Verőcei gróf Pejacsevich Károly (1745-1815)

Hozzászólok
Verőcei gróf Pejacsevich Károly (1745-1815)

A 14. századba visszavezetett családfával rendelkező, horvát származású család nasicei ágának alapítója 1745. november 2-án született az akkor osztrák Mantuában (Mantova). Apja, József, ott szolgált mint katonatiszt. Fiát a bécsi katonaiskolában, a Theresianumban neveltette. (Anyja Elisabeth von Peterson.) Az ifjú 1772-ben végzett (éppen abban az évben, amikor apja elnyerte a grófi címet), s egy évre rá feleségül vette báró Barbara Sanchezt, egy előkelő spanyol nőt, aki azonban 1783-ban, 32 évesen meghalt. Kérdés, hogy Károly ezért nem maradt a császár közelében, vagy színházi ismerősei ajánlottak neki egy kisvárost, ahol megvalósíthatja álmait. Az is kérdés, hogy ebben apjának (aki 1787-ben, 77 éves korában, Sopronban fejezte be az életét) mi volt a szerepe. Tény viszont, hogy Károly 1784-ben Sopronban tűnt fel, ahol 1786-ban a mai Petőfi tér 5. sz. házat vásárolta meg. Átalakította, s beköltözött. (A most helyreállított épületben lakott egykor IV. Károly király néhány évig mint gyermek.) A házzal szemközt, az egykori városi tó túloldalán lévő üres telket, egészen a volt szárazmalomig, szintén tulajdonába vette. A malom faépületének helyére még 1768-ban kőszínházat emelt a város (a pozsonyi után a másodikat az országban), s azt különböző bérlőknek adta ki. 1788-ban korszerűsí-tést és olyan bővítést javasolnak, amellyel bálok rendezésére is alkalmassá válna. A bőkezű és művészetkedvelő gróf nemcsak a színház bérletére kötött szerződést, hanem felépített egy bálházat az előbb említett üres telekre. Nehezen engedték meg, hogy ebben kávéház is legyen, mert sértené a három működő üzlet érdekét. A ház azonban 1789. július 26-án már fogadta a vendégeket, a mai Petőfi tér 3. sz. épület helyén. (Érdekes, hogy a gróf palotájának egyik adófizető lakója egy kávéfőző.) Az 1814. december 24-i leltár szerint az emeleti nagy bálteremben 20 zenésznek volt orkeszter, a földszinti kisebben 18-an muzsikálhattak.

A toronyzenészek voltak ezek az ide és a színházba egész évre szerződtetett hangszeres férfiak. Amikor záróra túllépés miatt összeütközésbe kerültek a városkapitánnyal, Pejáchevich Károly dörgedelmes levélben védte meg őket. Érdekelt volt, hiszen a színház bérletéről kötött szerződésben vállalta nemcsak a világítás költségeit, hanem a zenészek fizetésének felét is. A korábbi gyakorlattól eltérően, amikor a toronymester rendezte a bálokat, 1788-tól a gróf ezeknek a díszes rendezvényeknek a szervezője.

A szerződés 26 éve a soproni színjátszás első fénykora. Hála a bőkezű és hozzáértő mecénás munkálkodásának. Anyagilag ugyan ráfizetett, ám jó szervezéssel el tudta érni, hogy a színvonal megközelítse a bécsit. A prózai színjátszás terén és a zenében is. (Schiller Turandot és Ármány és szerelem c. műve éppúgy színre került, mint Shakespeare Lear királya, illetve Macbethje. Ferdinand Raimundot itt fedezték fel mint színészt és mint drámaírót.) Egy példa a zenei színvonalra: Paraszkovitz társulata bizonyíthatóan 1795. december 12-én és 13-án mutatta be Mozart Varázsfuvoláját. (A mű 1791 nyarán került ki a zeneszerző tolla alól!) Ennek a műnek a szövegírója, Schikaneder, szerzőként is szerepelt a műsorban. Fleischhauer von Oedenburg c. darabját játszották 1795-ben.

A később kaszinónak vagy redoutnak nevezett bálházban a farsangi időszak nagy álarcosbáljain kívül hangversenysorozatokat is tartottak. Volt közönség: az itt állomásozó katonaság tisztikarán és a nemességen kívül a tehetősebb polgárok is tapsoltak a császárváros ide kiránduló nagyságainak. Egymást követték a jobbnál jobb erőkkel rendelkező színtársulatok. A bérlet lejártának közeledtével azonban az akkor már betegeskedő gróf belefáradt a mecénási szerepbe, s felajánlotta a kaszinót a városnak. Fiára, Vincére maradt ennek az adás-vételi szerződésnek a megkötése, mert apja 1815. április 1-jén meghalt. A Szent Mihály-templomban temették el. Sírfelirat belül, a falon, a kripta kívülről közelíthető meg.

Pejáchevich Károly másodszor 1786-ban nősült, mégpedig Eleonórát az Erdődy grófoktól. Elnyerte a cs. kir. Kamarás címet 1792-ben. Családja népes volt, hiszen 13 gyermeket vallhatott magáénak. Közülük többen szereztek tulajdont — házat, palotát, kertet — az idők folyamán a városban (Károlyé volt már 1798-ban az Újteleki kapu előtt kerek 5600 n. ölnyi kert). Ennek ellenére a grófi családnak a híre Sopronban, különösen a 20. század második felére, elenyészett.

Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt. Honlapunk "Neves soproniak" menüpontjában folyamatosan tesszük közzé a Hárs József Pro Urbe díjas helytörténész által írt életrajzokat.

:::
Pejacsevich Károly emlékét Sopronban a Petőfi teret és a Hátulsó utcát összekötő köz őrzi, ugyanitt található emléktáblája is.

Kép típusa: 
Forrás: 

Az Altoedenburger Kalender cikke (Csatkai Endrétől) az Oedenburger Zeitung 1929. március 31-i és november 5-i számában;
Molnár László: Két nemzet — egy család. A Pejáchevichek és Sopron városa. Sopron, é. n. [2004];
Deszkássy Boldizsár: A Soproni Kaszinó 100 éve… Sopron, 1944;
Hárs József: Magyar Művelődés Háza. VÁRhely 2002/4, 116—121. o.;
Bárdos Kornél: Sopron zenéje a 16—18. században. Budapest, 1984;
Vatter Ilona: A soproni német színészet története 1841-ig. Buda-pest, 1929;
Kugler Alajos: A soproni színház története 1841—1891. Sopron, 1891. (előzményekkel);
Thirring Gusztáv: Sopron városa a 18. században. Sopron, 1939;
Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Pest, 1862;
Hungary family index.

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1745
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Hárs József
A bejegyzés létrehozása: 2018. június 19.