A bankigazgató

Keresés az archívumban

Helyszín
Mű szerzője és címe:

Futkostak a villámok a távoli láthatáron. Ugráltak felfelé az árfolyamok a tőzsdén, a bankban bőszen tőzsdéztek a pénz rabszolgái, én meg – a bankfiú – még mindig csak kerestem helyemet ebben az idegen világban.

Ha nem az óramutatót néztem szánalmas vánszorgásán, akkor szinte irigykedve figyeltem az igazgatót és helyettesét, vagy Gyulát a pénztárban és többi bankfiú-társamat, akik szemmel láthatóan kitűnően érezték magukat ebben a számukra oly érdekes és hasznot hajtó foglalkozásban.

Igazgatónk, Gergely István, a mindenáron eldzsentrisedni vágyó felvidéki zsidó prototípusa volt. Zergetollas vadászkalapban, szája szegletében hosszú papírszipkába dugott trabucco szivarral, pórázon vezetett vadászkutyával járt és élvezte, hogy életét ilyen okosan kitervelte, sőt kivitelezte. Ezt szolgálta a Grünwald név gergelyesítése, ezt szolgálta az ágostai evangélikus keresztlevél és a kaszinótagság. További céljai a vagyonnövelés, a szép feleség, két gyermek, családi villa voltak, s ezeket a célokat kiváló üzleti érzékkel párosult szívós könyökmunkával sorban meg is valósította.

Sajnos, a családi villa berendezésénél üzleti ösztöne kihagyott, mert olyan gyorsított tollasodási módszerekre csábította, hogy a bécsi igazgatóság a bankfiók fennállásának ötödik évében lemondott további szolgálatairól. Így Treff, az igazgatói vadászkutya, már nem a fényes igazgatói szoba íróasztala alatt, a vastag szőnyegen szundikálta át a hivatalos órákat, hanem a Domonkos utca egy kis boltjában, ahol ura kötéláruk árusításával és ügynökösködéssel szerezte meg a mindennapit, míg felesége, a szép és kedves Fine, magánóvodát nyitott a családi villában.

Inkább megmosolyogni való, mint elítélendő hibái mellett derék ember volt Gergely István, rosszakarat nélküli, baráti hangú, jó kolléga, megértő főnök, akinek sajnos fejébe szállt a siker. Engem különösen kedvelt, büszke volt a lipcsei diplomámra és nyelvtudásomra, mert ezzel a bank, az ő bankja fényét vélte emelni. Feleségének, amint később kitűnt, tervei voltak velem, különösen, amikor alig egy év múltán cégvezető lettem, miáltal forgalmi értékem jelentősen megnövekedett. No meg irodalmi tevékenységem is növelte kívánatos voltomat, zárkózottságom pedig hamis dicsfénnyel övezett, miért is többször vacsorameghívással tüntetett ki, amit lehetetlen volt visszautasítani. Így tehát kénytelen voltam a kitűnő vacsorát végigenni, közben szellemesen hallgatni, utána a háziasszonnyal Csajkovszky VI. szimfóniáját négykezesezni, végül írásaimból felolvasni. Később, a második vagy harmadik évben ezekhez a kötelességekhez még egy társult: a társaság feloszlása után haza kellett kísérnem a részemre kiszemelt fiatal hölgyet. A fiatal hölgy nagyon csinos, sőt érdekes, okos és szellemes volt. Ha az ember hallgatta beszédét, a pezsgő vidám gyöngyözését vélte hallani és enyhe mámort érzett. Annyira okos volt, hogy csak nevetett Fine asszony buzgalmán, de azért a barátság és a szerelem síkos határvonalán izgalmas kötéltáncot járt velem. Sok éven át tartott ez a villódzó – minek-is nevezzem? – Végül győzött az én megrögzött mélabúm, és Ily elhagyta Sopront. Ma egy miniszternek a hitvese.

Akkor, a húszas évek elején, az első világháború ijedelme utáni mohó élnivágyásban, az emberek leglidércesebb álmaikban sem álmodták volna, hogy az első világháború csak szelíd prelúdium volt a második világháború ördögi fugájához.

Gergelyék is őrültnek nézték volna azt a Kasszandrát, aki megjósolja nekik, hogy alig húsz év múlva Gergely István és fia valahol egy lengyel országút árkában fog elpusztulni, Fine asszony és leánya élete pedig az auschwitzi krematórium fekete füstjében fog lezáródni.

Ilyesmi akkor még elképzelhetetlen volt. Az emberben szunnyadó bestia még aludt, de már költögették, hisz 1921 júliusának végén Hitler, a történelem legnagyobb embervadítója hivatalosan is átvette a Német Nemzeti Szocialista Párt vezetését.

II. rész, VI. fejezet

A bejegyzés létrehozása: 2017. február 13.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.