„Ebben az évben indította meg Dr. Heimler Károly, városi főjegyző, a leglelkesebb és legáldozatrakészebb soproniak egyike, a várostörténeti folyóiratot, a ma is viruló, Soproni Szemlét.”
Sűrűsödött a levegő, nőtt a szívekben a szorongás. Japán rátört Kínára, a Szovjetunióban Sztálin a tisztogatási perek ürügyén kivégeztette Radeket, Tuhacsevszkij marsallt és a bolsevizmus élharcosainak egész sorát, Németországban Hitler forralta titokzatos terveit, Budapesten III. Viktor Emmanuel olasz király [Ciano gróffal] a tengelyt kovácsolta szilárdabbá. 1937-et írtunk.
Engem a belső nyugtalanság megint csak kihajtott a nagyvilágba. Júniusban a HAPAG „Milwaukee" nevű luxushajóján északi útra indultam.
Berlinben már csak alig ehető halebédet kaptam, végig az egész országon egy nagy katonai tábor sivár hangulata terjengett, masírozás, karlendítés, harci dalok. Berlin még ellenszenvesebb volt, mint máskor. Hamburgban a „Milwaukee" a Horst Wessel-Lied hangjai mellett hagyta el a mólót. Az egész utazóközönség a fedélzeten vigyázzállásban, felemelt jobbkarral hallgatta az SS-himnuszt, csak én álltam karemelés nélkül a fanatizált tömegben.
Isle of Wight - Dél-Írország - Izland - Reykjavik - Akureyri - a norvég fjordok és Bergen voltak az állomásai ennek az utolsó nagy utazásomnak, melyről több vetített képeimmel illusztrált előadásban számoltam be, a pesti Rádióban pedig „Izland, az Edda szigete" címen tartottam felolvasást.
A „Milwaukee"-vel kapcsolatban van egy Boccaccio ízű élményem. Rögtön az út elején egy magas, szép nő heves érdeklődést mutatott és sikerült is neki egy mozielőadás alkalmával mellém ülni és megismerkedni. Attól kezdve nem tudtam szabadulni tőle, igaz, hogy nem is nagyon igyekeztem. Leánynak néztem, de később bevallotta, hogy asszony, sőt két kis gyermek boldog anyja és egy pomerániai földbirtokos felesége. Minden ment rendben az ősi módon, csak a végén csattant az ostor, amikor az Elba torkolatában, Cuxhaven körül, a hajó bárjában egy csoport whiskyző úr közül kiszólított egyet és bemutatta, mint – hites urát. A férj, egy még nagyon jókarban lévő korombeli porosz junker, aki nyilván százszor látott már a hajón felesége társaságában, semmiféle botrányra nem mutatott hajlamot, sőt a beszélgetés folyamán feleségével – Juttával – együtt meghívott birtokukra, Lübeck mellett, amit azonban jobbnak láttam köszönettel elhárítani.
Zsúfolt év volt. Még májusban debütáltam a pesti Rádióban német versfordításokkal és néhány saját verssel, ami bizonyos izgalommal járt, mert akkoriban még közvetlenül kellett a mikrofonba beszélni. De a mikrofon-lázról hamar leszoktam további szerepléseim során.
Ebben az évben indította meg Dr.Heimler Károly, városi főjegyző, a leglelkesebb és legáldozatrakészebb soproniak egyike, a várostörténeti folyóiratot, a ma is viruló, Soproni Szemlét, melynek munkájába engem is bevont mint társszerkesztőt. Én írtam a Beköszöntőt és Az én városom címen az első szám első cikkét.
Északról hazatérve, a nyári hétvégéket a Tómalom vizében és ligetes erdeiben töltöttem, buzgón élvezve azokat a csöndes és emberi örömöket, melyek rövidesen kivesztek életünkből, hiszen már a következő évvel – 1938-al – teljes erővel megindult Hitlernek, a tébolyult hatalomvágy apostolának hét évig tartó rémuralma.
II. rész, VIII. fejezet
Közreadja: Turbuly Éva
Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter (1903-1944), Musolini veje. Részt vett az apósa elleni puccsban, ezért kivégezték 1944. január 11-én.