A honlap frissítése miatt ideiglenesen nem elérhető a hozzászólás és a regisztráció funkció.
Szíves türelmüket kérjük.

1921 tavasza

Hozzászólok
Becht Rezső: A bűvös henger

Komor hangulatban indult az újesztendő: 1921. Édesapám a szokásos szilveszteri felköszöntőjét most is telve aggodalommal mondta el, úgy, mint az 1913. évi szilveszterit. Már másfél esztendeje élt Sopron lakossága a bizonytalanság tépő fogai között. A békekonferencia 1919. július 20-án átadta Ausztriának a végleges békefeltételeket, köztük Nyugat-Magyarország elcsatolásának kimondásával. Azóta folyt a kétségbeesett küzdelem a város megmentéséért, azóta a soproniak szinte naponta hol a keserűség szakadékaiba zuhantak, hol a vérmes remények felhőibe lendültek. Már 1920 januárjától szövetségközi katonai bizottság működött a városban, hogy előkészítse az átadást. 1921. január 7-én aztán az entente hivatalos jegyzékben közölte a magyar kormánnyal, hogy Nyugat-Magyarország egy része Sopronnal együtt Ausztriának adandó át.

Ettől a naptól kezdve egészen az átadásra kijelölt augusztus 29-ig Sopronnak nem volt egy nyugodt perce. Forrt, kavargott, lázított és buzdított, imádkozott és átkokat szórt ki-ki vérmérséklete szerint. Valami készült. Az emberek egymás arcát kémlelték, sokat sejtetően összenéztek, sokat mondóan hallgattak és – vártak. Idegen arcok tűntek fel a városban. Eltűntek, mások jöttek.

A francia-olasz-angol ententebizottság tagjai is többször változtak. Minden mozgásban volt, egyelőre még lefojtott, leplezett mozgásban, csak a tiltakozások és tömeggyűlések morajlottak mind fenyegetőbben, minél jobban közelgett a végzetes dátum.

Engem csak nem akart kiengedni markából a lelki dermedtség. Bénán tengődtem a csüggedés, remény, dac és megalkuvás kavargásában. A régi barátok közül csak {Kássa Gábor a festő}, Varga Feri és Tiefbrunner Gyula, a két lipcsei társ volt Sopronban. Feri, az óvatos észember, nem vallott színt, Gyula ingadozott, Gabi festett, átkozta az osztrákokat és csomagolt. Legtöbbször nála ültem a műteremnek kinevezett diák szobában. A háborút ügyeskedve megúszta katonáskodás nélkül, ezért feljogosítva érezte magát arra, hogy lesajnálja azokat, akik nem voltak ilyen ügyesek, Most sem érzett harci hevületet, azonban nem volt hajlandó az osztrákká váló Sopronban maradni.

***

Egyszerre csak itt volt a március és a politikai helyzettel mitsem törődve kinyílott a hóvirág, meg a krókusz, meg az ibolya. A fű ujjongó zöldje és a Forsythia kénsárga viráglepkéi egy csapásra megváltoztatták a világot. Bennem is megváltozott egyetmás.

Vártam Irmust, aminek következménye egy versfüzér lett. Annyira belemámorosodtam az itthoni tavaszba és az Irma-várásba, hogy alig vettem tudomást IV. Károly ex-király március 26-i megérkezéséről Szombathelyre, s arról, hogy heves tárgyalások után újra elhagyta az országot.

De mit is törődtem volna monarchikus görcsökkel, amikor a természet mind pazarabbul tárta ki pompáját és egyik legszebb napján megjött Budapestről Irma. Semmivé foszlott a szibériai hat esztendő a jelen részegítő valóságától és egy pár asszonyszem aranyfényű szikráitól. Nem jártunk, – lebegtünk a Dalos-hegy fáinak ifjúzöld lombfodrai alatt, ahogy azt már egyszer megírtam.

Amikor aztán Irmus, a más asszonya, újra elment és ismét rám borult a magány, a tavaszi estéken verssorok gyűltek a papirosra: Spaziergang, Warum? Ich trag in meiner Seele... Es führt kein Weg... Allein, Das ewige Lied, Entsagung, Abschied.

Az utolsóval pontot próbáltam tenni az új élet új tavaszának végére. Ebben segítségemre jöttek az események. A Wiener Bankverein elhatározta, hogy nem várva meg Sopron átadását, április 15-én, Nyugat-magyarországi Bankegyesület cég alatt megnyitja soproni fiókját, melyet majd az átcsatolás után, immár az új Burgenland fővárosában, Ödenburgban, Filiale der Wiener Bankverein névre fog visszakeresztelni. Így tehát április 15-én elfoglaltam helyemet a Széchenyi tér és a Templom utca sarkán megnyíló, fényűzően berendezett bankhelyiség első emeletén, ahol egyelőre a magyar-német levelezés és a jogi természetű ügyek képezték munkakörömet. Ezzel „bankfiú" lettem, ami abban az időben előkelő és irigyelt állapotot jelentett.

II. rész VI. fejezet

A mű szerzője: 
Becht Rezső
Linkek: 
http://sopronanno.hu/irodalom/becht-rezso-a-buvos-henger-osztalytarsak-kassa-gabor-festo-1
A bejegyzés létrehozása: 2017. január 16.