A honlap frissítése miatt ideiglenesen nem elérhető a hozzászólás és a regisztráció funkció.
Szíves türelmüket kérjük.

1941

Hozzászólok
Becht Rezső: A bűvös henger

„A katonai behívó pallosa ott függött minden épkézláb férfi felett. Én is megkaptam a magamét, ám a gyárhoz kinevezett katonai parancsnok közbenjárására egyelőre felmentettek, mint nélkülözhetetlen hadiipari gyárvezetőt.”

Az újság, a rádió és a televízió mostanában - 1965 márciusában egészen másfajta szenzációkkal kápráztatja az emberiséget, mint 20-25 évvel ezelőtt. Háború, öldöklés és az ezzel járó kölcsönös farizeuskodás és hazugság ugyan ma is bőven van Vietnamban, a Kongóban és még néhány gennyesedő pontján a világnak, a fajgyűlölet Alabamában és Dél-Afrikában ma is oly virulens, mint valaha, a régi hibák és bűnök ma sem vesztek ki, sőt némelyikük megsokszorozódott, de mindezek mellett olyan dolgok is történnek a földön és a földön kívül, amilyenekre még nem volt példa.

Egy amerikai rakéta útban van a Mars felé, egy másik a múlt héten csapódott be a Holdba, miután előzőleg néhány ezer fényképfelvételt közvetített a Földnek, és mindezek felett megtörtént az emberiség történetének legvakmerőbb és leghajmeresztőbb vállalkozása: Alexej Leonov a Voszhod-2 páros-űrhajóból kilépett az Űrbe, és tíz percen át ott lebegett szabadon, mint a legvérmesebb utópia megvalósulása. Az ember elindult a közelebbi kozmosz meghódítása felé. Hogy ez áldást vagy pusztulást fog-e hozni az emberiségre, az még a 21. század titka. A mai ember az öncsodálat és a bűntudat váltóáramába kapcsolva, akadozó lélegzettel várja a következő lépést – meg¬bűvölve a lehetetlent is megkívánó természetétől – az Űrbe, a Semmibe, a Mindenbe, az Őrületbe ...

Ha az ember ebből az izgalmas mából vissza akar tekinteni a huszonnégy év előtti idő ugyancsak átkozottul izgalmas eseményzuhatagába, akkor mintha fordítva nézne az Idő távcsövébe: egészen távolivá, apróvá zsugorodik mindaz, ami akkor a bőrünket égette és roskadozó toronyként imbolygott felettünk. 1941!

Néhány száraz adat: a német bombatámadások angliai áldozatainak száma eléri a húszezret. Az angolok előretörnek Észak-Afrikában, de Rommel visszaszorítja őket. Április 4-én gróf Teleki Pál miniszterelnök, a napi áldozó, öngyilkos lesz, mert nem tudja elhárítani a Jugoszláviával szemben elkövetett hitszegést. A német csapatok bevonulnak Jugoszláviába, a magyar honvédség meg a Délvidékre – szörnyű vérengzések a visszakerült Újvidéken. Athén elesik, majd Kréta is. Június 22-én Hitler hadba lép a Szovjetunió ellen, 27-én Bárdossy László miniszterelnök Magyarországot is belesodorja, a szovjetelleni háborúba. Szeptember 5-én a német csapatok körülzárják Leningrádot, októberben megindul a roham Moszkva ellen, december 8-án Japán megsemmisíti Pearl Harbourban az USA-flotta egy részét, és december 11-én Hitler hadat üzen az Egyesült Államoknak. – Az ördögtánc összes szereplői felvonultak. A vészesen burjánzó történelem telezsúfolta ezt az évet azokkal az eseményekkel, amelyek majd a következő esztendőkben az eladdig elképzelhetetlen szenvedés, nyomor, pusztulás és szégyen lávájába temetik az emberiséget.

Magánéletemből sem hiányoztak a rendkívüli események, Teleki öngyilkossága megakadályozta Cs. Szabó Lászlót, a Rádió irodalmi szerkesztőjét, hogy Keresztury Dezsővel, az ismert költővel és a Pester Lloyd irodalmi szerkesztőjével együtt meghirdetett előadását a Városháza nagytermében megtartsa. Ezért az utolsó pillanatban engem kértek fel, hogy ugorjak be Cs. Szabó helyett, amit heves ellenkezés után meg kellett tennem. A siker szép volt, de még szebb volt az, hogy ez alkalommal Kereszturyékkal a mai napig tartó szorosabb baráti viszonyba kerülhettem.

Aznap, amikor megindult a támadás Jugoszlávia ellen, Kálmán öcsém esküdött hűséget a Dóm-templomban Gangl Eliz tanárnőnek. A szertartás alatt a Jugoszlávia ellen induló repülőgépek robaja reszkettette a templom csillárjait, mintegy előre jelezve ennek a házasságnak későbbi szerencsétlen fejleményeit.

Ezen a nyáron egész életünk fenékig átalakult. Megkezdődött a hadiállapottal járó lealacsonyodás a patkánylét szintjére. Lázas sietséggel be kellett rendezni a légoltalmi pincéket, el kellett végezni a légótanfolyamokat, esténként pedig sötét utcákon botorkáltunk elsötétített ablakú lakásunk felé.

A katonai behívó pallosa ott függött minden épkézláb férfi felett. Én is megkaptam a magamét, ám a gyárhoz kinevezett katonai parancsnok közbenjárására egyelőre felmentettek, mint nélkülözhetetlen hadiipari gyárvezetőt.

Az esztendő a rendkívüli történések sorozatát egy meglepő eseménnyel zárta le. December 14-én volt 1921-ben a soproni népszavazás, amikor Sopron magyar maradt. Ennek emlékére alapították két év előtt a művészeti, irodalmi és tudományos „Hűség- díjat". 1940-ben Horváth József, a kiváló soproni festő kapta az aranyérmet, ebben az évben az irodalmi díj volt soron.

Legnagyobb meglepetésemre, sőt megdöbbenésemre, az Irodalmi Aranyérmet nekem ítélték, főleg a "Soproni évszakok" című könyvemért. Az a december 14-i est a színházban, ahol két miniszter és a soproni nagyközönség jelenlétében Hőgyészy főispán átnyújtotta a kitüntetést, melyet egy rövid beszédben köszöntem meg, súlyos megpróbáltatást jelentett minden ünnepléstől iszonyodó természetemnek. Utána bankettre kellett volna mennem, én azonban hónom alá kapva az oklevél hengeres tokját és zsebre vágva az aranyérmet, az elsötétített utca leple alatt hazaosontam és megkönnyebbülten belebújtam az ágyba.

Telhetetlen év volt.

Mindezeken felül még egy nehéz árnyék tette még komorabbá: az aggodalom Margitért, akit Pesten dr. Ádám professzor megoperált s ezért az év egy részét nővérénél töltötte Pesten. Ha idehaza volt, vidámságot erőltetett magára és nem engedte, hogy betegségéről beszéljünk, melyet soha meg nem nevezett, úgy hogy én csak valami kevésbé komoly női bajra gondoltam, jobban mondva elhessegettem magamtól a rosszabbnak a sejtését, hisz elég nehéz volt tettetett derűvel elviselni azokat a gyorsan szaporodó megaláztatásokat és fenyegetettségeket, melyeknek a fajüldözés burjánzásával mind gyakrabban ki volt téve. Régi ismerősök, sőt barátok visszahúzódtak és albérleti lakásának kérdését is csak gyötrelmes keresések után sikerült úgy ahogy megoldani.

II. rész. IX. fejezet
Közreadja Turbuly Éva

A mű szerzője: 
Becht Rezső
A bejegyzés létrehozása: 2017. augusztus 21.