Szeretetház a Cseresznye soron

Keresés az archívumban

Cseresznyefasor
Eredeti méret

A város akkori határán futó névtelen, fasorral övezett területnek hivatalos elnevezése - Hárs József utcanévjegyzéke szerint - 1910-tól lett Cseresznye sor, ahogy azonban a képen is látható, volt, aki ez idő tájt inkább a Cseresznyafasor nevet részesítette előnyben, de még Heimler Károly 1936-ban megjelent topográfiájában is olvashatunk az intézményesített elnevezéstől eltérő megjelölést Cseresznyés-sor formájában.

A közterület még névtelen volt - legalábbis a hivatali jegyzékek szerint -, amikor 1907-ben felépült itt a Szeretetház - ld. a kép hátterében - , melynek üzemeltetését az egy évvel korábban gróf Edelsheim-Gyulai Lipót (1863-1928) által életre hívott Országos Gyermekvédő Liga vállalta. Az intézményben kezdetben "züllött gyerekeket" azaz fiatalkorú bűnözőket helyeztek el, majd 1931-től középiskolás korú árvák internátusaként működött tovább az Országos Gyermekvédő Liga Széchenyi fiúotthona néven jegyzett létesítmény.

Az épületben napjainkban a Győr-Moson-Sopron megyei Gyermekvédelmi Központ Cseresznyevirág Gyermekotthona - lakásotthon - működik.

Az itt bemutatott képeslap Preidl Zoltán soproni képeslap- és fényképgyűjtő kollekciójának egyik darabja. Ezúton fejezzük ki köszönetünket Zoltánnak, hogy lehetővé tette az anyag bemutatását honlapunkon. A gyűjteményben szereplő képeket folyamatosan tesszük közzé, az egyes darabok a Preidl Zoltán gyűjteménye címkére kattintva listázhatók ki. A gyűjtő Facebookos oldalának linkjét a Kapcsolódó és ajánlott link alatt találják.

Kép típusa
Kép keletkezési ideje
1910-es évek
Kapcsolódó kiadvány
Forrás

Heimler Károly: Sopron topográfiája, 1936.
Történelmi utcanévjegyzék, https://harsjozsef.hu/utcanev_kereso

Szerző
1912

Hozzászólások

Farkas Eszter | 2022. március 25. 14:40

Az az épület 1951-től már biztosan erdészeti szakiskola és kollégium volt egy ideig. A szüleim itt tanítottak, és itt is laktunk 4 éven keresztül, egy földszintes, az intézményhez tartozó szolgálati lakásban. A cseresznyefák még akkor is - sokáig - álltak a mai lakótelep helyén, a cseresznyevirág illatára máig emlékszem. Paradicsomi állapotok uralkodtak, az árok partján ibolya és télizöld kéklett, a keskeny ösvényeket göcsörtös sövény óvta kétoldalt, az öreg lőverekben hosszú szárú kankalin sárgállott tavasszal.

A bejegyzés létrehozása: 2019. május 10.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.