A geotudományoknak hazai és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő, világszerte megbecsült egyénisége volt Tárczy-Hornoch Antal akadémikus.
Földmérő fiaként született az egykori Bereg vármegyében, Oroszvégen (Rosvígovo), 1900. október 13-án. Munkácson érettségizett 1918-ban. A Kárpátalja elcsatolása után nem engedélyezték, hogy Magyarországra utazzék, ezért felsőfokú tanulmányait a leobeni Bányászati Főiskolán kezdte meg. 1923-ban bányamérnöki oklevelet szerzett, s egy évvel később, 1924-ben, a nagy tehetségú fiatalembert már műszaki doktorrá avatták. 1926-ban meghívták a Soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főiskola Geodéziai és Bányaméréstani Tanszékére tanárnak. Kutatási eredményeivel hamarosan nemzetközi hírnevet szerzett mind magának, mind a soproni főiskolának. 1928-ban vette nőül Tárczy Irént. Eredeti Hornoch nevét ekkor egészítette ki Tárczy-Hornochra.
Főiskolai oktató munkáját kiváló szinten végezte; korszerűsítette tanszéke műszerparkját, maga is tervezett új műszereket, lebilincselően új és szellemes előadásai vonzották és magukkal ragadták hallgatóságát. A második világháború nehéz éveiben mint dékán mindent megtett az oktatás feltételeinek megtartásáért, illetve újrateremtéséért. 1945-ben kiharcolta a szovjet katonai hatóságoknál, hogy az őszi tanévkezdésre ürítsék ki a főiskola épületét. A bányamérés, felsőgeodézia és geofizika területén elért kimagasló tudományos eredményeiért 1945-ben Szent-györgyi Albert meghívja a Magyar Természettudományi Akadémia tudósai közé. Ezt követően 1946-ban a MTA levelező, majd rendes tagjává választotta Tárczy-Hornoch professzort.
Az ő érdeme volt, hogy 1949-ben — Magyarországon elsőként — Sopronban indulhatott meg a földmérómérnökképzés, majd 1951-ben a geofizikus-mérnökképzés. Egyetemi tanszékét 1959-ig vezette, amikor is a Bányamérnöki Kart Miskolcra, a Földmérőmérnöki Kart Budapestre helyezték át. Csak a karok távoztak, Tárczy-Hornoch — akit a munkás évtizedek örökre eggyéforrasztottak Sopronnal — a városban maradt. Szaktudását a MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetének igazgatójaként kamatoztatta tovább, egészen nyugdíjba vonulásáig.
Kutatási eredményeinek nem kis része volt abban, hogy Sopron és Nagycenk neve természettudományos körökben világszerte ismertté vált. Alapműveknek számító könyvei (Felsőgeodézia, Sopron 1950, Bányaméréstan, Bp. 1951, A Gauss-Krüger koordináták számítása Bp. 1951, stb.) mellett 15 ország 50 folyóiratában több mint 300 tanulmányt publikált. Páratlan tudományos és oktatói tevékenységét a legrangosabb hazai és külföldi kitüntetésekkel ismerték el. Megkapta a Kossuth-díj I. fokozatát, az Állami Díj I. osztályát, a Munka Érdemrend aranyfokozatát, a Szocialista Magyarországért érdemérmet, a bolgár I. osztályú Cyrill és Method rendet. Tagjává választotta a Világakadémia, levelező tagja volt a francia, az osztrák, a lengyel és a bolgár tudományos akadémiának. A freibergi, a bécsi, a gráci, a leobeni, a miskolci, és a soproni egyetem díszdoktorává avatta. A „Lázár-deák”— emlékérem és az Eötvös emlékérem tulajdonosa volt. Tárczy-Hornoch Antal az elveszített szülőföld után Sopronban talált rá újra Magyarországra. Számos külföldi állást kínáltak fel számára hosszú élete során, de ő kitartott Sopron mellett. A város is fiává fogadta őt: Pro Urbe díjat adományozott számára, s végül a legnagyobb megbecsülésben részesítette: díszpolgárává választotta a kiváló tudóst. 1986. június 16-án hunyt el. Emlékét márványtábla őrzi utolsó munkahelye, a Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet falán.
Az írás az Aranykönyv 2002. című kötetben jelent meg és a szerző hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2002.
Szerkesztette: Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor
:::
Emléktáblája mellett az Aranyhegyen utca is őrzi emlékét, szobrát pedig 2001-ben állították fel az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete előtt a Csatkai Endre utcában. Az intézményben, melynek jelenlegi neve CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézet laboratóriumot is elneveztek az egykori igazgatóról.