1933-ban, amikor elkezdték építeni, arra számítottak, hogy lesznek itten majd forgolódó idegenek is. Simon Elemér - mielőtt lemondott főispáni tisztségéről - még hozzájárult ahhoz, hogy nevét adja az intézménynek. Kiírták a bejárat fölé: A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Üdülőháza 1934. Aztán körbefényképeztették az épületet Diebold Károllyal, a világ egyik legjobb fotóművészével. Hosszú évekre rendezkedtek be. A szakma dicsérte Füredi Oszkár műépítészt, aki itt éppúgy, mint a Lőver uszodánál, vagy több családi háznál bizonyította német földön, a Bauhausnál szerzett tudását és eredendő ízlését. Érdekes, hogy máig apámat tartják a tervezőnek, pedig "csak" a kivitelezést vállalta. 1934 után nem is vállalhatta volna, hiszen november 1-jén visszatért az önállóságból a hivatalnoki létbe az Esterházy hercegi hitbizományhoz. Tehát elkészült a ház, s megtelt élettel. Meddig?
A vég egyre jobban közeledett. Egy ideig abban reménykedtünk, hogy kisváros vagyunk, a háború elkerül bennünket. Azonban a vasút veszélyes üzem lett. Aztán leestek az első bombák. Majd taroltak szőnyegbombázással, de csak nem fognak ismét célozni a lőverekre? Ebben is tévedtünk. 1944. december 18-án teljes fedettségű volt az ég. A Liberátorokból annyira sem észlelték a helyzetüket, hogy megállapíthatták volna: alattuk nem a tartalék-célpont, Sopron nyugati pályaudvara terül el. A radar sem jelezte. A bombázók 11 óra 17 perctől kezdték ledobni 308db 500 fontos, nem késleltetett rombolóbombájukat, közülük kettő gép 20 db-ot vizuális módszerrel. A Soproni Hírlap másnap megjelent száma szerint ekkor pusztult el a Vöröskeresztes üdülő és keletkeztek a Lőver Szállóban és más panziókban károk. (A repülők hivatalos adatait ifj. Sarkady Sándor közli a Soproni Szemlében.)
