A bankfiút a Pénznek bűvös aurája vette körül, akkor is, ha a könyvelés egyik sarkában a [„strazzát"] vezette és a havi százhúsz koronán kívül semmiféle kapcsolata sem volt a Pénzzel. Ám a polgári közvélemény szerint a bankfiú állása biztos, társadalmi rangja elismert, karrierje a bank vezérigazgatói székéig ívelhet és – persze – nyugdíjképes is. A bankfiútól elvárták, hogy sima modorú, jól öltözött, ápolt külsejű, mulattató társalgó, jó táncos, házasságkötésre hajlamos és ebbe a fogalomkörbe vágó egyéb jó tulajdonságokkal felruházott szép jövőjű ifjú legyen. Mindezek alapján a lányos mamák szélesre tárták előtte a család kapuját, az ivarérett lányok pedig legszebb mosolyaikat pazarolták reá busás megtérülés reményében.
Nos, ezek a követelmények és feltételezések állandó viszketegséget okozó átokként gyötörtek. A bankfiúsághoz ugyan megvolt a kellő karcsúságom és az ápolt külsőm, de már a sima modor, a mulattató társalgó, a jó táncos és széptevő előnyeivel nemcsak hogy nem rendelkeztem, hanem ebben a tekintetben közveszélyes lázadó, állandóan sünállásába visszahúzódó lény voltam, aki minden szíves meghívást kurtán-furcsán visszautasított.
Vesztemre, mert a mamák ezt a hosszú hadifogság természetes következményének tartották, sőt benne a szolidság valamilyen zálogát vélték felismerni. Ebben a hitben mosolyogva tértek napirendre a visszautasítások felett, megbocsátották minden harapósságomat és megtartottak kegyeikben a szebb jövő reményében.
A banktisztviselőség nem követelt különösebb testi és szellemi megerőltetést. Reggel kilencre besétáltunk, jól fésülten és gondosan összehangolt nyakkendő-zsebkendő-harisnya garnitúrával a süppedő szőnyegekkel borított bankhelyiségbe és úri [nonchalance-szal] végeztük munkánkat.
A háborút követő, állandóan növekvő infláció korában voltunk s az emberek jó részét elfogta a tőzsdézés szenvedélye, melynek hat soproni pénzintézetben hódolhattak, ezek közül is leginkább a nagynevű Bankverein új fiókjában. Ezek a tőzsdelázasak a tőzsdei spekulációtól remélték az infláció okozta anyagi romlást kiegyenlíteni, sőt vagyont szerezni. Tőzsdei megbízások, átutalások, deviza- és valutaügyletek s az ezekkel kapcsolatos arbitrázs lebonyolítása, rövid lejáratú hitelek nyújtása – ezek képezték közgazdaságilag oly fontos tevékenységünk gerincét. Csak egészen naiv, a rég kimúlt békevilág álmában élők váltottak takarékkönyvet és rakták élére a sorvadó koronákat.
Félszeg helyzetben voltunk mi, egy bécsi bankház soproni tisztviselői, abban az 1921-es esztendőben, amikor Erdély, a Felvidék, a Bácska elvesztése után még Nyugat-Magyarország is veszélyben volt és a keserűség az egykori Monarchia társlakója iránt napról-napra fokozódott. Voltak, akik haszonleső árulóknak néztek bennünket, a „hullarabló" szomszéd [pecéreinek]. De a többség aligha kételkedett abban, hogy adott esetben tudni fogjuk, hol a helyünk.
II. rész VI. fejezet
pénzügyi nyilvántartás
nemtörődömség
kutyagondozó