kis házi könyvtáramban.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Emlékszilánkok: apám a Szabad Európát hallgatja...micisapkás felkelők Csepel platóján, zàszlókkal, indulnak az Ötvös utcán Kópháza felé, "megállítjuk őket"... csendesebben érkeznek vissza...nővérem vőlegénye, kézigránátokkal feldíszítve jön búcsúzni...a padlón gurigáztam velük... elszöktem a Széchenyi térre, tankot nézegetni...kijárási tilalom...menjünk?...apám: "én maradok, itt születtem"...már december és anyámmal, növéremmel a Dudleszen átszökünk...tábor a cukorgyár után, banán, Milka, piros holland sajt...láger...onnan szökés...Bécs...búcsu növéremtől...Somfalva, határőr, géppisztollyal...újra itthon!!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Csöngei József tanító barátommal felkerestük a Soproni Járási Műv.Osztályt,ahol Hajdú Árpád volt isk.ig. fogadott bennünket! Beszélgettünk az eseményekről. Soproniak voltunk.
A következőt mondta: " Nem fog sokáig tartani a helyzet"! Sajnos neki lett igaza!
A bátyám 1951-ben (19),az öcsém 1956-ban (14) lépte át a határt!
Nem hagytuk cserben a falusi gyerekeket! Maradtunk!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
November 4-én reggel elhozták a Süttöri Ezred ágyúit. Kiderült, hogy nem lehet lőni velük.
Elvitték őket a Ritzingi útra. Miért oda, nem tudom. A védelem egy része a vasúti töltésnél
állt fel a Győri úton. Fegyvereik már a második Világháborúban is elavultak voltak.
Tankokat nem lehetett velük megállítani. Lövés nem dördült, az oroszok simán átjöttek.
A tankokat felállították a városban. Később a Széchenyi téren még beszélgetni is lehetett
velük. A csatornát keresték, azt hitték, Szuezben vannak.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólások
pontosítanom kell,mert hibáztam a fotók küldésénél....a képek Domonkos József és Barilich Anna hagyatékából kerültek elő.( Férj-feleség) voltak.Domonkos József /Domi bá/a szemközti Gépipari Technikum tanára/avagy oktatója. Nagy amatőr fotós volt. Feltehetően onnan készítette a fotókat,amiket aztán jól elrejtett...véletlenül leltem rájuk! Amúgy ez az ember nagyon sok mindennel foglalkozott,csak néhány példa:rádióamatőr 1926...,sörgyári tűzvédelmi felelős, mozigépész,szikvízgyártó..és Nyeste József ismert rádiócső gyüjtő szerint részese volt a Simonyi által
hazánkban elsőnek létesített atommagfúziós berendezés kivitelezésének Sopronban!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Köszönöm, László, rögtön javítom!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Mint soproni helytörténész hálás vagyok a képekért. Kicsiny városunk történéseiről, (október 22-november 4 között) amely örök példát mutatott 1956-ban, alig rendelkezünk képekkel. Barlich Lászlónak külön köszönet a két becses és ritka dokumentumért. A forradalmi egyetem mint logisztikai és elosztó bázis ezt örökítette meg a 2 amatőr fotó.
Október 23-ai TV interjúmban megemlítettem mindenki nézzen körül otthon hátha akadnak ehhez hasonló nagyszerű képek. "időben tőle egyre távolabb de lélekben mindig közelebb"
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A visszaemlékezésben említett Katona Sándor felesége kolléganőm volt akkoriban. Voltam a férje bírósági tárgyalásán: életfogytiglant kapott, de amnesztiával pár évvel "megúszta". Sok embert bíróság elé ráncigáltak, a bírónőt is ismertem, nem írom le a nevét. Utána abbahagyta a bírói szakmát. Úgy tudom, már rég nem él. Ő is belerokkant ezekbe a perekbe.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Volt olyan nap, amikor leköltöztünk a pincébe, de mászkáltunk tankok között is...