Vegyesbolt Bánfalván

Hozzászólok
Vegyesbolt Bánfalván
Vegyesbolt Bánfalván

Tóth Judittól Facebookos oldalunkon kaptuk ezt a két fotót, melyen az egykori bánfalvi vegyesbolt látható. Az alábbiakban a képhez érkezett hozzászólásokból idézünk:

Tamásné Varga Sziszi: "Szerintem jobbra a Halász Jenő, a fehér ruhás hölgy a felesége Relli néni, az idősebb úr pedig azt hiszem, hogy a Relli néni édesapja . Talán Steiner bácsi. A középső hölgyre még nem jöttem rá hogy ki lehet."

Tóth Judit: "A fotó 1960-ban készült.A kis híd egyenesen a Mária Magdolna-kápolnához vezet."

Barilich László: "Klassz híd volt, az akkor még nyílt Rák-patakon. E ház mögött van a Hajnal patika. Valóban, Halász Jenő "maszek" boltja is volt...Kékesi mester úr meg közismert lakatos volt,főleg zárak-kulcsok terén."

Kékesi Szilvia: "Az Ady Endre u., Malompatak u. sarok. Pontosabban a ház Malompatak utca 8. Én itt laktam."

Moser Aranka: "Bizony! Halász bácsi és felesége,valamint az apósa üzemeltették a "Boltot"!Alumínium tejes kannából mérték a tejet és Zsebedics (lehet,hogy ts) péktől hozták a finom kenyeret! Amíg be nem zárták ide jártam.Köszönöm ezt a kedves emlékű fotót!"

Román Jenő:"Míg kisiskolás voltam, naponta jártam erre... Zsebedics pék és Kékesi lakatos pedig a Gesztenyés krt. alsó szakaszán laktak."

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1960-as évek
Kapcsolódó bejegyzés: 
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1960
Évszámos térképre
1033-3397
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2014. július 28.

Hozzászólások

Friedrich Rezső képe

A cégéren már az ÁFÉSZ címere...jártam a boltban, kirándulás után, csokival pótolni az energiákat.

Harkai László képe

,,Ezzel szemben helyezkedett el egy már szintén nem tudom milyen bolt,amiben fürdőszoba berendezések-mosdó,wc csésze,és hasonlók- voltak.''-irtam a Hajnal tér 1971 című kép kapcsán!Erre az üzletre gondoltam akkor!

Vendég képe

A pékség a nagypapáméké volt Zsebedics Gézának hívták!!
Beküldte: Lukács Lívia

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Kedves Lívia, köszönöm a kiegészítést.

koloszár andrásné képe

Kedves Lívia! Mindkét Zsebedics fiút ismertem.
Gyerekként rengeteg kenyeret hordtunk a Zsebedics bácsihoz.
Hazafelé mindig a gyürkét le törtem,nagyon szerettem ez volt a legfinomabb része a kenyérnek.
Aztán otthon jött a fejmosás! Ma is látom magam előtt,ahogy a kisült kenyeret kefével levizezi a Zsebedics bácsi! Koloszárné/ Gabi vagyok Czupponék unokája./

Moser Aranka (Pauliné) képe

A legkedvesebb fotók egyike! Aranyos Halász bácsiék, akik hosszú évekig üzemeltették a boltot!

Bella Ferenc képe

Üdvözlet Harkai László !

A "Halász" néven ismert népboltban az általad említett termékeket nem árusították !

Friedrich Rezső !

Az emlék kissé megkopott a "Népbolt" tudomásom szerint nem az ÁFÉSZ alárendeltségében működött,hanem a Soproni Kiskereskedelmi vállat üzemeltette az államosítás után,egészen a bezárásáig.
A "Csányi" bolt szintén ezen az elven lett üzemeltetve. Az "ÁFÉSZ" bolt a jelenlegi posta helyén működött. A Balogh bácsi volt az üzletvezető,majd a "Körösi " bácsi váltotta,mikor az Ö üzletét bezárták. A Körösi" bolt helyén ma a "Kiváló Lángost " sütő "Éva" kínálja népszerű portékáját.

A Zsebedics bácsi által sütött kenyeret és kiflit a pékségből "Sándor bácsi" szállította kiskocsin az említett boltok egy részében.

Üdvözlöm a volt Bánfalviakat ! Bella Ferenc.

Friedrich Rezső képe

Kösz a pontosítást "Szövetkezet" ügyben...engem a szövetkezeti címer tévesztett meg:

https://www.google.hu/search?q=%C3%A1f%C3%A9sz+c%C3%ADmer&tb...

Moser Aranka (Pauliné) képe

Csányi bácsiék a Bánfalvi úton zöldséges boltot üzemeltettek. A malom volt a házuk háta mögött. Zsebedics Pista bácsiék a Gesztenyés krt.-on laktak és a pincében volt a sütödéjük. A nagy kemencéhez falépcsőn kellett lemenni. Azok a finom illatok és remek kenyerek, kiflik! Szerettem én is a serclit, bizony kaptam nem egyszer ezért, hogy hazáig megdézsmáltam a kenyeret!

Bella Ferenc képe

Ari ! A Csányi bácsiék a Zöldségboltot a Kisboltjuk bezárása után üzemeltették . Előtte a Zöldségbolt vezetője "Gizi néni" volt ki Sopronból járt ki dolgozni. A pékséget jól írtad le. Bizonyára emlékszel a "Mici" néni Rövidáru Boltjára a Békési ház mellett helyezkedett el. Abban az időben még a " Siber bácsi" működtette a Tejcsarnokot. Később a Simon néni vette át és már mint Tejbolt szolgálta a vásárló közönséget.

Horváth Péter Pál képe

A "Gizi néni" előtte a Kisvárkerületen "piacozott".

Bella Ferenc képe

Horváth Péter ! Így igaz,mert a "Gizi néni" a" Kisvárkerületen" lakott a fiával és annak családjával.

Moser Aranka (Pauliné) képe

Köszi szépen Feri! Tényleg! Hogy elfelejtettem Gizi nénit pedig még az arcára is emlékszem azok a sötétzöldre festett polcok! Igen Mici nénire és Simon nénire is emlékszem!

Harkai László képe

Ferikém,olvasd át még egyszer,figyelmesen a bejegyzésemet,különös tekintettel a benne lévő utalásra!Ha az a Bella Feri vagy,akire gondolok,elhiheted,hogy nem írok ilyen sületlenséget!

Bella Ferenc képe

Kedves Laci barátom !
Van még rajtam kívül Sopronban Bella Ferenc,aki téged úgy szólított meg ahogy én?
A bejegyzésedet elfogom olvasni,még figyelmesebben ! Az különösen az általad tett utalásokra.
Jó egészséget kívánva : Bella Ferenc

Harkai László képe

Netán valami malomipari göngyölegre gondolsz? Ez mondjuk egy régebbi megszólítás részedről!

Bella Ferenc képe

Nem arra gondoltam,de most,hogy mondod valóban arra is gondolhattam volna. Meg az álcázásra általad szedett maroknyi növényekre,mire a nagy kedvencünk közölte veled mit hozott ? Árvalányhajat ? Képzeld el,mikor a beosztottam lett és megkérdezte,Ferikém nemzavar téged,valamikor én voltam a főnököd? Engem nem miért zavarna, miért téged zavar?

Harkai László képe

Feri akkor ezt letisztáztuk,és itt hagyjuk is abba,mielőtt kiebrudalnak innen minket a sok magánjellegű bejegyzés miatt!

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Urak, ez biztosan nem fog megtörténni, ezt megígérhetem! :)

Harkai László képe

Köszönöm Mónika,ez megnyugtató!

Dr. Schöberl Miklós Béla képe

A képen látható boltot már 1946-ban a ház lakói Halász Jenő (1905-?) és neje, sz.: Steiner Aurélia Magdolna (1909-?), üzemeltették Malompatak utca 12 szám alatt. (A ház ma is áll Malompatak utca 8 címen, de bolt az már nincs.)