400 éves a Líceum

Hozzászólok
Becht Rezső: A bűvös henger

Lassanként var képződött a régi hegek mellett keletkezett új sebeken, de a var alatt még sokáig lüktetett a fájdalom.

Budapesten befoltozták az összelőtt házakat, a börtönfalak mögött csönd volt és Kádár János vezetésével az ország haladt tovább a történelem rögös útján.

1957 nyarán a révfülöpi strandon sokan hiányoztak a tavalyiak közül. Mintha hangfogó halkította volna a nyári zajokat, a sirályok sikoltozását, a hullámok locsogását, a zenét az Ibolya teraszán. A múlt évi partner nélkül maradtak magányosan hevertek a napon, lecsukott szemmel, egy ismerős fiatal lánynak tavaly még makulátlan combját friss lövéshegek éktelenítették. Valami keserűség lappangott mindenben, még a Csöpi cukrászda fagylaltjában is.

A mi társaságunkból a művészházaspár, Engel Iván és felesége, Ilse hiányzott. Ők Baselben kezdtek új életet. Nélkülük a holdas esték fent a Kaposy-tanyán olyanok voltak, mintha holdfogyatkozás lett volna.

Az évnek számomra legkiemelkedőbb eseménye volt az Evangélikus Líceum, a jelenlegi Berzsenyi Dániel Áll. Gimnázium fennállásának 400-ik évfordulója. Peéry Rezső igazgató, aki az ünnepséget előkészítette, emigrált, s ezért, valamint a megváltozott politikai helyzet miatt az ünnepi tervek erősen módosultak. De ez a tompított hangú ünnepség talán még bensőségesebb volt, mint lett volna egyébként.

Az egész országból összesereglettek a líceumi öregdiákok, akiknek nagyrészén az érettségi óta már néhányszor végigtiport a történelem. A tömegtalálkozó nagy leltározás volt, nagy leltári hiányokkal. De a megmaradtak nem győzték egymást ölelgetni, egymás hátát veregetni és az ünnepi levegő tele volt az „emlékszel még?” kérdéssel. Az én osztályomból mindössze négy megőszült öreglegény jelent meg.

A régi diákbálok gyönyörű helyiségeit, a Kaszinó nagytermét és egyéb termeit, de még a lépcsőket is szorongásig megtöltötte a közönség, amely hangszórókon át hallgatta az ünnepség lefolyását. Ketten voltunk a fő szónokok: Jausz Béla, a Debreceni Egyetem rektora és én, aki hiába igyekeztem elhárítani magamtól a felkérést a 400 éves Alma máter méltatására. Végül vállaltam, de azzal az erős fogadalommal, hogy ez lesz életem utolsó nyilvános szereplése.

Megható tüntetés volt az ünnepség a Líceum ősi, hazafias és demokratikus szelleme mellett, egy olyan korban, amelyben a hazafiasság hangoztatása a nemzetközi proletariátussal való együttérzés gyöngítésének számított, a demokrácia pedig vadonatúj vívmánynak lett feltüntetve.

Amikor Jausz az első sorban ülő hivatalos személyek előtt kijelentette, hogy „ideálok nélkül ugyan lehet élni, de nem érdemes”, tüntető tapsorkán csattant fel. Ugyanígy helyeselt a finom fülű hallgatóság, amikor én beszédemben Berzsenyinek a Pesti Magyar Társasághoz intézett Epistolájából ezt a négy sort idéztem:

Gyaníthatunk-e oly időt, mikor
Az ész világa minden népeket
Megjózanít és összevegyít
S kiirt közülünk minden bűnt és gonoszt?

Mire Berzsenyi rögtön meg is adja a választ:

Reménylek!

A terem felforrósodott hangulata hirtelen fagyossá dermedt, amikor a Párt kiküldöttje rövid beszédében Peéry Rezsőt, a gimnázium disszidált igazgatóját hazaárulónak nevezte. Néhányan tüntetőleg felálltak és a kijárat felé igyekeztek. Egész sorok követték őket, de mielőtt kiértek volna a teremből, már új szónok állt az emelvényen: Szabó evangélikus püspök, nyakában az arany kereszttel. Erre a kitódulók megfordultak és újabb tüntetésként, lábujjhegyen visszaigyekeztek elhagyott helyükre.

Ellentétben a 100-200 éves fennállásukat ünneplő iskolákkal, a 400 éves Berzsenyi Gimnázium és annak vezetősége semmiféle állami kitüntetést nem kapott, és a tervbe vett emlékkönyv, s benne a „Líceumi diákélet a század elején” című írásom, nem jelenhetett meg.

II. rész, XIV. fejezet

Közreadja Turbuly Éva

A mű szerzője: 
Becht Rezső
A bejegyzés létrehozása: 2018. november 12.

Hozzászólások

Friedrich Rezső képe

Újabb neves rokon: a fent említett Szabó püspök, feleségem édesapjának, anyai ágú nagybácsija és keresztapja volt. Emléktábla emlékezik róla szülőháza falán, a Celldömölk melletti Mesteri községben.