Templom utca 12. - Az evangélikus paplak

Keresés az archívumban

Templom utca 12. - Az evangélikus paplak
Templom utca 12-es számú ház 1940 körül
1
Eredeti méret
Kis János emléktáblája
Kis János emléktáblája a Templom utca 12. falán (Bárdics József felvétele)
2
Eredeti méret

A Templom utca 12. szám alatti épület történetében az első jelentős mérföldkő az 1766-os évszám, amikoris a ház egy része a Lassberg grófi család tulajdonába került. A gróf az első emelet átalakítása mellett egy második emeletet is építtetett a palotához, mely eztán teljes pompájában megújulva lett fényűző soproni bálok színhelye. Az 1820-es években a ház előbb részben, majd egészében is a Lenk család tulajdona lett, az Evangélikus konvent tőlük vásárolta meg 1866-ban paplak céljára, miután a szomszédos régi papházakat az Evangélikus templom tornyának építése miatt 1861-ben - más források szerint 1862-ben - elbontották.

Az új paplak templom felőli homlokzatán 1930. október 17-én avattak emléktáblát a püspök, költő, műfordító Kis János (1770-1846) emlékére. A Mechle-cég által készített táblán (2.kép) a következő szöveg olvasható: “Ezen a téren és a régi torony helyén állott a régi evangélikus paplak, Kis János evangelikus püspök és költő lakóhelye az 1808-as évtől 1846-ig. Itt látogatta meg őt Kazinczy, Berzsenyi, Széchenyi és Wesselényi.”

Az emléktáblák mindig egy tartalmas életút mementói az utókor számára, azért hogy emlékezzenek eleikre, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak az élet valamely területén. Legtöbbször hajlamosak vagyunk elsétálni ezek mellett a táblák mellett, anélkül, hogy jelentőségükbe belegondolnánk. Megszokja őket a szemünk, hozzátartoznak egy-egy épület arculatához. Pedig sokszor amellett, hogy emlékeztetnek, komoly művészi értéket is képviselnek, nem egyszer jeles alkotóművészek műremekei. A Sopron anno-n a régi felvételek mellett megjelenő jelenkori emléktábla fotókkal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a házfalakon velünk élő történelemre. Bízunk benne, hogy ha legközelebb egy itt bemutatott tábla előtt visz el az útjuk, megállnak majd egy pillanatnyi időutazásra és képzeletben - vagy akár valóságosan is - fejet hajtanak azok előtt az egykori soproniak előtt, akik nélkül a mi mai Sopronunk nem lehetne olyan, amilyennek ismerjük.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép keletkezési ideje
1940 körül
Kapcsolódó bejegyzés
Kapcsolódó kiadvány
Szerző
1940
A bejegyzés létrehozása: 2022. december 12.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.