Szemelvény a Bezerédj - család történetéből

A korabeli képeslapon a Templom utca látható, a lap érdekessége lehet a 8-as számban egykor rendelt fogorvos, Dr. Schön Jenő cégtáblája illetve az azóta némileg átalakított Bezerédj - ház. Az épülethez kapcsolódóan Farkasné Bárczy Éva sorait ajánljuk figyelmükbe:

"Bezerédj Amália és István, a reformkor két ragyogó csillagának otthona.

„Csip, csip csóka, vak varjúcska!Jó volt-e a kis fiúcska? Ne csípd meg őt vak varjúcska! Hess
Talán Önök is ismerik ezt a kedves gyermekmondókát, de azt már kevesen tudhatják, hogy szerzője a reformkor ragyogó csillaga, költő és írónő az első magyar gyermekkönyv szerzője Bezerédj Amália. Tragikusan kevés idő, mindössze 33 év adatott számára itt e földi létben, de teljes szép,boldog – alkotó életet élhetett férjével, Bezerédj Istvánnal.

Szépek voltak ők, szelídek, törékenyek, sugárzóan kedvesek, szárnya hagyott angyalok, akiket a reformkor tiszta hite, lendülete repített a tettek felé. Hitték, hogy tehetnek, hogy tenniük kell, a magyar hazáért. És közben gyengéden, sugárzóan szerették egymást. Munka- és alkotótársak voltak. Amália értette, segítette, támogatta férje reformpolitikusi fellépését, István pedig hitt felesége tehetségében és megteremtette számára az alkotás, a tehetség kibontakozásának feltételeit.

Jókai tollára illő csodálatos két ember voltak.

István (1796-1856) képzett, művelt okos férfiú joggyakorlata után átvette ősi birtokait a Tolna megyei Hídján és rövid időn belül virágzó gazdasággá változtatta át. Széchenyi és Kossuth reformeszméinek lelkes híveként a politikai életbe is korán bekapcsolódott. Meggyőző és szenvedélyes szónok volt. Az országgyűlésben küzdött a nők jogaiért, a női egyenjogúság megteremtéséért. Az első földesúr, aki jobbágyait felszabadította, lelkiismeretére és hazaszeretetére hallgatván, nemesember létére önként adózott a haza javára.

1815-ben Veszprémben találkozott a neki rendelt társsal, Amáliával, akit szülei kérésére rajzolni és festeni tanított. A két fiatal között hamarosan szerelem szövődött, elhatározták, hogy társai lesznek egymásnak egy életen át. István így ír az édesanyjának” : „A szerencsének egész tengere van bennem édes jó Anyám! Megvallotta, hogy viszonozza szerelmemet. Ó be nagy ez, nem hittem volna, hogy így szeressek, és illy nagy boldogság nyíllyon előttem. Ó be fogja jó Anyám szeretni őtet, azt az angyali teremtést”.

1821-ben házasodtak össze, a menyasszony csak 17 éves. Zsenge kora ellenére rendkívül művelt ifjú hölgy volt. Jól beszélt angolul, németül, franciául és latinul. A korabeli és klasszikus szerzőket eredetiben olvasta, ismerte és szerette a hazai irodalmat is. Kiválóan zongorázott, hárfázott és szépen énekelt. Zenét is szerzett és játszotta a nagy zeneszerzők műveinek egész sorát. Édesanyja gyakori betegeskedése okán korán át kellett vennie a háztartás irányítását, hat kistestvére gondozását, nevelését. Helyt állt, csak a naplójának panaszkodott: „Mennyivel jobb volna klavérozni, mint a konyhában a gazdaság körül szorgoskodni.”

István birtokán Hídján kezdték közös életüket. És itt, a „magyar biedermeier leghíresebb szellemi központjában” ez a két tehetséges, művelt, kiváló, hittel és tenni akarással bíró ember egymást segítve, egymásnak szárnyakat adva csodát teremtett. Amália és István derűs, kedves vendégszerető lényükkel, a kiválóan vezetett konyhával, vadászatokkal, táncmulatságokkal, de a szellemi élet pezsgésével, zene és felolvasóestekkel, politikai eszmecserékkel vonzották a szomszédokat, barátokat. Deák Ferenc, Batthyány Lajos, Wesselényi Miklós gyakran vendége volt a háznak, de megfordultak itt a Perczel, a Festetics és Zichy család kiválóságai is. Amália mind emellett írói ambíciókat is dédelgetett, de nem a hírnév okán, hanem mert mondanivalója volt a nőkről, a női szerepekről, lehetőségekről. Első novellái német nyelvűek, később férje biztatására magyarul kezdett írni. Boldogságukat Amália tüdejének gyengesége, gyakori betegeskedése zavarta. Férje nagyon féltette, vigyázott rá. Utaztak gyógyulást remélve tiszta levegőjű városokba, így Sopronba is.

A Bezerédjék házát (Templom u.6.) ma is a család nevén emlegetjük, báli szezonban, színházi évadban vagy nyáron hosszabb időt eltöltött itt a kis család. Ezen látogatásokról remek beszámolót olvashatunk egy másik Sopronban tartózkodó barátnő, Zadjeli Slachta Etelka reformkori naplójában.

Amália nem panaszkodott, dolgozott, írt, alkotott, mintha minden rendben lenne, kicsit fáradékonyabb volt, ennyi az egész mondta. Szerették egymást és nagyon vágyódtak rá, hogy gyermekük legyen, ez csak hosszú idő után 1834-ben adatott meg, Pozsonyban megszületett leánykájuk Flóra. Óriási volt a boldogságuk, a legjobb nevelésben akarták részesíteni a kicsi lányt, s rájöttek, hogy igazán gyermekeknek való, színvonalas irodalom nem létezik hazánkban. Az asszony elhatározta, hogy könyvet ír kicsinyének, elkezdte írni a "Flóri könyvét". Kislányuk nevelésének gondjai rá irányította figyelmüket a gyermeknevelés fontosságára is. Ezért kezdeményezték a szekszárdi óvoda és tolnai óvónőképző megalapítását. Később hídjai présházukban megalakították az első magyar falusi óvoda-iskolát a 3-9 éves gyerekek számára, melynek oktatási-nevelési vezérfonalát a „Flóri könyve” jelentette. Ez a mű „a magyar művelődés gyöngyszeme, vezérkönyv, mely 1926-ig 16 kiadást ért meg. Érzelem és művészet megkapó egysége a mű. Az emberről, az emberi értékekről szól.” A kedves, gyerekek szívéhez szóló versikéket, Amália bájos rajzaival és maga költötte dalocskák kottáival illusztrálta. Ekkor már húga, Etelka is velük élt, hisz az egyre gyengébb Amália nem tudta maradéktalanul ellátni háziasszonyi és anyai feladatait. Sajnos az asszony nem érhette meg könyve kiadását, állapota egyre súlyosabbá vált és 1837. szeptember 21-én csendesen elaludt. Egy nagyszerű fiatalasszony távozott az élők sorából. Amália egész életében küzdött azért, hogy a nők is kibontakoztathassák tehetségüket és hallathassák hangjukat az irodalomban, zenében, képzőművészetben és tudományban. Fontosnak tartotta a kisgyermekek és ifjak európai szintű, anyanyelven történő oktatását, odafigyelő, szerető és szakszerű nevelését.

Bezerédj István és a hároméves kicsi árva mellé Etelka szegődött szeretni, gondozni, nevelni. Hamarosan feleségül is ment Istvánhoz. 1844-ben újabb tragédia érte a családot, kicsi Flóra tíz évesen édesanyja után ment.

Amália kéziratait férje gondozta, rendezte sajtó alá és adatta ki.

Szomorú a család történetének befejezése is. 1848-as szerepléséért, „felforgató” eszméiért Istvánt Haynau halálra, majd enyhítésként birtokára való száműzetésre ítélte. Itt halt meg 1856 márciusában."