"Félbemaradt egy gyermekkori álom a szép soproni létről, amely igaz, hogy nem teljesedett be, de ezért mindig tovább lehet gondolni, hogy mi történhetett volna. Maradt egy tündérkert a lelkemben, az emlékeimben, a lényemben."
Dr. Németh Endre 1938-ban született Budapesten. Mivel édesapját a munkája 1946-ban a Sopronban, a Magyar u. 20 sz. alatt működött zálogházba szólította, a család is követte őt a rákövetkező évben. A városunkban eltöltött négy év, noha számszerűen nem tűnik soknak, nagyon gazdag és tartalmas időszaka volt Endre életének. A mai napig élénken élnek emlékezetében az egykori osztálytársak, tanárok szomszédok, környékbeli gyerekek, családok, akiket a Magyar utcában, az Ősz utcában illetve a József Attila utca, Madách utca környékén ismert meg. Visszaemlékezésében megannyi ismert soproni név felbukkan, csak néhányat említve például Mühl Nándor, akinek korabeli filmfelvételeit honlapunkon is bemutattuk, Dr. Friedrich Károly, Rozsondai Károly, Krasznai Ferenc, vagy a futballista Sift-testvérek.
Négy év krónikája egy képekkel gazdagon illusztrált írásba sűrítve. Egy olyan írásba, amelyhez ha hasonlókat mindannyian írnánk egyszer életünk során, megmutathatnánk Sopronnak a helytörténészek által talán csak ritkábban kutatott arcát, a soproni magántörténelem apró darabkáit, melyeket összeillesztve egy nagy egészben tárulhatna elénk városunk múltja, úgy, ahogy azt mi, ittélők láttuk.
Ha Önöknek is kedvük támad hasonló memoárt írni, a Sopron anno szívesen közreadja, ha pedig "csak" szívesen olvasnának bele egy egykori soproni, ma Százhalombattán élő nyugalmazott orvos írásába, kattintsanak a letöltés gombra és utazzanak a doktor úrral a múlt Sopronába.
Comments
Nagyon köszönöm ezeket a sorokat! Ha egyszer lesz kedve hosszabban is írni, szívesen közreadjuk.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A legérdekesebbnek, de egyáltalán nem véletlennek azt vélem, hogy ez a 4 év kapott ekkora hangsúlyt, a szerző-foglalkozásából ítélve sem eseménytelen 1938-2018 közötti 80 évéből. Sopron városképe,közönsége,hangulata, légköre és még sorolhatnám, hogy mije, sokunkat , az tt születetteket és olyan nagyságokat is elbűvölt, mint a csak vendégként érkezett Márait, vagy a kúnágotai és itt letelepedett Szokolait stb. A szerzőnél egypár évvel idősebb lévén személyesen nem ismertem, vagy csak nem emlékszem. Az iskolában ugye az előttünk járó "felsősőket" nagyon, az utánunk következő"alsósokat" kevésbé ismertük. Pedig a bencések szétrúgása (államositása?) után jó apám intézkedése folytán- ugyan katolikusként- az egyetlen középiskolának minősülő evangélikus gyakorló általánosban landoltam én is a 8.-at elvégzendő. A neveket tehát ismerem, a személyeket csak itt-ott.Egy kivétel a Kántor Gyurka, akinek a papája 45 előtt Hegykő-Cseralja pusztán volt uradalmi intéző, ahol az anyai nagyapám volt a kovács és ahol én pár nyaramat töltöttem. Az intéző fiának, a nevelőnővel is felszerelt, a majori gyerekektől meglehetősen elzárt "úri fiúnak" nagyjából megfelelő társat jelentett személyemben a "városi gyerek". A társadalmi rangkülönbséget én a javamra szóló korkülönbséggel és a városi jólértesültséggel igyekeztem ellensúlyozni, amit az egyébként, kötelességtudó és szorgalmas, velem mindíg nagyon kedves Kántor Gyurka elfogadott. Ismertem az elbeszélésben szereplő Andris bácsit a kissé hibás házi mindenest is, aki nekünk nagyjából a Tüskevár Matulájának szerepét töltötte be ott Cseralján. Gyurka, csak ha ideges volt kissé selypített, talán ez segít az ismeretségünk igazolásában . Ha véletlenül olvassa ezeket a sorokat biztosan nem sértődik meg, ha felidézem a róla szóló utolsó vidám emlékemet, egyik egyetemi bálon láthatóan felindultan lépett oda hozzám: " Gyuji, kéjd le nekem azt a lányt !" Dr. Németh Endrének szívből gratulálok az irásához és köszönöm, hogy segített felidézni a gyerekkorunkat és annak a városnak a hangulatát,amelyről az „Izolda” álnéven publikáló ismert soproni származású orvosnő internetes vallomását idézem, ami így hangzik:
„ Sopronban én a várost magát szeretem, a helyet, annak fizikai valóságát. Semmi különösre nem kell gondolni, azokat szeretem, amik minden útikönyvben benne vannak, a kilátókat, a fenyveseket, az erdei sétautakat és ösvényeket, a kelták sírhalmait, a Borostyánkő-utat, a macskakövet, a belváros átjáróit és házacskáit, a Tűztornyot, a Fertő-partot a nádasokkal, a Tómalmot, a Mikoviny úti japáncseresznyefákat. Az Alpokalja jellegzetes időjárását, a vizes fenyőtűk illatát. Gesztenyefák lidérc árnya, eső mosta sikátorok, macskakövet söprő szél. Ilyesmi. Szeretem ezt a várost.”