Téli hangulatkép az Erzsébet utca - Széchenyi tér találkozásánál

Keresés az archívumban

Téli hangulatkép az Erzsébet utca - Széchenyi tér találkozásánál
Eredeti méret

Téli hangulatot árasztó, de már majdnem tavasszal, 1918. március 6-án írt képeslap, melyen az Erzsébet utca és a Széchenyi tér találkozása látható. A kép bal olalán az Ujhelyi-ház erkélyén - nagyításban - kivehető felirat tanulsága szerint és a korabeli címjegyzékek alapján tudható, hogy az épületben volt egykor a Fonciére Pesti Biztosító Intézet soproni székhelye. Vele átellenben, a mai Dömötöri cukrászda helyén pedig -bár ezt inkább csak tudjuk, mintsem látjuk - Roth Gyula cukrászüzemének fióküzlete működött.

Érdemes még megfigyelni az Erzsébet utcában közlekedő villamoskocsit, ami - bár ez sem teljesen kivehető - mintha ünnepi díszben róná a város behavazott utcáit. Ez a díszítés pedig éppen olyannak tűnik, mint amilyennek a városi villamos közlekedés megindulásának napján, 1900. május 1-én a városlakók az 1-es számú kocsit láthatták. A képeslap készítői - úgy tűnik - "kölcsönvették" a díszes kocsi képét a lap elkészítésekor.

Ami minden kétséget kizárólag elvitathatatlan érdeme a képnek, az a hóillatú hangulat, melyet áraszt, így még ha nem is minden ízében tükrözi a valóságot, ezt talán el tudjuk nézni a kiadónak.

Az itt bemutatott képeslap Preidl Zoltán soproni képeslap- és fényképgyűjtő kollekciójának egyik darabja. Ezúton fejezzük ki köszönetünket Zoltánnak, hogy lehetővé tette az anyag bemutatását honlapunkon. A gyűjteményben szereplő képeket folyamatosan tesszük közzé, az egyes darabok a Preidl Zoltán gyűjteménye címkére kattintva listázhatók ki. A gyűjtő Facebookos oldalának linkjét a Kapcsolódó és ajánlott link alatt találják.

Kép típusa
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1900-as évek eleje
Kapcsolódó bejegyzés
Szerző
1902
2364-1740
Évszámos térképre

Hozzászólások

Kótai Mónika - szerkesztő | 2018. december 25. 15:16

Még egy észrevétel Capras Dávidtól - teljesen jogosan -: miért rajzoltak síneket a Rákóczi utcába? Úgy tűnik. a villamos körül jócskán vannak furcsaságok a képen.

Horváth Péter Pál | 2018. december 25. 21:20

A képeslap retusőre, hallott valamit, hogy a Várkerület kihagyásával közvetlen szárnyvonalat akarnak kiépíteni a két pályaudvar között, gondolta ha már megrajzolja a havat – egy mozdulattal ezt is megrajzolja, mire nyomdába kerül, valósággá válhat ...

Horváth Péter Pál | 2018. december 26. 08:44

A fotó valóban a villamosvonal felavatásakor készült. A képeslapot a kiadó "erősen" megdolgozta a későbbi újrakiadáskor – így lett belőle havas, téli panorámakép ...

Dr. Schöberl Miklós Béla | 2018. december 26. 17:15

A képen még nincs elektromos közvilágítás. Az Erzsébet u -ban gázlámpák vannak. (Pl. a villamos mellett.) Ez az 1900-as dátumot valószínűsíti. (A páratlan oldalon látható faoszlopok a távíró vezetékét hozzák a GYSEV pu-ról és viszik a távíró központba Szinház u 33)

Horváth Péter Pál | 2018. december 26. 19:39

Érdekesség még, hogy a fent említett biztosítóintézet táblája is vándorolt az évek során. Az 1900-as évek elején még az épület erkélyén látható a tábla, a '10-es években, az épület Rákóczi utca felé eső oldalán, majd a'20-as években a Petőfi tér felé eső oldalon. Nagy valószínűséggel az irodahelyiségek elhelyezkedése is igazodott a táblákhoz ...

Horváth Péter Pál | 2019. január 5. 08:27

A képeslap futott már 1905-ben is. Már jeleztem korábban is, a képeslapokhoz három évszám kapcsolódik, a fotó készítésének ideje, a kiadás dátuma, valamint a postára adás időpontja. Az első és utolsó évszám között akár 20-30 éves eltérés is lehet ...

Patrix | 2019. november 30. 03:06

„die besten Glück-
Wünsche zu deinem Namensfeste
sendet mit Gruss Dein lr. Bruder Michael“

A bejegyzés létrehozása: 2018. december 25.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.