1927-29

Hozzászólok
Becht Rezső: A bűvös henger

A versek nagy lépést jelentettek lelki megbékélésem útján. A költői szó erejével felszabadítottam magamat, ahogyan később is még hányszor szögeztem papírra, ami gyötört, hogy megszabaduljak tőle.

Mert ha lényegében le is ráztam magamról akkoriban a bénító depressziók burjánzó sokaságát, végleg elűzni mégsem tudtam magamtól a társaságtól való menekülés kényszerét. Márpedig társaságnak számított minden, két embernél nagyobb együttlét. Mint az ezerszer kigyomlált gaz, úgy tört fel, hol sűrűbben, hol ritkábban a tömegiszony és a zárt helyiségektől való félelem. Jelentkezik még ma is, bár már nagyon ritkán.

De hogyis ne törnének fel depressziók most, az öregkorban, az élet ama szakaszában, amikor a két front: az élet és az elmúlás frontja kezd összevegyülni és megindul a fraternizálás a Halállal, amely Schiller szerint nem tekinthető rossznak, mivel mindenkinek közös sorsa.

Ennek az évnek (1927) volt még egy eseménye, egy őszi élménye, telítve nyári napfénnyel, pogány örömökkel. Szeptember elején újra útra keltem húsz év óta vágyott tájak felé. Innsbruckon át Bolzanoba, onnan a Garda tavon át Veronába, majd Milanóba, a Lago di Comora és a Lago Maggiorera, aztán Genovába, Pisába és a vágyak ormára – Firenzébe utaztam. Bologna már csak ráadás volt, Velence pedig mámorító búcsúcsók.

Az utazásnak, a független bolyongásnak köszönhetem életem sok súlytalan, lebegő hetét. Idegenben, ismeretlen tömegben, zsúfolt vonatokon nem értem rá neuraszténiámmal foglalkozni, mert erősebb volt az ámulás a pisai Campo Santoban vagy az Isola Bellán, a gyöngyöző boldogság Firenzében Ghiberti Paradicsom kapuja előtt, Velencében a Frari félhomályában vagy Veronában a római Aréna legfelső karzatán holdfényben.

És hazatérve odateríthettem új kincseimet Margit elé és vele együtt újra átélhettem mindazt amit naponkénti leveleimben már megírtam neki.

***

A következő esztendő – 1928 – az első nagyobb prózaírásomnak az éve. Menschen über Bord, Emberek a vízben, volt a címe a regénynek, melynek hősei a Szibériából az óceánokon át hazafelé útban lévő volt hadifoglyok, kiknek egyike Matsu Sima sziget közelében beleveti magát a kínai tengerbe és elpusztul. Miért? Miért dobja el valaki az életet magától, amikor több évi rabság után éppen visszanyerte azt? Erre a kérdésre keres választ a regény, melyet 1933-ban a Neues Wiener Tagblatt, Móricz Zsigmond egyik regénye után következően folytatásokban közölt.

***

Kisebb versek mellett néhány versfordítás viseli az 1928-as év számát, köztük Szabó Lőrinc Materializmus c. nagy versének német fordítása.

A nyár nagy részét a Wörthi-tó mellett töltöttem Sekirnben, egy csöndes helyen, Maria Wörth mellett. Tavaly, 1964-ben, amikor húsz évi bezártság után Máriával újra belekóstolhattunk a nagyvilágba, autón körüljártuk ezt a bűvös tavat, amely ifjúságom két nyarát s bennük a karcsú, barna Binzének emlékét őrzi a Karawankák és a Tauernok keretében.

Ebből az évből más feljegyeznivaló nincsen, hacsak az nem, hogy az egész világ izgalommal kísérte Amundsen útját az Északi-sarkhoz, hogy megtalálja az eltűnt Nobilét, aki kormányozható léghajójával vágott neki a Sark felkutatásának. Amundsen elpusztult, Nobile visszatért. Furcsa erre visszagondolni ma, 1965-ben, amikor már évek óta menetrendszerű repülőjáratok vezetnek az Északi-sarkon át Japánba.

***

Annál eseménydúsabb volt 1929. Sztálin, a sötét georgiai Törökországba száműzte Trockijt. Megalakult a Kisantant. Amerikában kitört a tőzsdekrach s ezzel megindult a világgazdasági válság.

A családon belül is nagy változás történt. A Mező utcai, melankóliát terjesztő lakásból átköltöztünk az Alsólöverekbe, a gróf Tisza István út (ma Béke út) 11. számú házba, egy nagy, kényelmes lakásba.

Az új, derűsebb környezet pezsdítően hatott rám. Nagy, szép szobámat új bútorzat, hét polcnyi magas könyvállványok, jó képek és szőnyegek tették otthonná. Az ablakok előtt öreg hársfák álltak és júniusban illatukkal betöltötték a lakást, valami szivárványszínű derűt árasztva.

II. rész, VIII. fejezet

A mű szerzője: 
Becht Rezső
A bejegyzés létrehozása: 2017. május 1.

Hozzászólások

Németh György képe

Ki, vagy mi lehetett a "karcsú, barna Binze" ? (Akire, vagy amire 64-28 =36 év után is emlékszik a kiváló szerző)