Stark Endre kereskedő és az "ő" csemegeüzlete

Stark Endre kereskedőcsaládban született Sopronban. Édesapjának, Stark Lajosnak vegyeskereskedése volt a Várkerületen, amit halála után felesége, Mattesz Mária vitt tovább. Nem volt egyszerű a helyzete, a két gyereket, Máriát és Endrét egyedül kellett felnevelnie. Bandi 11 éves volt, amikor elvesztette édesapját és ez annyira fájt neki, hogy ettől kezdve nem is akart a Széchenyi István Gimnáziumban tovább tanulni, pedig voltak kedvenc tanárai, pl. rajztanára Horváth József festőművész. Ezért édesanyja kereskedőinasnak adta, Forster Gusztáv kereskedőhöz, ami jó választás volt, mert ezt a szakmát nagy örömmel és lelkesedéssel művelte.

Stark Bandi – mindenki így ismerte – a második világháborúban kikerült a frontra. Ott a katonák élelmezéséért volt felelős. Itt is megmutatkozott az ügyessége: valahonnan mindig szerzett élelmet, sokszor messziről, szerencsére lóval. Igaz ugyan, hogy a paci elég rozoga volt, úgyhogy a Kárpátok meredek útjain sokszor ő húzta azt az élelemmel, nem fordítva. A fogságból hazatérve Bandi felvirágoztatta az élelmiszerüzletüket, mígnem jött a második csapás, az államosítás.

A szerencse azonban most is mellé szegődött, felajánlották neki Szombathelyen a „Meinl” üzlet vezetését. A cég hamarosan Sopronban is megnyitotta boltját a Várkerületen, ahol kezdetben boltvezető helyettesként majd vezetőként dolgozott. A „Meinl” Sopronban fogalommá vált. Olyan csemegeüzlet volt, ahová öröm volt betérni, vásárolni. „Megyünk a Meinlhez, a Stark Bandi bácsihoz” – mondta édesanyám és én biztos voltam benne, hogy Bandi bácsi az üzlet tulajdonosa. Ő ugyanis személyesen szolgálta ki a vevőket, olyan kedvesen, szívélyesen és udvariasan, mintha vendégségbe mentünk volna hozzá. Csupa finomságot lehetett kapni nála, engem például mindig megajándékozott vásárlás után egy cukorkával vagy csokoládéval.

Amikor 1967-ben megnyílt Sopronban az első önkiszolgáló „Csemege ABC” áruház, Stark Endrét bízták meg annak vezetésével. Kiváló szakember volt, értett ahhoz, hogy hogyan csalogassa be a vevőket az üzletbe. Hatalmas feliratokkal hívta fel a figyelmet a kedvezményes árakra, az új termékekre, az aktuális névnapokra. Roskadoztak a polcok az árutól. A ’60-as, ’70-es évek hiánygazdasága idején itt árubőséggel találkoztak a soproniak. Nem csak a kirakatok csábították betérésre a járókelőket, hanem a friss gyümölcs és zöldség kínálat is, amit a vásárlók szeme elé a kirakatok elé, az utcára helyezett. Reggelente körbejárta a várost és felmérte az árukészletet más kereskedőknél, ennek tükrében alakította ki a saját primőr árait. A különleges hidegkonyhai készítmények nem csak az ínyenceket vonzották. Mindig ügyelt arra, hogy első osztályú áru kerüljön a polcokra és az úgynevezett kávésarokban remek kávét és süteményeket lehetett kapni. Ez egyfajta találkozóhely is volt. Édesanyám is gyakran ivott itt egy szimplát, és beszélgetett barátnőivel. Természetesen itt vettük a szilveszteri marcipán malacot is.

Speciális szolgáltatásként nagyobb tételt rendelni is lehetett a boltban. Ha valaki nagy mennyiségű árut vásárolt, azt nem kellett hazacipelnie, Stark úr alkalmazottja felpattant a bolt triciklijére, és akár a Lőverekbe is házhoz szállította a vásároltakat.

Az áruház dolgozói főnöküket szigorúsága ellenére is nagyon szerették, mert érezték, hogy mindig jelen van, mellettük áll nyitástól zárásig.

Nyugdíjasként is számított a vállalat szakmai tapasztalatára, és megbízta az Intertourist soproni bolthálózatának kialakításával és irányításával.

Igazi régi vágású kereskedő volt, akit a szakma is elismert, nagyra becsült és érdemeiért a Csemege Kereskedelmi Vállalatnál töltött több mint 30 éves szolgálata során többször a Kiváló Dolgozó, illetve a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója címmel tüntetett ki. Érdemes és eredményes munkássága elismeréseként 1981-ben a Munka Érdemrend bronz fokozatát vehette át.

A színes felvételek 1977-ben készültek, a fekete-fehér fotók készítésének pontos ideje ismeretlen. (A szerk.)