A háború kapujában

Hozzá-szólok
Betűméret
Becht Rezső: A bűvös henger

Közben a Seligmann úr első tavasza megjelenésénél mérhetetlenül fontosabb dolgok történtek a világban.

Június 28-án a soproni Erzsébet-kert tánctermében önfeledten táncoltak a líceum maturált tanulói és a meghívott ideálok, amely érettségi bálra én is lerándultam Bécsből, amikor egy kifulladt rendőrtiszt váratlanul leintette a zenét és remegő hangon bejelentette, hogy Szarajevóban egy szerb merénylő megölte a trónörököst és feleségét, miért is mindenféle vigasság azonnal beszüntetendő.

A meleg nyári éjszakában jeges köd ült a szívekre. A vidámszínű leányruhák megfakultak, a fehér ingmellek megfonnyadtak, s fiúk és lányok görcsösen egymásba fonódó kezekkel némán elindultak az Erzsébet-kert fái alól haza. A fiúk nagyrésze négy hét múltán tovább folytatta az utat – a harctérig és ami még annál is távolabb van – a hadifogságig vagy a hősi halál ismeretlen távlataiig.

A végzet döntésére váró időben, a következő négy hétben gyakran voltam együtt Bolgár Imrével, ahogy azt már a róla szóló fejezetben megírtam. Nem beszéltünk politikáról, nem sóhajtoztunk, ha a folyton növekvő feszültség következményeire gondoltunk. Fejünket könyvekbe, az irodalomba és a művészetekbe temetve, igyekeztünk tudomást nem venni a profán világról. Pedig a bécsi levegőt úgy ellepték a rém- és vészhírek, mint a Duna ligeteit a szúnyog- és muslinca rajok.

Ott szorongtunk a fekete tömegben azon az éjszakán, amikor Ferenc Ferdinánd és neje holttestét a Déli-vasútról, a sötét spanyol etikett által előírt gyászpompában beszállították a Kapucinusok kriptájába. A szívünk a torkunkban vert, ahogy hallgattuk a hollófekete paripák patáinak csattogását a kövezeten, a halálos csöndben.

Reméltünk, még mindig valami csodát reméltünk, azt vártuk, hogy Anglia közvetítése majdcsak elhárítja a katasztrófát. Míg azután július 28-án, vasárnap délután a második emeleti szoba nyitott ablakán be nem süvöltött a rikkancsok vészkiáltása. Háborúúúú! Háborúúú Szerbiával!!!

Imre éppen nálam volt. Nem szólt, csak felcsatolta a bajonétet, fejébe rakta a csákót, aztán mentünk mi is a tömeggel a szörnyű mágnes mag, a Hadügyminisztérium felé. Erkélyén harciasan lobogtak a generális-kalpagok zöld és fehér bokrétái. Alattuk, a [Stubenring] egész szélességében és hosszában, [Radetzky] lovasszobra körül visszafojtott lélegzettel várakozott a nép, az istenadta ágyútöltelék. A világtörténelmi csöndet hirtelen recsegő hang törte meg az erkélyről és fejünk felett terhes felhőként hömpölyögni kezdtek a [„Manifestum"] szavai: Mindent meggondoltam és mindent megfontoltam ...

Amikor Imrével a Ringen végig a [Schwarzenberg-platz] felé igyekeztünk, a háborús propaganda regiszterei már bömbölve működtek. Felbérelt lelkesítők szobortalapzatokról, kávéházi asztalok tetejéről, a [Stadtpark] kerítéséről éltették a császárt és a háborút, lihegték a bosszút a gálád trónörökös gyilkos ellen, hurrázták a császári és királyi hadsereget, a Monarchiát, a biztos győzelmet. Mindenfelé zászlók lobogtak, zenekarok harsogták a Prinz [Eugen-Liedet] és a [Radetzky-Marschot] , a tömeg, megkótyagosodva vállára kapta a katonákat, egy felajzott leány virágot tűzött Imre csákójára. Az örvény szívni kezdte magába az embereket és velük az emberiességet is. A béke órája elütötte a tizenkettőt... Soká zengett még az utolsó ütés a szívekben ... aztán döngve megindult a háború órája.

Másnap búcsút mondtam a „Centrának", Seliger úrnak, a pityergő gépíró-kisasszonyoknak és a két öreg dámának, akiknél laktam. Vonatra ültem, hogy otthon várjam be a továbbiakat.

Szaladt a vonat kifelé Bécsből és minduntalan katonavonatok, ágyúk és vöröskeresztes kocsik robogtak délnek, Szerbia felé. Aztán a füst eltakarta a Stephanskirche tornyát és a Riesenradot, s ekkor a kerekek zakatolásán át szinte hallottam a nehéz zárókőnek a ráhuppanását arra a sírra, amelyben a béke és annak egyik legderűsebb színhelye: a császári Bécs feküdt kinyújtva.

Irodalom címkék: 
A mű szerzője: 
Becht Rezső

Bécs egyik körútja

Joseph Wenzel Radetzky tábornagy (1766-1858)

Kiáltvány, nyilatkozat

Schwarzenberg tér

Városi park

Ismert lelkesítő népdal. Nádorfehérvár/Belgrád Savoyai Jenő herceg általi visszafoglalását meséli el.

Johann Strauss híres indulója

A bejegyzés létrehozása: 2015. július 20.