Soproni séta - korabeli újságcikk 1944-ből

Hozzászólok
Fő téri részlet

Időről időre szívesen osztok meg az olvasókkal olyan korabeli újságcikkeket, amelyek valamilyen okból a mai napig sem, vagy csak keveset veszettek aktualitásukból és mint ilyenek, a mai kor soproni kötődésű olvasóinak is érdekesek lehetnek.

1944. februárjában, 10 hónappal a Sopront ért első bombatámadás előtt jelent meg a Pásztortűz című irodalmi, művészeti és társadalompolitikai folyóiratban Berecz Dezsőnek (1894-1976) a Frankenburg Irodalmi Kör elnökének, írónak és művészettörténésznek városunkról szóló írása Soproni séta címmel. Amellett, hogy az cikk páratlan időutazás a 74 évvel ezelőtti Sopronba, számos, a mai napig is érvényes, időtlen értékre hívja fel az olvasók figyelmét, olyanokra, melyekről napjainkban talán kicsit hajlamosak vagyunk megfelejtkezni. Az írást változtatások nélkül közöljük.

Soproni séta

„Szép vagy Sopronnak zordon hegye, völgye, hol ormos
Rengeteged feketül a bérceid árja zuhog."

Kis János szuperintendens úr vagy 120 esztendővel dalolta ezt a poémát nyilván abból a célból, hogy Kazinczy Ferencet s többi írótársát, akik a soproni lelkészlakban meglátogatták, ékes hexameterek szárnyán kísérje végig a macskaköves utcákon, zegzúgos sikátorokon. Egy kicsit dagályos ugyan a vers:

„Édesen elmerülök szép álmodozásba dicső táj,
Hogyha kebledbe csal a Flora-szerette tavasz,"

belső igazsága azonban ma is érvényes:

„A természet ezen díszét bámulva csodálom
S arcomon aggságim ránca reményre derül."

Sopron nem egyszerű település, hanem Magyarország egyik legnyugatibb városa. Kapu nyugat felé, amelyen keresztül Magyarország Európával közlekedik. Nemcsak fizikai, de szellemi értelemben is.

Sopron a határon áll, a magyar és német kultúra határmesgyéjén. Úgy fizikai, mint szellemi értelemben végvár, bástya, őrszem. Első kézből kapja az európai fogalmakat.

Sopront a történelem nagy viharai meglehetősen kikerülték, hamarosan kialakult a városi polgárság, a polgári élet és a város nyugodt, józan, szertelenségeket kerülő karaktere. Megfigyelhető, hogy ettől elütő temperamentumot, a hangosságot és szertelenséget mindenkor az idegenből odakerültek képviselik mindaddig, amíg a soproni lélek megváltozhatatlansága okából bele nem ivódnak a boltíves házak mélyébe s a lövérkertek bokrai közé.

Majdnem minden városnak van egy olyan jellegzetes épülete, amely a világ minden más városától megkülönbözteti. Amikor az Arc de Triomphe megjelenik a filmen, tudjuk, hogy Párisban vagyunk, a Szt. Péter-templom Rómát, a Campanile Velencét, a ferdetorony Pisát, a Szt. István-templom és az óriáskerék Bécset jelenti, a Brandenburgi-kapu Berlin névjegye. Sopron legjellegzetesebb épülete a várostorony, amely úgy emelkedik ki a város közepéből, mint egy kőből és bronzból megvalósult felkiáltójel. Fundamentuma a rómaikorabeli úttestet vágta keresztül. Alsó része az Árpádok korából való. Erre a renaissance vont loggiás koszorút, majd kecses, pönnyed nyolcszögletű rész emelkedik a barokktetőzet felé. A tető az 1676. évi tűzvész után került a torony csúcsára. Rajta hatalmas kétfejű sasmadár, szárnyain F. és E. betű. II. Ferdinánd 1621-ben Sopronban tartott országgyűlést s ott koronáztatta meg feleségét, Eleonórát. Ennek emlékére ajándékozta a város címerpajzsának díszéül a császári pár nevének kezdőbetűit. A városi tanács a kegyet bronzba öntette és 1681-ben helyezte a torony tetejére. A kétfejű madár függőleges tengelyében forog s szél irányát jelzi. Időt jósol és messze hirdeti a soproni polgár lojalitását, nem kis bosszúságára a várost ostromló kurucoknak. A loggián valamikon a város zenészei szórakoztatták a téren sétáló dámákat és gavallérokat, fönt a hagymafejű kupola alatt a lélekharang hirdeti, ha valaki befejezi földi pályafutását. Legfelső emeletén még a legutóbbi időkig is ott őrködött a toronyőr, vigyázva tűzre, vízre, a város békességére. Kapubejáratát a Hűségkapu díszíti, amelyet a népszavazás emlékére a nemzet ajándékozott a városnak. Kisfaludi Stróbl Zsigmond és Hikisch Rezső műve. Ime így jelképezi ez a torony a város egész életét, multját és karakterét. Közvetlenül a várostorony tövében volt a vár egyik kapuja, amely sajnos a mult század végén a modernizálás áldozatává lett. A várfal legtöbb helyen épségben, egy emelet magasságban veszi körül a belvárost, amely Sopron legnagyobb értéke. Építészeti múzeum.

Álljunk meg mindjárt a Ferenc József-téren, azelőtt Városháztérnek, még előbb Főpiacnak nevezték. Tormay Cecile mondta róla talán kicsit túlzott udvariassággal, hogy a világ legszebb tere. A történelem mindenesetre följegyezte róla, hogy II. Lajos király megtiltotta, hogy egyik házát lebontsák s a tér egységét ezzel megtörjék. Nagy kár, hogy II. Lajos király nem élhetett a mult század végén, amikor a régi renaissance városháza Dorfmeister freskóival és szomszéd épületeivel együtt csákányvégre került.

Ha hátat fordítunk a modern városháznak, akkor egységes a hatás. Jobbra a Storno-család monumentális sarokháza, a stukko és a renaissance tökéletes remeke, benne a család nevezetes műgyüjteménye. Szemközt az empire vármegyeház, előtte a Szt. Háromság barokk oszlopa. Soproni mértékkel mérve mindkettő fiatal alkotás: a vármegyeház 120 éves, a Szt. Háromság-szobor 240. A környező épületek mind a XV—XVI. században épültek s az egyik belvárosi utca 400 éve viseli az Új-utca elnevezést. A tér baloldalán áll a bencések temploma, építését a XIII. században kezdték s a legfinomabb gótikus épületeink közé tartozik. Tömege könnyed és magasbatörő. Tornya a legszebb gót emlékek közé tartozik. Minél magasabbra ér, annál több az ablak, emeletről emeletre töri át az anyagot, csökkenti súlyát és szinte leheletkönnyűséggel emeli a sisakot. Lendülettel tör a magasba s szemünket ellenállhatatlanul irányítja az ég felé. Belső berendezése rokokó, van egy renaissance-stílusban átépített erkélyrésze. Nevezetessége a Kapisztrán-szószék, a Széchenyiek síremléke és egy heraldikai ritkaság: egy bakkecskét ábrázoló temetési címerpajzs. Öt országgyűlés és három koronázás színhelye volt. Kecsketemplomnak mondják, mivel a monda szerint egy kecske kaparta ki azt a kincset, amelyen felépítették.

Bármerre fordulunk a belváros területén, mindenütt a renaissance, a barokk, a rokokó legszebb emlékeivel találkozunk. Aki nyitott lélekkel jár közöttük, az rég elporladt művészek szavát hallja, akik a kövekben, oszlopokban, párkányokban, kapukban, ablakokban Istent dicsőitik, a világ szépségét hirdetik és az otthon nyugalmát szolgálják. Ugyanez az érzésünk, amikor lenyomjuk a kovácsoltvas kilincseket, bemegyünk a tágas kapualjakba, megcsodáljuk a loggiás udvarokat, felmegyünk a széles keményfa-lépcsőkön s benézünk a boltíves, stukkós szobákba, amelyeknek mélyén századok levegője, nemzedékek emléke, becsületes polgári szorgalom és művészi érzék hagyománya lakozik. Szinte szédülve olvassuk az emléktáblák sorát. Itt lakott Mátyás király a bécsi ostrom idején, mellette Lackner Kristóf, aki ötvösművész volt és a város polgármestere, vezette a város védelmét és 1604-ben Foedus studiosorum néven tudós társaságot alapított. Emitt járt iskolába Berzsenyi Dániel, amott Rákosi Jenő, abban a házban lakott Gyóni Géza, szemközt vele Frankenburg Adolf és Révai Miklós. Itt volt Zrínyi Miklós szállása, amott választották nádorrá Eszterházy Pált. Itt van Széchenyi István emléktáblája, ott silbakolt Petőfi Sándor, a zöldhajtókás, sárgapitykés közlegény, amott pedig a 9 éves Liszt Ferenc játszotta első nyilvános hangversenyét.

Kívül a belvároson, a temetődomb tetején épült a Szt. Mihály-templom, amely nagy méltósággal őrzi a lábainál elterülő várost. Építését a XIII. században kezdték, de csak a XV. században fejezték be. Kétszáz év nagy idő és természetesen stíluskeveredést okoz. A torony alsó része és a templom elülső fele a XIII. századból származik s itt-ott megcsillan rajta a román félkörív. A többi a XV. század és a gótika szülötte.

A soproni lélek a magyar és német jellem határmesgyéjén jegecesedett ki, innen is, onnan is kiválasztva azokat a jótulajdonságokat, amelyek a városi és családi javak, a hagyományok megőrzésére szükségesek. Itt virágzott ki a Civitas fidelissima történelmi veretű hűsége és a város kultúrája, amely minden idők szellemi áramlatait százados megalapozottsággal fogadja.

Sopron szellemi élete kétféle életformát mutat. Egyik a falak közé zártan, mások elé nem táruló lelkek mélyén éli a maga életét, könyvek, hangszerek, régi festmények, biedermeier bútorok között, vaspántos kapuk, ólomkarikás ablakok mögött, szinte kolostorszerű magányban, fénytelen lelki cellában, amelynek lakója nem kívánkozik a nyilvánosság elé, sőt egy kicsit meg is vet mindent, ami a nyilvánosság előtt történik. A másik életforma a kulturális egyesületek működésében nyilvánul meg. A város zeneegyesülete 1829-ben alakult és működését Haydn két világi oratóriumának bemutatásával kezdte meg. 1842-ben alakult a kaszinó, amelynek Széchenyi István is tagja volt. A Frankenburg Irodalmi Kör 1877-ben alakult. Frankenburg alapította, aki német szülőktől származott, német anyanyelvű volt, az osztrák hadseregben szolgált, életének nagy részét Bécsben töltötte, azonban ízig-vérig magyar író volt. Mint az Életképek szerkesztője Petőfi Sándornak ő adta az első aranyat, Kossuth Lajos leghívebb emberei közé tartozott, a Pesti Hírlapnak volt munkatársa s programmja az volt, hogy a magyar író munkáinak „magyar szívből, magyar lélekből, eredeti tollal kell írva lenniök s nemzeti érzelmeket és jellemet viselniök". A soproni irodalmi kört is a soproni magyarság erősítésére, a magyar társadalom összefogására, a magyar irodalom szolgálatára alapította. A Képzőművészeti Kör is az félszázados jubileumhoz közeledik.

Sopront az iskolák városának nevezik. Két főiskolája van: egyik a pécsi tudományegyetem ev. hittudományi kara, másik a műegyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki fakultása. Mindkettő különleges tudományok fellegvára. A középiskolák közül megemlítjük a bencések 300 éves gimnáziumát és az 1557-ben alakult ev. liceumot, amelynek 27.000 kötetéből álló bibliofil értékű könyvtára van és kebelében alakult 1790-ben az első ifjúsági önképzőkör, a Magyar Társaság. Az iskolák száma meghaladja a félszázat. A sok kultúrintézmény közül is kiemelkedik a város múzeuma. Gyönyörű villában van elhelyezve. Legértékesebb része a hallstattkóri gyüjtemény, amely főképp a Várhely nevű lelőhelyen került felszínre. Képviselve van még a La Téne-kor, a bronzkor, igen gazdag a római gyüjtemény, van számos népvándorláskori és középkori emlék. Azon kívül pompás bútorok, régi órák. Széchenyi reliquiák, porcellánok, ékszerek, cégérek, céhládák, soproni festők művei s a kertben barokk sírkövek egész sora gazdagítja a múzeumot. Nem kevésbbé értékes a város levéltára. Két legrégibb oklevele 1162-ből és 1199-ből származik. Itt van a legrégibb magyar telekkönyv 1379-ből. Két fontos magyar nyelvemlék is van a levéltárban: egy magyar-latin szójegyzék, amely 1400 tájáról való s 217 szót tartalmaz, a másik a legrégibb virágének, amelyet valamelyik szerelmes városi jegyző örökített meg az egyik könyv fedőlapján:

"Virág, tudjad, tőled el kell mennem És te éretted kell gyászba öltöznem."

A megyei levéltár stílusos elhelyezése maga is látványosság. Legrégibb oklevele 1236-ból való. Nevezetes a köz-gyűlési jegyzőkönyvnek gyüjteménye 106 bőrkötésű folióban, az eredeti címeres nemesi levelek, a céhlevélgyüjtemény, kéziratos térképek.

Trianon Sopron vármegye felét Ausztriához csatolta és Sopront megfosztotta természetes életterétől. Sopron arra ébredt, hogy osztoznia kell a többi határra került magyar város sorsában: elnéptelenedik, elszegényedik, úgy jár, mint a szárazra vetett hal. Csodálatos éleslátással, gyorsasággal vette észre a megváltozott helyzetet, gondolta át a következményeket, tudta, hogy cselekednie kell és cselekedett is. Felfedezte önmagát. Felfedezte az erdőt, a fenyveseit, hegyeit és kiadta a jelszót, hogy Sopronból nyaralóváros lesz. Ez 20 évvel ezelőtt történt s ma már nyaranta 6000 idegen keresi föl a várost. Oda vonzza őket a szubalpin levegő, a 20 km. hosszú gondozott erdei sétaút, a kirándulóhelyek, strandfürdők, a sportlehetőségek és a város érdekessége. Az idegenforgalom központja a várostól félórányira a Lövérekben van. Ez a furcsán hangzó szó ijászt, nyilast, lövészt jelent s egy eltünt falu nevét őrzi. A gyakorlatban nyaralók, kertek, gyümölcsösök, gesztenyések városa. Valamikor a soproni polgár ide járt pihenni. Ma egymás után épülnek a szállodák.

Szülővárosomról szóló cikkemet egy 120 évvel ezelőtt írt verssel kezdtem s ugyanabból a korból származó idézettel végzem. Bredetzky Sámuel író és természettudós bejárván az országot, 1809-ben megírta úti tapasztalatait s művében Sopronról a következőket írja: „Bármily ügyesen másoljuk is a természetet, művünk sohasem lehet tökéletes. Aki zavartalan élvezetre törekszik, keresse fel a helyszínen és örvendjen e gyönyörű tájnak, mely idillikus álomvilágok szende jellegét viseli magán. Varázsos képe még most is elmém előtt lebeg, holott sok száz mérföld távolságban élek tőle."

A honlapunkon szereplő teljes újságcikkeket a "Korabeli lapszemle" címkére kattintva érhetik el.

A korabeli újságcikket az Arcanum Digitális Tudománytár honlapján keresztül értük el.

Kép típusa: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1940-es évek eleje
Forrás: 

Pásztortűz 1944. február 15. p.50-54.

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1942
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2018. december 7.

Hozzászólások

Szabó Klára képe

Kedves Mónika!
Valahogy "kimaradtam" a tagok sorából...aztán visszaírtam magam. Nekem nagyon sokat jelent a SOPRON ANNO, - akik elszakadtak a várostól, az ország másik sarkában élnek - az itt megjelent fotók, bejegyzések felidézik a régmúltat... s olyan jó itt böngészni. Nagyon köszönöm!!!

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Kedves Klára! Köszönöm a szívmelengető sorokat! Még sok kellemes Sopron anno-s élményt kívánok Önnek.