A fotósorozaton a Templom utca látható, szemben az Evangélikus templom tornya. Az első fényképet Horányi Jenő készítette 1937-ben. A kép jobb oldalán, a Templom utca 21-es számú ház látható, a sarkon dohányárudával. A boltban 1910 előtt cukrot és kenyeret (is) árusító kisbolt működött. Az I. világháború után az állam a rokkantaknak és az elesettek özvegyeinek trafikjogot adott, ekkor a csemegeboltból trafik lett. A jövedéki termékek árusítása - úgy, mint dohány vagy tűzkő - biztos megélhetést adott a tulajdonosoknak. A kicsit távolabbról készült második fotón, melyet Kovács Károly készített 1943-ban, jól látható a szemközti, Templom utca 24-es számú ház is, melyben szintén üzlet működött a háború előtt. A 21-es szám alatt továbbra is látható a dohányáruda. A harmadik fotón, melyet Kovács Károly 1946-ban készített, a Széchenyi István Gimnázium romos épülete is jól kivehető, csak úgy, mint a 21-es számú ház sérülései és a zsidók iskolájának épületében okozott rombolás is. (a kép jobb oldalán) A negyedik képen, melynek készítője ismeretlen és mely vélhetően 1946-ban vagy 1947-ben készült, az üzlet bejáratát már befalazták, de jól látható, hogy a háborúban megsérült épület helyreállítását még csak részben végezték el. A kép bal oldalán a bombatalálatban elpusztult Templom utca 24-es számú ház helyén még foghíj látható. Az ötödik, Horányi Jenő által 1962-ben készített fotón a 21-es számú házat már felújították, az egykori üzlethelyiséget lakássá alakították,a foghíj helyére pedig Füredi Oszkár tervei alapján modern lakóház épült, homlokzatán Deák László 1961-ben készített Leány gitárral című szobrával.
Templom utcai változások
Helyszín
Címke
Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1937 - 1962 között
Kapcsolódó bejegyzés
Kapcsolódó kiadvány
Szerző
1946
3204-1888
Évszámos térképre
A bejegyzés linkje: https://sopronanno.hu/bejegyzes/templom-utcai-valtozasok
A bejegyzés létrehozása: 2013. június 23.