Városház utcai emlékképek

Keresés az archívumban

A Városház utca 1970-ben
A Városház utca 1970-ben (Fotó: Fortepan/Inkey Tibor)
1
Eredeti méret
A Városház utcában feltárt leletek
A Városház utcában feltárt leletek, háttérben a Tálos-ház (Fotó: Finta Béla)
2
Eredeti méret
Képkivágás Finta Béla felvételéből
Képkivágás Finta Béla felvételéből, a képen a Tálos-ház bejáratával
3
Eredeti méret
Emléktábla a Városház utcában
Emléktábla a Városház utcában a Scarbantia Régészeti Parkot övező kerítésen. (Fotó: Bárdics József)
4
Eredeti méret

A Városház utcában 1913-ban a Boór testvérek cége által épített Városi Mozit 1966-ban bontották el, majd helyén régészeti feltárásokba kezdtek. A területet magas kerítéssel zárták el a kíváncsi szemek elől, mely kerítés kiválónak bizonyult különféle falragaszok megjelenítésére. (1.kép)

Tálos Péter kalapos - majd utódja, Tálos Károly, szintén kalapos - egykori háza előtt a munkálatok befejeztével mindenki számára láthatóvá vált régészek által feltárt terület (2.kép), mai nevén a Scarbantia Régészeti Park, melyet ekkor már jóval alacsonyabb kerítés választott el az utcától.

Szokásunkkal ellentétben ezúttal a parkot ábrázoló - vélhetőleg az 1970-es években készült - felvételből egy kivágást is mutatunk, bár sajnos ennek minősége nem az igazi, tartalma azonban annál érdekesebb, több szempontból is. A már említett Tálos-házon ugyanis két reklámtábla is kivehető, ezek közül az alsó a Fő téri Pinceborozóba invitálja a vendégeket, a másik pedig egy presszóra hívja fel a figyelmet, ennek felirata azonban nem vehető ki teljes mértékben. Személyes emlékeim szerint ekkor az egykori kalapos helyén nem működött vendéglátóipari egység, csak jóval később nyílt itt meg a Dobos-féle cukrászda, de talán olvasóink jobban emlékeznek erre.

A kép(kivágás) ugyancsak személyes vonatkozása, hogy a képen szülőházam látható, a kapuban a nagymamámmal, a ház előtt pedig családunk legendás Trabantjával, a CX 21-27-tel.

Visszakanyarodva a kevésbé személyes vonalhoz és már többször is említett kerítéshez no meg a mozihoz, 2006-ban itt helyezte el a CORVINUS Magyar-Osztrák Baráti Kör azt a fekete márvány emléktáblát (4.kép), mely az utókor számára jelzi, hogy ezen a helyen állt 53 esztendőn keresztül az a legendás mozi, melynek nem kevésbé legendás vezetőjének, Sopron város díszpolgárának Dr. Friedrich Károlynak napjainkban már utca is őrzi emlékét Sopronban.

Kép típusa
Fotó/Mozgókép készítője
Kép/Mozgókép beküldője
Kép keletkezési ideje
1970-es évek
Kapcsolódó bejegyzés
Az egykori Városi Mozi bontás után
Az egykori Városi Mozi épületének romjai a Városház utcában. Balra a Városháza épülete. A felvétel a Tálas-ház irányából mutatja a romokat.
1
Eredeti méret
Az egykori Városi Mozi bontás után
Az egykori Városi Mozi bontásának egyik fázisa.
2
Eredeti méret
dr.Friedrich Károly a mozi helyén
dr.Friedrich Károly az elbontott épület helyén, háttérben a Várkerület házainak Városház utcára néző hátsó homlokzata.
3
Eredeti méret
Tereprendezés a mozi helyén
Tereprendezés az egykori mozi helyén, háttérben a Tálos-házzal. (Városház u.4.) A területen ma régészeti feltárások tekinthetők meg.
4
Eredeti méret
A Pinceborozó
A Pinceborozó a Kossow-ház pincéjében az 1970-es évek elején - később Gyógygödör.
1
Eredeti méret
"Kilátás" a Pinceborozó bejárata felől
"Kilátás" a Pinceborozó bejárata felől 1970 nyarán
2
Eredeti méret
A Borkóstoló reklámja
A Borkóstoló reklámja
3
Eredeti méret
A Pinceborozó reklámja
A Pinceborozó reklámja
4
Eredeti méret
Szerző
1977
4377-1925
Évszámos térképre

Hozzászólások

Friedrich Rezső | 2018. október 21. 13:47

A "Presszó" felirat, szinte biztosan, G.Nagy Béla munkája és mivel ugyanilyen betütípust használt a helyszínen is, én a Fórum eszpresszóra tippelek.

Kótai Mónika - szerkesztő | 2018. október 21. 17:21

Igazad lehet, köszönöm!

A bejegyzés létrehozása: 2018. október 21.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.