1938

„A jövedelmet az Egyesület céljaira ajánlottam fel, s így kint az erdőn sokfelé az én felajánlásomból felállított padokon pihenhettem, babérok helyett.”

1938. március 5-én Darányi miniszterelnök Győrött bejelentette a zsidó-törvényt. Ezzel megkezdődött a jogfosztás és embertelenség korszaka nálunk is.

Néhány nappal később Jutta asszony egy müncheni utazás ürügyén leszökött Lübeckből Bécsbe, hogy találkozhasson velem. Két napon keresztül mutogattam neki a tavaszi fényekben fürdő várost, nem sejtve, hogy hosszú évekig ez az utolsó találkozásom kedves városommal. Bécs azokban a napokban már dübörgött és remegett, mint a túlfűtött kazán. A Ringen és a Kärtnerstrassén egymást érték a demonstrációk és ellendemonstrációk. Az utca egyik oldalán a szociáldemokrata ifjúság vonult énekelve vörös zászlók alatt, a túlsó oldalon, ellenkező irányban a Hitlerjugend dobjai peregtek vagy a Horst Wessel- Lied harsogott.

Két nappal később Hitler csapatai benyomultak Ausztriába és Hitler a Hofburg erkélyéről fogadta a Heldenplatzon feketéllő fanatizált tömeg őrjöngő hódolatát. A halálra szántak üdvözölték Mars diktátort. Ezzel megtörtént az Anschluss, kezdetét vette az SS és a Gestapo uralma az „Ostmark"-ban is.

Nálunk Imrédy alakított kormányt a „csodaszarvas" jegyében, Spanyolországban Franco győzött.
És mialatt Európa láza mind magasabbra szökött, addig édesanyám, aki már évek óta szenvedett befelé terjedő strumában, május 25-én éjjel oly csöndben meghalt, hogy még az ápolónő is csak akkor vette észre, amikor már kisimult arccal örökre elpihent. Édesapám, Kálmán öcsém és én megrendülten álltuk körül a halottas ágyat, azzal a megsemmisítő érzéssel, hogy családi életünknek s ezzel egyéni életünk teljességének is immár vége, mert az áldott édesanya eltávoztával csonka lett a család, csorba lett az élet.

Később az éjszakában, amikor már mindhárman szobáinkban nyitott szemmel feküdtünk ágyainkban, a szomszéd szobából az emberi sírás legmegrázóbb fajtája hallatszott: az öreg férfi zokogása. Édesapám, akit még sohasem hallottam sírni, siratta élete párját. Azon az éjszakán éreztem igazán annak a vérségi köteléknek a szentségét, amely a gyermeket szüleihez fűzi.

Üres lett a ház. Édesapám, aki már néhány éve nyugdíjban volt, elhagyatva ődöngött a nagy lakásban és sóvárogta az elmúlást, melyre azonban még öt évig kellett várnia. Mi, fiúk, keveset lehettünk otthon, Irén húgomat a saját családja kötötte le, a házvezetőnő pedig, bármennyire igyekezett is, csak fokozta az édesanyám hagyta űrt.

Mintha bomlásnak indult volna az élet, a családon belül és a családon kívül is. Seholsem látszott már egy biztos pont, amire támaszkodni lehetett volna.

***

Hitler nemcsak Európa békéjét fenyegette, hanem megzavarta az én kis privát terveimet is. Miatta kellett lemondanom a tél folyamán előkészített nagy hajóútról, amely Hamburgból Lisszabonba, Madeirára, Marokkóba, Guineába és az Elefántcsontpartra, majd átszelve az óceánt az egyenlítő mentén, Dél-Amerikába, az Amazonasra, végül Kubán, Mexikón és New Yorkon át haza vezetett volna.

Sorompók ereszkedtek le minden oldalon. Minden nap egy-egy újabb merénylet volt az egyéni szabadság ellen. Bécs, ahol majd' minden hónapban eltöltöttem egy hétvéget színházlátogatással, Jaksch Pepi meglátogatásával, Bécs hirtelen egy idegen bolygóra került. Megszakadt az öt éven át tartott összeköttetés a Neues Wiener Tagblattal is. A Tagblattba a nácik beleolvasztották a Neue Freie Pressét, és a lap címe fölé odanyomták a horogkeresztet. Ugyan kaptam az új, náci szerkesztőségtől levelet, hogy továbbra is számítanak írásaimra, de én tagadólag válaszoltam, amivel a náci kartotéklapomon egy újabb fekete pontot szereztem. Sajnos, azt már nem tudtam megakadályozni, hogy egy novellámat, melyet közvetlenül az Anschluss előtt küldtem be – a [Rosen in den Wolken] címűt – le ne közöljék a horogkereszttel homlokon sütött lapban.

Még azon a nyáron megnyílt előttem Budapest nagy, német nyelvű lapjának, a Pester Lloydnak irodalmi rovata. Scheyer szerepét Keresztury Dezső, a költő és író, vette át, aki elbeszéléseimet, tárcáimat, aforizmáimat sűrűn hozta, többször külön keretben kiemelve.

Idehaza, Sopronban, a Soproni Szemle számára megírtam a Soproni évszakok című sorozatot, amely olyan visszhangot keltett, hogy a Városszépítő Egyesület könyv alakban is kiadta. A jövedelmet az Egyesület céljaira ajánlottam fel, s így kint az erdőn sokfelé az én felajánlásomból felállított padokon pihenhettem, babérok helyett.

Eljött 1938 szeptembere. Hitler ultimátumot intézett Csehországhoz a Szudétaföld miatt. Csehország és Franciaország elrendelték a részleges mozgósítást, de a háborút egyelőre elhárította a müncheni konferencia, amely koncnak odadobta Hitlernek a Szudétaföldet. November 2-án Ribbentrop és Ciano bécsi döntőbírósági ítélete alapján Magyarország visszakapta a Felvidéket, és november 11-én Horthy bevonult Kassára. Az ország örömmámorban úszott, de az öröm mélyén a higgadtabbak veszélyes zátonyokat és más, ismeretlen veszedelmeket sejtettek.

II. rész, IX. fejezet A hét szörnyű esztendő
Közreadja: Turbuly Éva