Széchenyi István szobránál
Ifjan tanultam meg, hogy Nagycenk szülöttje
És Döbling halottja a legnagyobb magyar;
Két szörnyű véglet és ellentétes végzet:
Nemzetem keserű sorsa mindig fanyar.
Tegnapelőtt még itt harcolt kuruc-labanc,
Tegnap egymásra szállt az osztrák és a magyar,
Ma a jövőt rózsás színnel festegetjük,
És holnap nagy rejtély, hogy a sors mit takar.
De jövünkbe látó Széchenyink mondta: lesz!
Az ostromlott Sopron áll és magyar maradt.
Mi láttuk akkor a névtelen hősöket
És a fényes napot, mely fejünk fölött haladt.
Lelkesítő szobor, hitet adó magyar,
Tekints le reánk és erősítsd a karunk,
Taníts szenvedni, de ha kell: cselekedni,
Hogy új vész óráján mondhassuk: akarunk!
A vers Trager Ernő Civitas Fidelissma című kötetében jelent meg. (Singer és Wolfner, Bp. 1944.) Az Uj Idők, szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle 1944-ben hosszan méltatta a gondozásában napvilágot látott kötetet, mely talán valaha megjelent a “legsopronibb verseskötet”. A dicsérő sorokból idézzünk:“A „civitas fidelissima", Sopron, a „leghűségesebb város", amelynek Traeger Ernő avatott módon állít emléket verseiben. (…) Sopron, a „hűséges" város szólal meg a „Civitas Fidelissima" közvetlen és őszinte hangú verseinek tolmácsolásában, amelyek azzal is megszerettetik Sopront, akinek még nem volt alkalma az ősi város kövei között járnia, s hallgatnia azok beszédét. Traeger Ernő verskötete, amellett, hogy komoly nyeresége irodalmunknak, a szó legnemesebb értelmében vett útikalauz, amely a „Civitas fidelissima" múltjában, s jelenében vezeti az olvasót.“
További Sopronhoz kapcsolódó költeményeket a kép feletti Vers címkére kattintva olvashatnak honlapunkon.