if ($logged_in == FALSE) { }

Strandrészlet a Tómalomról

Hozzászólok
Strandrészlet a Tómalomról

Strandrészlet a Tómalomról 1930 körül. Abban az időben, amikor a pécsi mérnök megörökítette a fürdő egy részletét, a helyi sajtó mint Sopron gyöngyéről közölt cikket a Tómalomról:

“Nem lehet megunni ezt a helyet.
Nem szorul arra, hogy mi itt nyakra-főre dícsérjük, de meg kell mondanunk, hogy a Tómalmot még mindig nem becsüljük meg úgy, ahogy megérdemelne.
Az elmult fürdőszezonban zsufolva volt a strandfürdő, ugy hogy egymást szorították ki belőle az emberek. Ez aztán azt eredményezte, hogy az Idénre már bővítették a strandot, 60 kényelmes új kabint építettek, kiépítették az étterem verandáján és felépítették az annyira óhajtott tánctermet, ahol két zenekar is játszik felváltva, egy vonós és egy cigányzenekar.
Nagyon sokan tanulnak úszni a strand uszóiskolájában, ahol Groer mester a parancsnok. Van megfelelő uszóversenypálya, kényelmes vizi-polopálya és a tó közepén a négy méteres víz felett megépített trambulinról nagyobb látogatottság esetén, mint békák potyognak alá a Fejesezők. Piros, zöld, kék, fekete békák, amilyen a fürdőruhájuk.
Rögtön, ahogy ezeket felsoroltuk, ide kell írni Kovács Vincének, a Tómalom rendkívül agilis bérlőjének a nevét, aki mindezt megcsinálta és aki most is céltudatosan fejleszti tovább a fürdőhelyet.
A weak-endezők részére például a következő programot csinálta. Szombaton délután ozsonna, vacsora, szállodai szoba vízvezetékkel, villannyal szombat és vasárnap éjszakára, vasárnapi négyszeri étkezés, hétfőn reggeli. Kap még a weed-endező fürdőkabint, strandjegyet, csónakházat a tavon és mindezt – mintha csak vásári reklám volna – 10 pengőért. Egyébként a napi penzió négyszeri étkezéssel, elő- és utószezonban 5 pengő 50 fillér, főszezonban 6 pengő 50 fillér. Csónakázásoknál ötven százalékos kedvezmény.
Az étteremben menü-rendszer van, még a strand közelében hideg büfé, tejivó áll a nyaralók rendelkezésére.
A tejivó Kovács Vince saját tehenészetből kapja a tejet, vajat és egyéb tejtermékeket.
Mi kell még ahoz, hogy boldog legyen egy nyaraló, egy strandoló? Csend, nyugodtság, fenyőillat, kis hegyi utak, a strand forró homokja után árnyas, lombos helyek. Minden ott van, csak meg kell mozdulni és egyik oldalról átfordulni a másikra.” (Idegenek hozták divatba a Tómalmot, Soproni Hírlap, 1930. június 14.)

Zsabokorszky mérnök jellegzetes feliratokkal ellátott képeslapjaiból összeállított, folyamatosan bővülő sorozatunkat ide kattintva nézhetik meg.

A korabeli újságcikket az Arcanum Digitális Tudománytár honlapján keresztül értük el.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1930 körül
Kapcsolódó bejegyzés: 
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1930
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A fotó készítőjének életrajza: Zsabokorszky Jenő
A bejegyzés létrehozása: 2022. augusztus 6.