Szabó Jenő (1910-1993)

Író volt és kiváló műfordító, a soproni helytörténetírás jeles alakja, „a soproni nagy öregek” nemzedékének egyik utolsó tagja. 1910 február 25-én született Sopronban, Szabó Ferenc vármegyei huszártizedes és Friedrich Gizella fiaként. Iskoláit a szülővárosában és a fővárosban végezte. Sopronban a Szent Benedek-rendi (Szent Asztrik) katolikus főgimnáziumban és a Fáy András fiú kereskedelmiben, Budapesten pedig a X. kerületi Széchenyiben és a Kölcseyben tanult.

Pályakezdése a nagy gazdasági világválság idejére esett. Nehéz anyagi helyzete miatt, mint annyi sorstársa, kényszerűségből a jogi pályát választotta 1929-től 1945-ig városi tisztviselőként dolgozott Sopronban. Ő volt Kamenszky Árpád polgármester személyi titkára. 1944 decemberében azonnali frontszolgálatra hívták be alakulatához Székesfehérvárra Ott esett szovjet hadifogságba 1945 júniusában került haza. Bár júliusban igazolták, az államrendőrség lakásáról elhurcolta, és internálótáborba záratta több tisztviselő társával együtt. Csak barátja a kommunista Molnár József erélyes közbenjárására szabadult. 1946 októberétől 1951 júliusáig több munkakörben dolgozott a városházán. Még 1947-ben sikeres doktori vizsgát tett a pécsi tudományegyetemen. Mint jogtudományi doktor a nemzetgazdaságtan, a pénzügytan, a közigazgatástan, a statisztika kiváló ismerője volt. Hétköznapjai fölött történelmünk baljós árnyai villóztak. Elbocsátása után hat évig könyvelősködött a gépgyárban. A Fémtömegcikk KTSZ főkönyvelőjeként ment nyugdíjba 1970-ben.

1993. december 2-án hunyt el Sopronban.

Az író Szabó Jenő 23 éves volt, amikor már kisregénye jelent meg Gránitasszony (1933) címen. Ettől kezdve - az ötvenes évek kényszerű hallgatását leszámítva - hatvan éven keresztül írta műveit az irodalom szinte valamennyi műfajában.

Rendszeresen publikált a közkedvelt Világvárosi Regények füzeteiben, glosszákkal, kritikákkal jelentkezett a Film Színház hasábjain. Novelláit, tárcáit, karcolatait a helyi és az országos lapok közölték. A Tóth István ajándék (1938) és a Gyilkos (1939) c. novellái a Sopronvármegyében jelentek meg. Drámái közül a Magyar Est és az Akik itthon maradtak címűeket a pécsi és a soproni színház tűzte műsorára.

1942-ben jelent meg Lövér c. könyve - Sterbenz Károly művészi illusztrációval - a Röttig-Romwalter Nyomda kiadásában. Ezt a művét a soproniak már akkor a szívükbe zárták. Benne csokorba, kis történetekbe gyűjtötte az „egy darab föld”-höz kötődő történeteket és saját meghitt emlékeit. Munkája - Becht Rezső írásai mellett - az egyik legszebb és legőszintébb vallomás a rajongva szeretett szülőföldről.

A szépíró egyben vérbeli helytörténeti kutató is volt. Legkiemelkedőbb helytörténeti munkái: A Soproni Városszépító Egyesület története (1984) és a Soproni pitaval, Öt évszázad fekete krónikája. (1987). Az 1963-tól több kiadást megért Sopron c. útikönyv szerzői közt ott szerepel az ő neve is.

Műfordításai rendkívül figyelemreméltóak. Szabó Jenő az osztrák és a német líra hű és szakavatott tolmácsolója volt A szombathelyi Életünk folyóiratnál ő volt a német nyelvterület irodalmi figyelője. A Soproni Szemlében 1968-tól publikált rendszeresen. Bemutatta, méltatta, illetve búcsúztatta kortársait: író és művész pályatársait.

1993. december 10-én az evangélikus temetőben helyezték örök nyugalomra. Kevesen kísérték utolsó útjára. Hűséges barátai - Dr. Németh Alajos, Sterbenz Károly, Szarka Árpád - már nem jöhettek el a temetésére, ő indult el hozzájuk.

Az írás az Aranykönyv 2000. című kötetben jelent meg és a szerző hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2000.
Írta és összeállította Sarkady Sándor és ifj. Sarkady Sándor
Kiadó:Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető:Bugyi Sándor