Szép Sopron! - 10. rész - Dr. Friedrich Károly diavetítésének felvételei

Hozzászólok
A Bezerédj - ház a Templom utcában
Liszt Ferenc
Posztoló őr
Petőfi Sándor
Liszt Ferenc hangversenye
Az evangélikus templom
Az evangélikus templom
Bartók Béla emléktáblája a Pócsi u. 1-3. szám alatt

Az itt bemutatott diák Dr. Friedrich Károly 1985. július 25-i előadásnak felvételei. Honlapunkon a közel 500 képből álló anyag jelentős hányadát részletekben közöljük, kiegészítő szövegek nélkül, a képaláírásokban Kari bácsi az adott képhez elmondott sorait részben idézve, néhol minimálisan átfogalmazva. A sorozat részei a “Szép Sopron!” címkére kattintva listázhatók ki.

A felvételek bemutatásával célunk egyrészt az értékmentés, másrészt lehetőséget szeretnénk biztosítani az érdeklődőknek az egyes képkockák alapos átböngészésre, többféle módon történő nagyítására.

A fizikailag rossz állapotban lévő diákat megtisztítva, a jelenkor legmodernebb eszközeivel digitalizálva, szükség esetén digitálisan javítva adjuk közre.

A fotósorozatok nem pótolhatják az eredeti vetítést, de biztosak vagyunk benne, hogy ahhoz remek kiegészítésül szolgálnak. Minden bejegyzés alatt feltüntetjük a YouTube-on elérhető, közel másfél órás anyag linkjét, ahol Kari bácsi magával ragadó lelkesedéssel mesél a felvételekről.

Köszönetünket fejezzük ki Dr. Friedrich Andrásnak azért, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta a diasorozatot, Friedrich Rezsőnek a szervezésben nyújtott segítségéért, illetve Kővári Annának és G. Nagy Lászlónak, akik áldozatos munkával megmentették az enyészettől az anyagot és digitalizálták azt.

Sorozatunkkal Dr. Friedrich Károly, Kari bácsi emléke előtt tisztelgünk.

/Csatkai Endre: Petőfi Sopronban és Dr. vitéz Házi Jenő: Liszt Ferenc Sopronban című kötetei egyértelműen jelzik, hogy Petőfi Sándor az egykori kaszinó (Petőfi tér, ma iskola) épületében, a karzaton ülve hallgatta a mester koncertjét 1840. február 18-án. - A szerk./

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1985
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1985
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2017. október 25.

Hozzászólások

Friedrich Rezső képe

A 6-os és 7-es kép helyszíne a soproni evangélikus templom...érdemes megemlíteni, mert díszítése alapján akár katolikus is lehetne. Ráadásul a 7-es képen még, a ma már nem látható, freskók láthatóak, amelyek áldozatául estek a legutóbbi renoválásnak. Érdemes megőrizni emlékét.

Tarcsai Mária képe

Nekem volt szerencsém Kari bácsi előadását többször is meghallgatni, ami mindannyiszor nagy élvezet volt számomra. Kari bácsi olyan átéléssel mondta alá a szöveget, hogy odapillantva észrevettem, hogy a könnyei is kicsordultak.