Dr. Lenck Kálmán 1887-ben építette impozáns villáját az akkori Indóház, hét évvel később már Kossuth Lajos utca páratlan oldalán. [Öt év elteltével] az út túloldalán elkészült a Flandorffer család villája is, így a Déli vasút állomása felé robogó villamos utasainak útját az 1900-as évek elejétől már két nagypolgári villa szegélyezte, sőt, 1906-ban ugyancsak a Kossuth Lajos utcában építtetett magának új otthont Kláber Mór bornagykereskedő is.
A most bemutatott télies hangulatú képeslapon a Lenck- és a Flandorffer-villák láthatók.
Tekintettel arra, hogy a városban áll(t) még egy, a Lenck család tulajdonában lévő villaépület - melyet később múzeumként hasznosítottak -, honlapunkon a most bemutatott épülettel kapcsolatos további bejegyzéseket a Haller-villa címke alatt találják, hiszen később ez a ház a Hilibi-Haller család tulajdonába került. A Lenck-villa címére kattintva Lenck Emil 1890-ben épült otthonáról és annak későbbi sorsáról találnak bejegyzéseket.
Az itt bemutatott képeslap Preidl Zoltán soproni képeslap- és fényképgyűjtő kollekciójának egyik darabja. Ezúton fejezzük ki köszönetünket Zoltánnak, hogy lehetővé tette az anyag bemutatását honlapunkon. A gyűjteményben szereplő képeket folyamatosan tesszük közzé, az egyes darabok a Preidl Zoltán gyűjteménye címkére kattintva listázhatók ki. A gyűjtő Facebookos oldalának linkjét a Kapcsolódó és ajánlott link alatt találják.
Winkler Gábor és Hámori Gábor írásaikban a Flandorffer-villa építésének dátumát 1892-re teszi, míg dr. Horváth Zoltán az építést 1870-re datálja.
Winkler Gábor: Nagypolgári villaépítészet Sopronban a 19. század végén, Soproni Szemle, 2010/1. p.4.